6500 éves rézolvasztó kemence maradványait találták meg Dél-Izraelben, a Negev-sivatag fővárosában, Beér-Seván a régészek – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet.
A Beér-Seva Neve Noj nevű lakónegyedében folytatott ásatásokon egy kicsiny rézolvasztó műhely nyomaira bukkantak, benne a kemence maradványaira, a réz olvasztását szolgáló kis agyagedényekre, azokban rézsalakra.
“A rézgyártás akkori csúcstechnológiájának számított, eddig nem találtak ennél kifinomultabb módszert előállítására ebben a korszakban” – hangsúlyozta az egyik kutató a három évvel ezelőtt kezdődött feltárás jelentőségét a lapnak.
Az is lehetséges, hogy ezen a helyen alkalmazták először a világon a rézolvasztó kemence bonyolult és akkoriban forradalmi technológiáját – írták a Tel-Aviv-i Egyetem és az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) tudósai a Journal of Archaeological Science Reports című szaklapban közzé tett tanulmányukban.
A kutatást Dana Ackerfeld, Omri Jagel és Erez Ben Joszef vezette a Tel-Avivi Egyetemről, közösen Jael Abadi-Reissel, Talia Abulfiával és Dimitri Jagorovval az IAA részéről, valamint Jehudit Haralvannal az Izraeli Geológiai Intézettől.
Tanulmányuk szerint azért lehet a Beér-Seván talált a világ legrégebbi kemencéje, mert eddig soha nem bukkantak kemencére a rézgyártás első szakaszából. Ekkoriban általában még apró, virágcseréphez hasonlító kerámiaedényekben, szénnel fűtött aknákban olvasztották rezet.
A kemencénél talált ércmaradványok izotópos elemzéséből kiderült, hogy az itteni fémgyártás alapanyaga a mai Jordániában, Beér-Sevától 100 kilométerre lévő Wadi Finan nevű területről származott. A régészek arra következtettek, hogy a rézgyártás titkának megőrzése érdekében lehetett ilyen nagy a távolság a bányák és a kemencék között.
“A maradványok kémiai elemzése azt mutatja, hogy minden műhelynek sajátos receptje volt, amit nem osztott meg a többiekkel” – közölte Ben Joszef professzor a lappal.
A Beér-Seva folyó manapság többnyire kiszáradt medrében abban az időben valószínűleg folyamatosan áramló patak volt, így a természeti környezet biztosította a rézműhelyek számára a kemencékhez és az edényekhez szükséges agyagot.
A kutatók szerint 6500 évvel ezelőtt az itt élők szigorú társadalmi rétegződésben éltek, elit rétegük a “fényes anyag”, a réz előállításával tartotta fenn hatalmát.
Az általuk előállított réztárgyakat nem gyakorlati célokra alkalmazták, hanem szimbolikus jelentőségűek voltak. A rézbaltát nem baltaként használták, hanem a kőbalta művészi és rituális utánzása volt, a fémtárgyak főként kultikus szertartásaikon jutottak szerephez.
Ebben a kőrézkornak nevezett időszakban az emberek még kőszerszámokkal dolgoztak. Noha már elő tudtak állítani rezet, még nem jöttek rá az ötvözés később, a bronzkorban virágzó tudományára, amikor ón hozzáadásával szerszámként is alkalmazható, keményebb fémhez juthattak.

Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.