Sümegi Eszter Szulamit szerepében - fotó: Rákossy Péter
Sümegi Eszter Szulamit szerepében - fotó: Rákossy Péter

Percekig tartó vastapssal, hangos ovációval köszönte meg a tel-avivi közönség a Magyar Állami Operaház Sába királynője-előadását kedd este.

135 éves történetében először látogatott a Magyar Állami Operaház Izraelbe, ahol kedden mutatták be a tel-avivi operaházban a Sába királynője című Goldmark Károly-remekművet. A közönség percekig tartó tapssal, ovációval jutalmazta az Opera előadását. Csaknem 200 magyar művész, zenész és énekes érkezett Tel-Avivba a nagyszabású előadásra, a teljes színpadi megjelenítéshez hasonló, vetítéssel kísért, koncertszerű jelmezes változat bemutatására.

Az óriási tetszést arató előadás a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulója alkalmából rendezett Magyar Kulturális Évad keretében, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kiemelt támogatásával születhetett meg. Káel Csaba, az előadás rendezője az MTI tudósítójának elmondta, hogy tulajdonképpen a legsikeresebb magyar operáról van szó, amit a maga korában minden operaház játszott, saját nyelvén, nem németül. „Goldmark Károly halálának századik évfordulójára támasztottuk fel ezt a darabot, és fontos küldetés, hogy be tudtuk mutatni New Yorkban, a Lincoln Centerben és itt, a tel-avivi operában. […] Nem nagyon lepett meg a hatalmas itteni siker, mert ez egy olyan darab, ami egy kicsit haza is érkezett. Hiszen a téma innen ered, a Biblia varázslatos találkozásáról, amikor Sába királynője ideérkezik, Jeruzsálembe” – mondta Káel Csaba.

A rendező azt is mondta: „Sokan odajöttek hozzám, és mondták, hogy nem is gondolták volna, hogy ilyen nagyszerű szerző Goldmark, hogy ez a darab felveszi a versenyt Verdi Aidájával, a nagyszabású operákkal. Ez is azt bizonyítja, hogy ezeket a fantasztikus értékeinket gondozni kell, nekünk kell megmutatni a világnak, minél több helyen, minél szélesebb rétegeknek, különösen, mert Goldmark Károly mindig is magyarnak vallotta magát, zsidósága megőrzésével.”

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója is Tel-Avivba érkezett a társulattal a Magyar Állami Operaház 135 éves történetének első Izrael földjén tett látogatására. Azt mondta, „azóta, hogy 2014-ben bemutattuk először a Margit-szigeten, majd felújítottuk az Erkel Színházban, mindig is szerettük volna elhozni nemcsak New Yorkba, hanem Izraelbe is a Sábát. Hazahozni, visszahozni ide. […] De végül öt év és a magyar kulturális évad kellett hozzá, ami a diplomáciai források révén lehetővé tette, hogy ha nem is a teljes színpadi előadást, de egy ahhoz hasonló, jelmezes, félszcenikus változatot bemutathassunk.”

A nagy sikerű előadáson a főbb szerepeket Gál Erika, László Boldizsár és Sümegi Eszter alakította, a további szerepekben Szemerédy Károly, Palerdi András, Töreky Katalin, Cserhalmi Ferenc és Rezsnyák Róbert volt hallható, az Opera Zenekart és az Énekkart, melynek karigazgatója Csiki Gábor, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényelte.

Anyu operája Tel-Avivban

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.