Beni Ganz, az izraeli Kék-Fehér párt elnöke szombaton azt közölte: kormányalakítási megbízatásának kéthetes meghosszabbítását kérte, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel elvégezhessék a tervezett egységkormány megalakításával járó nehéz munkát.
Reuven Rivlin államfő még márciusban bízta meg Ganzot a kormányalakítással, a centrista politikus erre szóló mandátuma azonban hétfőn lejár, hacsak Rivlin úgy nem dönt, hogy további időt ad neki.
Az elnök egyelőre nem reagált a hosszabbítási kérésre.
Izrael két vezető pártja a pészah egyhetes ünnepe előtt állítólag már közel járt ahhoz, hogy megállapodjon a régóta várt egységkormány összetételéről, de végül nem tudtak megegyezni az ünnep szerda délutáni beköszöntéig.
A 13-as kereskedelmi televízió szakértőinek értesülései szerint három kérdésben nem jut dűlőre Ganz és Netanjahu az egyre inkább elhúzódó tárgyalásokon, miközben egyre többen bírálják őket az eddigi kompromisszumokért a jobb- és a baloldalon egyaránt.
A három legvitásabb kérdés az igazságügyi miniszter és a kneszet elnökének személye, valamint a Donald Trump amerikai elnök béketervében szereplő ciszjordániai annektálások végrehajtása.
Izraelben több mint egy éve nem sikerül új kormányt alakítani, miután már a harmadik egymást követő választás végződött olyan eredménnyel, amely egyik nagy pártnak sem jelentett parlamenti többséget.

Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.