Az arab lakosság rekordalacsony számban szavaz

Pedig Jaffóban békében együtt szavaznak zsidók és arabok - fotó: facebook, Rachel és Joszi Korazim

Rekordalacsony számban szavaz az Izrael mintegy húsz százalékát kitevő arab nemzetiségű lakosság az országban jelenleg zajló választásokon – jelentette a 13-as kereskedelmi tévé híradása.

Alacsony részvételi arányuk miatt az arab pártok egyike szinte bizonyosan, de várhatóan másik pártjuk sem jut be a huszonegyedik kneszetbe (parlamentbe) a választóhelyiségek bezárása előtt két órával született előrejelzések alapján.

Mivel a baloldali liberális Merec párt számára is általában legalább egy parlamenti helyet szerez az arab nemzetiség – a párt képviselői között arabok is vannak -, veszélybe került a Merec bejutása is a 3,25 százalékos küszöb miatt.

Az arab párt vagy pártok kiesése a Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel (Likud párt) szemben álló baloldali tömb, illetve az abban lévő Kék-fehér párt esetleges hatalomátvételi esélyeit is szinte teljesen eloszlatja, viszont nagyobb esélyt ad a kis jobboldali pártok bejutásához, jelentősen megerősítve a jobboldali tömböt.

A tévécsatorna szakértői szerint az arabok egyrészt az előző összetételű kneszetben megszavazott nemzetállami törvény miatt maradtak távol a választásoktól, másrészt a délelőtt leleplezett, szavazásuk esetleges szabálytalanságait fürkésző rejtett kamerák miatt.

A rendőrség vette észre, hogy a Likud választási megfigyelőinél, valamint a választási helyiségekben az arab településeken kamerákat rejtettek el. A Likud párt mintegy ezerháromszáz rejtett kamerát működtetett az arab szavazóhelyiségekben. A választási bizottság elnöke bejelentette, hogy ez ellentétes a választási törvénnyel, és csakis a rendőrség és a választási bizottság tekintheti meg az ezekkel készült felvételeket. A határozat szerint csak kivételes esemény megtörténtekor szabad filmezni a szavazókat.

 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.