Mostantól csak akkor mehetünk utcára, ha nagyon muszáj

Csakis a feltétlenül szükséges esetekben, munkahelyre történő utazásnál, élelmiszer és gyógyszervásárlásnál, orvosi vizsgálatokhoz hagyhatják el otthonaikat az izraeliek az egészségügyi minisztérium legújabb, keddi rendelete szerint.

Tilos csoportosan parkokba, játszóterekre, a tengerpartra vagy más nyilvános helyekre menni, csakis gyermekekkel, családtagokkal, vagy háziállatokkal egyedül lehet elhagyni a lakást.

Tilos tanórákat és szakköröket tartani, és a sporttevékenységeket is legfeljebb öt fős csoportban lehet tartani azzal a feltétellel, hogy a részt vevők között figyelni kell a két méter távolságra. Kerülni kell a barátok és családtagok vendégül látását.

Az idős embereknek és a krónikus betegségben szenvedőknek – ha csak lehetséges –egyáltalán nem szabad elhagyni otthonukat, és őket sem szabad látogatni. Segítséget kell kérniük a barátoktól és a családtagoktól ellátásukhoz. Izraelben jelenleg háromszázhuszonnégy fertőzöttről tudnak. 

Közülük öten súlyos állapotban vannak, viszont tizenegyen kigyógyultak a betegségből. A Sin Bet belbiztonsági szolgálat elkezdte feltérképezni azokat a személyeket, akik a betegségük ismertté válása előtti két hétben a koronavírussal fertőzött új betegek közelében voltak. Őket értesítik, és házi karanténra kötelezik.

Az esti órákban és a hétvégén nem lesz közösségi közlekedés, és napközben is csak a munkavégzéshez feltétlenül szükséges járatokat üzemeltetik. Már kilenc laboratóriumban végeznek koronavírus-tesztet, és napi ezer fölé emelkedett az elvégzett vizsgálatok száma.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.