Ez a darab, amiképpen a regény sem, nem csak az antiszemitizmusról szól. Többről és másról is. Hogy a nézőknek, az embereknek elegük van a megosztásból, a gyűlöletre serkentésből, a föld-buta és hamis ideológiákból, s hogy irtóznak a vérszagtól, s ha imádkoznak, hát a békéért, a békességért fohászkodnak, hogy legyen vége már. SÁFRÁN ISTVÁN KRITIKÁJA.
Ne keresd a magyar térképen Kunvadast. Ez fiktív kitaláció egy soha sehol sem volt településről. A felszabadulás utáni magyarországi falvak bármelyike lehetne. Ezerkilencszáz negyvenhatot írunk, a boldognak ígért és remélt békeidők küszöbén toporgunk. A község lakói a piaci napra készülnek. Madártávlatból nézve csöndes, nyugodt, békés a táj.
Közelebbről?
Ha csak azt nem vesszük, hogy a háború utáni ínség alaposan megsarcolta az ittenieket is és hogy az éledező pártok már kapirgálnak és kukorékolnak a maguk apróbb-nagyobb szemétdombján, köszörülve torkukat a mindenütt és mindenkori másokon. Mint akár csak pár éve is, egy másik hamis ideológia bűvöletében. Most új szelek fújnak, meg persze még a régiek is, ki belátása szerint feszíti vitorláit, s hadakozik akár a nem is létező démonaival. De hát ugye ilyen az ember, vagy legyünk megengedőbbek: sok az olyan a Kárpát medencében is, akiknek mindig kellenek valakik, akikre ujjal lehet mutogatni. Akikre rá lehet testálni saját szerencsétlen, megnyomorított életük minden nyűgét, baját, keserű kilátástalanságát.
Ilyen szempontból mondhatnók éppen a legjobb pillanatban érkeznek vissza Kunvadasra az elhurcolt zsidókból maradt hírmondók. (Csak zárójelben és Závada közlendőjének egyetemességét bizonyítandó mondom, hogy Miskolcra és még sok máshova szerte a világban…)
Szóval kapóra jöttek a zsidók!
Meg kell értenünk a helybelieket! Egy ilyen piaci nap nem a legjobb pillanat az össznépi találkozásra. Szembesülni a tegnapi árulásainkkal, zsidó barátaink csendőrkézre juttatásával, apróbb-nagyobb tolvajlásainkkal, a kifosztásra gerjedelemmel, a gyűlölet olykor szunnyadni látszó, de valójában soha nem hűlő parazsával a markunkban. Nincs jó óra az ilyesféle találkozásokra.
De akkor most hogyan tovább? Egymás mellett azokkal, akik…?! Lehetetlen! El kell számolni egymással, a történtekkel, le kell számolni mindennel és mindenkivel, legfőképpen a múltunkkal. Ez az olthatatlan feszültség vonul végig a Kossuth díjas Závada Pál regényén és ez feszíti szét Mohácsi István és Mohácsi János színpadi játékát a budapesti Radnóti színpadán a Nagymező utcában.
Mi következhetett mindebből? Ami sok helyen másutt is – a pogrom, a vérbefúló leszámolás. De az előadás nem ad feloldozást, nem kínál megnyugvást. A Radnóti Színház alig tenyérnyi színpadáról tekintetünket fogva tartó játszó személyek pillantásai kérdezik és követelik a választ: hogyan történhetett meg ez, s a válasz bennünk reked, akár elszenvedői, akár szemlélői voltunk-lehettünk a történteknek a Kunvadasnak álcázott Szolnok megyei faluban, de valóságban sok helyen másutt is, s most itt a Radnótiban.
Hogyan történhetett meg ez, s hogy lesz-e itt valaha béke és egymás megértése a mindenkori azok után. A sejtetni engedett válasz semmiképpen sem megnyugtató. A ki nem kezelt seb csak tovább fertőz, az el nem fogadott kinyújtott jobb csonka torzó marad bárhonnan nézve is.
Hanem az előadást záró csaknem húsz perces vastaps, aztán a ruhatár csikorgó csöndje maga a katarzis! Először nem is igen értettem a záróképet fogadó ovációt. Aztán azon kezdtem tűnődni, vajon hogyan sikerült a mai estére egy olyan telt házat összeverbuválni, amelyben mindenki egy húron pendül, akik talán az apró részleteket illetően biztosan másként gondolkodnak, de a nagy egészet, Závadáék sugallatát megértik és elfogadják. A javarészt fiatalabb közönség, döntően az ifjú felnőttek vélem mindenféle pártpreferencia nélkül fejezték ki tetszésüket, s ebből merem remélni, hogy ez így megy, estéről estére. Mert ez a darab, amiképpen a regény sem, nem és nem csak az antiszemitizmusról szól. Többről és másról is. Hogy a nézőknek, az embereknek elegük van a megosztásból, a gyűlöletre serkentésből, a föld-buta és hamis ideológiákból, s hogy irtóznak a vérszagtól, s ha imádkoznak, hát a békéért, a békességért fohászkodnak, hogy legyen vége már.
Újságíró
