Minden idők legtöbb sérült állata a kórházban – Hírösszefoglaló

Egy csütörtökön adott interjúban Netanjahu kijelentette, hogy a Jordán-völgy annektálása nem fog kiterjedni egyes palesztinok lakta enklávékra, mint például Jerikó. Az ott élő palesztinok nem kapnak majd izraeli állampolgárságot, hanem egy palesztin entitás alá tartoznak majd. Emellett kizárólag Izrael lesz majd felelős a biztonsági helyzetért ezeken a területeken. Mindeddig Netanjahu nem fejtette ki pontosan, mi lesz a jogállása annak a közel 50 ezer palesztinnak, akik a július elejére tervezett annektálásra kerülő területeken élnek.


Erkölcsi kudarc, hogy bűncselekménnyel vádolt személy miniszterelnökként szolgálhat, de a Legfelsőbb Bíróság ezt jogilag nem tudja megakadályozni – olvasható az izraeli bírók határozatában, amelyben fenntartják Benjamin Netanjahu jogát a poszt betöltésére. Teljes cikk


Nem tudható még, hogy az izraeliek mikor kezdhetnek újra külföldre utazni, de az már most egyértelmű, hogy a tengerentúli utazási biztosítások sokkal drágábbakká válnak, amelyet az utazás tervezésekor figyelembe kell majd venni. Teljes cikk


Bejelentették, hogy vasárnaptól megnyitják a felsőoktatási és akadémiai rendes oktatást. Nem csak az egyetemeken és a főiskolákon indul meg a frontális oktatás, de az informális tanulás intézményei is újra működhetnek, többek között a cofim (cserkészet) és az ulpánok (ivrit nyelvtanulási központok). Egyelőre csak 50 ember tartózkodhat egy helyiségben, tartani kell a 2 méteres távolságot és maszkot kell viselni. Továbbá azokon a településeken is megnyitják az iskolákat, amelyeket eddig a fertőzöttek magas száma miatt „vörös zóna”-ként kezeltek, és csak a távoktatás volt engedélyezett. A fentiekről az újonan beiktatott egészségügyi-, oktatási- és felsőoktatási miniszterek együttesen döntöttek.


Rendkívüli ugrás: egy nap alatt 79 új korona-beteg. Egészségügyi Minisztérium: Ismételten felhívjuk a nyilvánosság figyelmét, hogy óvakodjunk az önelégültségtől, mert téves az az általános hangulat, hogy a korona mögöttünk van. A minisztérium bejelentése szerint az elmúlt 48 órában szokatlan növekedés tapasztalható a betegek számában. “Ha napi száz új beteget regisztrálnak, akik nem a meglévő járvány-gócokból származnak – például külföldről, idősotthonokból vagy magas megbetegedéssel rendelkező közösségekből –, a kormánynak újra kell értékelnie a könnyítéseket.” Teljes cikk


Járványügyi megszorításokkal tartják a csütörtök este beköszöntött savuot ünnepet Izraelben. A savuotot elsősorban a mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó településeken, a kibucokban és a mosavokban szokták megülni, az új termés, az idén született jószágok, sőt kisgyermekek bemutatásával, összejövetelekkel, felvonulásokkal, de idén a koronavírus-járvány miatt a közösségek nagyszabású gyülekezése elmarad. Teljes cikk


Az izraeli koronafertőzések száma csütörtök estére elérte a 16 872-t, ami előző este óta 79 új megbetegedést jelent. 37 beteg állapota súlyos, közülük 36 van lélegeztetőn, 35 beteg állapota pedig közepesen súlyos. Eddig 284 halálos áldozata van a járványnak, és 14 679 beteg gyógyult meg.


Az ősi DNS feltárja: honnan származtak a kánaániták. A kánaániták i.e. 3500-1150 között éltek Levante történelmi régió déli részén, a mai Izrael, Palesztina, Jordánia és Libanon területén. Egy izraeli és nemzetközi kutatókból álló csoport 73 olyan személy maradványait elemezte – ősi DNS-t kivonva a csontokból –, akiket a régió öt különböző helyszínén temettek el 1500 év leforgása alatt. Teljes cikk


A letelepedett mezőgazdasági életforma javította az emberek egészségi állapotát, amit jelez, hogy ritkábban kaptak középfülgyulladást – állapították meg tanulmányukban a Tel-Aviv-i Egyetem kutatói. Teljes cikk


Gal Gadot izraeli színésznő a főszereplője az Apple TV új saját sorozatának. A 8 részes miniszéria Hedy Lamarr életét dolgozza fel. A hangosfilm első nagy korszakának egyik legnagyobb ikonja volt Lamarr, aki Hedwig Eva Maria Kiesler néven született Bécsben. A filmlexikonok szerint ő szerepelt először meztelenül filmjelenetben az Extase című osztrák filmben. A német megszállás elől Amerikába menekült. Legendás szépsége hamar Hollywood csúcsaira repítette. Hat házasság és számos szerelmi kaland szegélyezte a karrierjét. Ezenkívül feltalálóként is jelentős volt. Az 1942 ben szabadalmaztatott találmánya az első lépés volt a mobiltelefon és a bluetooth technológia felé. Regényes életének mégis ez lesz az első filmes feldolgozása az izraeli sztárral, Gal Gadottal a címszerepben. A Hedy Lamarr című sorozat bemutatójának időpontját még nem közölte az Apple.


A Safari vadvédelmi kórházában több mint 700 vadállatot kezelnek – ez minden idők rekordja. Az ok: a karantén után az emberek tömegestül szabadultak ki a természetbe… Az intézmény 15 éves tevékenysége során az eddigi rekord 450 kórházi ápolásra szorult állat volt. Az emberek ismét „leuralták” a természetet, és menet közben véletlenül (?) kárt okoztak az állatokban. Másrészt nagyon sok ember tisztában van a vadállatok kiszolgáltatottságával, és segítenek kórházba szállítani őket.


Ázsiai oroszlánkölykök születtek a jeruzsálemi bibliai állatkertben – az intézmény történetében először! A kölykök szülei évekkel ezelőtt Svédországból és Németországból érkeztek Izraelbe egy tenyésztési program részeként. A kölykök anyjukkal vannak elkülönítve, ahogy ez a szabadban is természetes. Hamarosan látogatók is megtekinthetik az újszülötteket.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.