Felfüggeszti az Izraellel kötött egyezmények végrehajtását Palesztina

A Ciszjordániát részben irányító Palesztin Hatóság egyetlen, Izraellel kötött egyezményt sem fog végrehajtani a továbbiakban – jelentette be Mahmud Abbasz palesztin elnök Ramallahban csütörtökön.

A palesztinok vezetése úgy döntött, hogy az Izraellel 1993 óta létrejött megállapodásokat „nem fogja többé alkalmazni” – fogalmazott Abbasz. Azt mondta, pénteken egy bizottság megkezdi ennek az intézkedésnek a megvalósítását.

Ugyanakkor a dpa német hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Abbasz már korábban is tett hasonló fenyegetéseket, de eddig egyszer sem váltotta azokat valóra. Mindenekelőtt a biztonsági együttműködés folytatódott a palesztinok és az izraeli hatóságok között.

„Nem fogunk meghajlani a diktátumok előtt és elutasítjuk az erővel ránk kényszerített kész tényeket, különösen Kelet-Jeruzsálemben” – hangsúlyozta Abbasz. „Az izraeli megszálló hatóságok minden döntése számunkra törvénytelennek minősül” – fűzte hozzá. A palesztin elnök mindemellett kijelentette: a palesztinok továbbra is készek „igazságos, átfogó és tartós békét kötni Izraellel”.

„De ez nem jelenti azt, hogy készek volnánk megadni magunkat és együtt élni a megszállással” – emelte ki.

A palesztin vezetés csütörtöki rendkívüli ülését az tette szükségessé, hogy az izraeli hadsereg hétfőn hajnalban engedély nélkülinek ítélt palesztin társasházakat kezdett el lerombolni Kelet-Jeruzsálem környékén. Az izraeli biztonsági erők több tucat lakást pusztítottak el Vádi-el-Hummuszban, Ciszjordániának a Palesztin Hatóság joghatósága alá tartozó területén.

Egy bíróság ugyanis úgy határozott, hogy az említett ingatlanok veszélyesek, mivel az Izrael által emelt elválasztó kerítés közelében találhatóak. Egy hét évvel ezelőtti katonai parancs értelmében a kelet-jeruzsálemi Szúr Báhirral határos Vádi-el-Hummuszt elválasztó kerítés 250 méteres körzetében tilos építkezni.

Az Európai Unió a házlebontások haladéktalan leállítását követelte. Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő egyik szóvivője pedig hangsúlyozta, hogy az izraeli telepespolitika „illegális a nemzetközi jog szerint”.

A palesztinok szerint Izrael így akarja elűzni őket a kerítés menti biztonsági övezetből, hogy helyet csináljon izraeli telepeknek és összekötő utaknak. Abbasz hétfőn felszólította a nemzetközi közösséget, hogy „azonnal avatkozzon közbe” a palesztin népet ért agresszió elhárítására.

Egy érzékeny izraeli az érzéketlen Izraelről