Koronavírus – 58 izraeli fertőzött; minden Izraelbe érkező karanténba megy – percről-percre

Nyomon követjük és itt közöljük a koronavírussal kapcsolatos fontosabb izraeli fejleményeket. A cikk folyamatosan frissül…

22:27 Az IDF szóvivője bejelentette, hogy jóváhagyták 100 további tartalékos katona toborzását az Izraeli Mentők megerősítése érdekében. Eddig összesen 200 tartalékost toboroztak erre a célra. 77 polgári alkalmazott mellett 2455 katona és állandó személyzet (anasej keva) tartózkodik karanténban.

22:15 A koronavírus-fertőzések száma Izraelben 75-re emelkedett (köztük egy 9 éves tel-avivi gyermek) – jelentette be az Egészségügyi Minisztérium ma este. Ez 25 fővel több, mint ma reggel. Tegnap az új fertőzések száma 11 volt, tegnapelőtt pedig 14-el emelkedett.

21:13 Benjamin Netanjahu miniszterelnök a koronavírus terjedésével kapcsolatban ma este a pénzügy-, a gazdasági- és az idegenforgalmi miniszterrel, valamint az Izrael Bank elnökével és más magas rangú tisztviselőkkel tárgyalt a hivatalában. A tárgyalás végén Netanjahu elmondta, hogy a vírus terjedése miatt nincs probléma a termékek és élelmiszerek országba történő szállításával.

„Ami az ellátást illeti – az ország ellátásának nagy része a tenger felől érkezik – termékek, alapanyagok, beleértve az élelmiszereket. Szinte az összes élelmiszer a tenger felől érkezik, tehát nincs ok a szupermarketek megrohamozására, elég élelmiszer van, és elég élelmiszer lesz” – mondta. „Ami a légi úton történő ellátást illeti, minden rendelkezésre álló intézkedést megteszünk annak biztosítása érdekében, hogy rendszeres légi szállítás érkezzen Izraelbe.”

20:57 Az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy még két koronavírusos beteget fedeztek fel, így 61-re nőtt a hazai betegek száma. A 60. beteg egy 29 éves jeruzsálemi lakos. A beteg a Cseh Köztársaságból érkezett, miután korábban Németországban tartózkodott.

20:54 Az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy egy újabb betegnél diagnosztizálták a koronavírust, ezzel 59-re növekedett az izraeli beteg számát. A beteg egy 60 éves dél-izraeli férfi, aki Spanyolországból tért vissza az országba, miután részt vett két madridi Classico labdarúgó-mérkőzésen Madridban.

19:05 A rendőrség bejelentette, hogy emberei a belügyminisztérium adatainak segítségével fogják betartatni az országba való visszatérőkre vonatkozó karantén-utasítások végrehajtását. „Ma estétől kezdve az Izraelbe visszatérőkkel kapcsolatos adatok megtalálhatók a rendőrség információs rendszereiben, annak érdekében, hogy lehetővé tegye a rendőrség számára, hogy érvényesítse és biztosítsa a házi karanténok betartását” – olvasható a nyilatkozatban.

18:35 Az Egészségügyi Minisztérium kedden bejelentette, hogy betiltja a több mint 2000 embert érintő rendezvények megtartását. „A rendezvények szükségességét alaposan meg kell fontolni, és ezt a számot várhatóan a fejleményekkel összhangban frissítjük” – tették hozzá. Azt is bejelentették, hogy kerülni kell a kórházakba és az időseket ápoló intézményekbe történő látogatást. Azokban az esetekben, amikor kórházi kísérőre van szükség, be kell érni egy kísérővel. Orvosi problémákkal küzdő emberek nem kísérhetnek betegeket.

18:20 A Munkaügyi és Szociális Minisztérium betiltotta az idősek otthonában és a védett házakban (diur mugan) való látogatásokat. A bejelentés szerint a látogatókkal és a családtagokkal való találkozóknak az intézmények falain kívül kell zajlaniuk, feltéve, hogy a látogató maga nem karanténköteles, illetve nem érintkezett ilyen személyekkel.

15:42 A Ben Gurion repülőtérről való vasúti utazás holnaptól (szerdától) tilos a külföldről érkezőknek – jelentette be ma a Közlekedési Minisztérium. Tegnap olyan döntés született, hogy minden külföldről visszatérőnek két hetes karanténba kell vonulnia, ezért határozott úgy a Közlekedési Minisztérium, hogy nem engedi a repülőtérről a vonat használatát azoknak, akiknek elszigeteltségbe kell menniük.

14:10 Az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy még három beteget diagnosztizálnak koronavírussal, ezzel 58-ra nőtt az Izraelben diagnosztizált személyek száma.

13:30 Az Egészségügyi Minisztérium további négy koronavírus-beteget azonosított. Az 52-ik beteg egy 80-as éveiben járó maale-adumi lakos, aki a 28. beteggel került kapcsolatba. A 40-es éveiben járó 53-ik beteg Münchenből tért vissza, az ország központjában él. Az 55–54-es betegek 40–30 éveikben járnak, miután Athénból visszatértek, házi karanténban maradtak.

