A holnap kezdődő zárlat előtt elugrott az öcsém Zikhron Yaakovból, hogy szétszedje és elvigye a csocsót, ami nálunk többnyire csak a helyet foglalta, ő viszont fiai karanténunalmát csökkentheti majd vele. Ez az az öcsém, akivel koronamentes időben két-három hetente összeülünk megbeszélni és megváltani a világot. Sörözünk is persze, meg egyebek. A vírus miatt régen nem találkoztunk, ő már a járvány elején önkéntes karanténba vonult családjával.
Kimentünk a házunk melletti domboldalra, hogy senkit se fertőzzünk meg. Az előírásoknak megfelelően 30-50 méter a lakóhelytől, de lehet, hogy lehagytam egy nullát. Nem kell aggódni, erre már csak vaddisznók és sakálok járnak. Meg kígyók és skorpiók. Innen a naplemente is csodás.
Mint a régi szép időkben, ismét arcmaszk nélküli testvérek voltunk, lazán, a két métert sem mértük pontosan, a tizenöt perc is jócskán elmúlt már az alkonyatban, mikor két alak bukkant fel a sötétben.
– A dombtetőre tartotok, vagy a völgybe le? – kérdeztem tisztes távolból.
– Inkább felfelé mennénk – felelték.
– Jó – mondtam –, akkor mi inkább lefelé.
– Micsoda idők ezek – jegyezte meg öcsém, mikor leértünk a völgybe. – Egy ilyen párbeszéd a hónap elején még elképzelhetetlen lett volna itt Izraelben, most, a koronavírus-őrület idején meg teljesen normálisan hangzik.
– Miféle koronavírus – értetlenkedtem –, ezek a szomszédaim a kétméteres sátán-kutyájukkal. Nem hallottad a morgását? Ha a fekete eb felbőszül, két ember sem tartja vissza.
Miután visszamentünk a lakásba, karvezető öcsém az egyik idősebb kórustagjának magyarázta telefonon a távpróba sávszélességgel és számítógépes kapacitással bonyolított technikai részleteit, valamint a többi kórustaggal való kapcsolatlétesítés és szinkronéneklés esélyeit, miközben én azt bámultam a híradóban, hogy miként ellenőrzik a rendőrök a karantén betartását:
– Halló! Maga, ott a tizenharmadik emeleten, lépjen ki az erkélyre, és mutassa meg a drónnak a személyi igazolványát!
Újra kimenekültünk a sötétbe. Koccintottunk, eszméket és láthatatlan cseppeket cseréltünk. Furcsa állatok morogtak, sziszegtek, vonítottak körülöttünk, mi meg békésen fertőztük egymást.
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
