Jair Netanjahu beszédet mond az AIPAC ifjúsági fogadásán

jair netanjahu
Fotó: Wikipedia

Jair Netanjahu Washingtonban elhangzó beszédének idején szerencsére már használhatja Facebook profilját, amelyről egy rasszista bejegyzéséért néhány hónapja ideiglenesen kitiltotta a közösségi portál. A kormányfő fia ugyanis megosztott egy neonáci vezetőt dicsőítő mémet, és Charlottesville után azt találta mondani, hogy a baloldali „gengszterek” veszélyesebbek, mint a fehér felsőbbrendűség hirdetői.

Az amerikai zsidó ernyőszervezet, az AIPEC idén külön rendezvényt szervez ifjúsági vezetők részére, amit nem hoztak nyilávnosságra, de Jair Netanjahu beszámolt róla, amikor arról faggatták az újságírók, hogy miért utazik ő is apjával – és persze anyjával – Washingtonba.

Ezt követően egy AIPAC-tisztviselő megerősítette a Haaretznek, hogy valóban lesz egy ilyen „informális” esemény az idei konferencián. A tisztviselő arra a kérdésre azonban már nem válaszolt, hogy az ifjabb Netanjahu milyen címen szerepel ott, és hogy az AIPAC valaha is felkérte-e más izraeli miniszterelnök gyermekét, hogy beszéljen egy eseményén.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.