Egyszer hosszan beszélgettünk egy barátnőmmel, hogy milyen a legjobb fehér menü savuotra. Leves, főétel, desszert. Legyen tejes, és finom. És persze teljes. Hogy az embernek ne maradjon hiányérzete a vacsora után.
Persze ezer ötletünk volt, mert egyáltalán nem mindegy, hogy az ember egy közel- vagy távol-keleti, amerikai, olaszos, francia jellegű vagy inkább magyaros vonalat szerete végigvinni. A lehetőségek valójában határtalanok, csakúgy mint a fehér alapanyagok. Vannak a fehér zöldségek, a teljesség igénye nélkül néhány: karfiol, fehér spárga, fehér krumpli, fehér répa, fehér bab, gombák, jégcsap retek, fokhagyma, hagyma, zellergumó, paszternák, fehér padlizsán. Aztán a sajtok, joghurtok, tejtermékek, a gyümölcsök közül a körte, a fehér húsú barack, alma, banán, licsi, és lehetne sorolni tovább…
Savuotkor ünnepeljük a peszach utáni omerszámlálás végét, amikor a szolgaságból való fizikai szabadulást felváltja a szellemi. Az ókori Izraelben peszah második napján kezdték meg az árpa aratását, és ezzel együtt az ómerszámlálást, amely a hetek ünnepéig, savuotig tartott. Savuot maga a Sínai-hegyen történt törvényadás emléknapja, és az új kenyér ünnepe.
Maga a szó savuot (שָׁבוּעוֹת) nem csak heteket, hanem esküvést is jelent, hiszen két esküt is ünnepelünk. Az egyik a zsidó nép esküje az Örökkévalónak: „Azután vevé a szövetség könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig mondának: Mindent megteszünk, a mit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.” A másik az Örökkévaló esküje nekünk: „És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az ígék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak.”
Mondhatjuk úgy is, hogy ekkor kaptuk a törvényeket és lettünk valódi néppé. Az ünnep napján (illetve a diaszpórában az ünnep napjaiban) hagyományosan tejes, túrós ételeket eszünk, amivel a Tóra friss, éltető, tápláló erejét kívánjuk kifejezni: a Tóra az a tej, amellyel Izraelt, mint gyermekét táplálja Isten.
Ez most egy helyi recepteket felhasználó menüsor lesz, ráadásul olyan, amit nem kell melegíteni, mert minden eleme hidegen (is) tökéletes, ami kifejezetten jól esik ebben a közel egy hete tartó kánikulában: örmény joghurtos leves, karfiol pastida (tészta pite), és desszertnek malabi.
Örmény joghurtleves
Ez a leves nagyon finom és könnyű, de tartalma is van. Először egy kis jeruzsálemi étteremben ettem az óváros örmény negyedében több mint tíz éve, amikor először jártam itt.
Hozzávalók:
- 1/4 bögre rizs
- 4 bögre víz
- 1 bögre (görög vagy zsírosabb) joghurt
- 1 evőkanál liszt
- 1 tojássárgája
- 1 kiskanál szárított menta
- só, bors, friss menta a tálaláshoz
Elkészítés:
A rizst felteszem főni a négy bögre vízzel. Igen, nem tévedés, egy negyed bögre rizst négy bögre vízzel. Amíg fő, addig homogén állagúvá keverem a joghurtot a tojássárgájával és a liszttel. Amikor a rizsszemek puhák, a legkisebbre veszem a lángot, és a rizses léből óvatosan a joghurtba kezdek szedni, folyamatosan kevergetve – hő-kiegyenlítem –, hogy ne ugorjon össze, amikor beleöntjük a levesbe. Amikor a két edényben a hőmérséklet nagyjából megegyezik, lassan elkezdem átszedni a joghurtos keveréket a rizses lábosba. Sózom, borsozom, adok hozzá egy kiskanál szárított mentát és forralok rajta egyet. A kész levest melegen, vagy hidegen is lehet tálalni friss mentával. Ha elhagyjuk vagy elsietjük a hőkiegyenlítést, akkor a leves egészen undi tud lenni, szóval erre nagyon oda kell figyelni.
A menü többi receptjét (karfiol pastida és malabi) a következő napokban fogom közölni.
képipari szakmunkás, gasztrogeek, a diétázás fedett-pályás bajnoka, örök ulpanista, az Izraelinfo fotó- és gasztro rovatának vezetője, a Shomrim és a Haaretz fotóriportere
