Mert nem könnyű dilemma előtt áll.
Szeretné, ha véget érne Bibi 13 éves uralkodása. Nem csak azért, mert azt szeretné, hogy érjen véget Bibi uralkodása, hanem egyben véget vetne annak az iránynak is, ami az utóbbi években mindezzel együtt járt, és ami a kormányon maradásával ránk vár: a jogállamiság veszélyeztetésének, a hatalmi ágak összemosásának, a bíróságok gyengítésének, a teokratizmusnak, a viszonylag jó biztonsági helyzet ellenére a semmiféle reményt nem nyújtó, „csak” időszakos háborúskodással járó palesztin-izraeli viszály megoldatlanságának, az izraeliek könyörtelen megosztására és az alapvetően gyűlöletre építő közbeszéd generálásának, a jogrend és a közhivatalok (bírák, rendőrök, ügyészség, államelnök) feláldozásának a személyes érdekek oltárán, a média támadásának, a gátlástalanul a világ populistáival lepaktáló, és ezért még az emberi jogok eltiprását vagy/és antiszemitizmust is toleráló diplomáciának…
Tehát egyszerű a választás: aki le szeretné váltani Bibit, szavazzon Ganzra – illetve a Kék-fehér listára. Mert ez az alternatíva.
Azonban mégsem ilyen egyszerű, mivel az izraeli államelnök nem azt bízza meg a kormányalakítással, aki a legtöbb mandátumot kapja, hanem aki képes kormányt alakítani. Ehhez pedig nem elég megnyerni a választásokat. Példa erre, amikor a „Cipi vagy Bibi” köré épülő 2009-es választásokon Cipi Livni és listája nyert, de koalíciót nem tudott összehozni, s végül Netanjahu került kormányra. Pedig sok demokrata szavazott rá, Livni sikeresen „átcsábított” táborába baloldaliakat is a győzelem reményében, miközben listáján olyanok virítottak, mint Cahi Hanegbi vagy Avi Dichter.
Egy demokratának is lehet szimpatikus Ganz és a Kék-fehér, de azért valljuk be, ha leválasztjuk a „csak ne Bibi”–t a Kék-Fehérekről, olyan dilemmákkal kell megküzdeni, mint Ganz igencsak szélsőséges kijelentéseinek elfogadása (miszerint úgy lebombázta Gázát, hogy visszetértek a kőkorszakba), de vannak a listáján a Nemzetállam törvény, vagy a telepes-politika egyértelmű támogatói is, nem beszélve a kétállami megoldás ellenzőiről, Lapid soha nem világos politikai felfogásáról.
A taktikai szavazás, vagyis csak azért szavazni egy elveinkkel nem teljes egészében ellenkező, de a politikai preferenciánknak korántsem megfelelő pártra, mert ezzel elvileg leválthatjuk a leválthatatlannak tűnő elfogadhatatlant – nem lehet megoldás egy demokratának. Mert ez a fajta taktikai szavazás csak egy illúzió, amellyel partnereivé válunk a hitünkkel ellentétes igazságtalanság fenntartásának. Ez egyébként igaz mind a jobb-, mind a baloldali “taktikai” szavazók esetében.
Így egy demokratának csak egy választása van: április 9-én elmenni szavazni, és annak a pártnak adni a voksát, amelynek programjában tiszta szívvel hisz – de legalább az ahhoz legközelebb állóra.
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