13:20 Az Egészségügyi Minisztérium közzétette az 51. Izraelben diagnosztizált korona-beteg epidemiológiai vizsgálatának eredményeit, aki egy Azerbajdzsánból visszatért dél-izraeli lakos.

12:55 A Wizz Air bejelentette, hogy március 12-től szünetelteti az összes tel-avivi és eilati járatát az izraeli hatóságok által a koronavírus terjedésének megfékezésének érdekében, az összes érkező utas számára kötelezően elrendelt 14 napos karantén miatt. A légitársaság a budapesti és debreceni, Tel-Avivba és Eilatba induló járatait szünetelteti március 23-ig, beleértve az aznapi járatokat is – olvasható a cég közleményében.

12:50 Az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy a múlt héten Izraelbe utazó német turistákat koronavírussal diagnosztizálták, miután visszatértek Németországba. A turisták szoros kapcsolatba kerültek egy jóváhagyott koronabeteggel Beit Dzsala településről, és miután ezt megtudták róla, elszigeteltségbe vonultak egy izraeli vendégházban.

10:15 Jeruzsálem polgármestere, Moshe Lion úgy döntött az önkormányzat és az izraeli rendőrség közös helyzetértékelése után, hogy nem tartják meg a városban tervezett Purim-ünnepeket.

09:05 A Kelet-Jeruzsálemből származó 38 éves buszsofőr állapota még mindig súlyosként van meghatározva, de a laboratóriumi vizsgálatok azt mutatják, hogy tovább javult az állapota – a Poria Kórház szerint, ahol kezelik.

08:30 Március 14-től nem az egyes, régi, kisebb, hanem a nagy, hármas terminálról indulnak a repülőjáratok várhatóan április végéig Magyarországra. Az egyes terminálon csak néhány belföldi járat marad erre az időszakra. A lépés célja a nemzetközi légi forgalom fölötti nagyobb kontroll, hogy egy helyen, könnyebben ellenőrizhetően utazzanak külföldre az országból a koronavírus okozta bonyolult helyzetben.

22:45 A Külügyminisztérium utasította az izraeli küldöttségeket a világ minden táján, hogy töröljék a függetlenség napi eseményeket a koronavírus kitörése miatt. A Jom Hazikaron és a Holokauszt Nap eseményei korlátozott formátumban kerülnek megrendezésre.

22:40 Az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy mintegy 4000 diák és tanár van otthoni karanténban. Ezek közül 3666 óvodás és iskolás, 287 pedagógus.

22:30 Az Egészségügyi Minisztérium azonosította az 50. diagnosztizált beteget Izraelben, Haifa lakosát, aki március 3-án visszatért Teneriféből Madridon keresztül. A minisztérium azt is közölte, hogy március 4-e óta elszigetelten tartózkodik, és azóta nem volt senkivel kapcsolatban, és egészsége jó.

22:18 Az Izraelben diagnosztizált koronás betegek száma 49-re nőtt: Az utolsó beteg Haifa körzet lakója, aki március 4-én tért vissza Teneriféből és otthoni elszigeteltségbe került. Az Egészségügyi Minisztérium szerint közepesen súlyos az állapota.

22:10 Négy izraelit diagnosztizáltak koronavírussal, miután egy másik beteggel való szoros kapcsolat révén megfertőződtek. Ezzel az Izraelben diagnosztizált betegek száma 48-ra nőtt. Az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy a 45. számú beteg egy 60 éves jeruzsálemi lakos, a 46–48 betegek pedig a központ lakói. A minisztérium bejelentette, hogy a lehető leghamarabb közzéteszi az új járványügyi vizsgálat eredményeit.

21:57 Az Egészségügyi Minisztérium diagnosztizált egy újabb izraeli koronavírus beteget, az ország központ lakóját, aki egy szervezett Tenerife-kirándulásból tért vissza Spanyolországból. Ezzel az Izraelben koronavírussal diagnosztizált emberek száma 44-re nőtt.

21:52 Az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy egy 40 éves, az ország központjában élő és Franciaországból visszatérő lakost koronavírussal diagnosztizálták. Ezzel 43-ra emelkedett az új vírussal fertőzött izraeliek száma.

21:21 A Népesség- és Bevándorlásügyi Hatóság bejelentette, hogy csütörtöktől csak azzal a feltétellel léphetnek külföldi állampolgárok Izraelbe, ha bizonyítani tudják, hogy két hétig karanténban lesznek az országban.

19:55 Benjamin Netanjahu miniszterelnök bejelentette, hogy ezentúl minden külföldről Izraelbe visszatérőnek kéthetes házi karanténba kell mennie. Becslések szerint körülbelül 200 000 embernek kell elszigeteltségbe vonulnia. Külföldiekre csütörtöktől érvényes a rendelet. MTI hír a rendelkezésről

Szerinted a koronavírus Izraelben...

  • ...hamarosan országos járvány lesz, és leáll az élet (45%, 223 Votes)
  • ...csak hisztéria, és holnapra vége (43%, 215 Votes)
  • ...akármi is lesz, holnap alaposan bevásárolok (12%, 58 Votes)

Összes szavazó: 496

Betöltés ... Betöltés ...

Előző napi fejlemények az izraeli koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.