Kötelező karantén-szállodákba kerülnek az Egyesült Királyságból beutazók

Kötelező karantén-szállodákba kerülnek már vasárnaptól az Egyesült Királyságból hazautazó izraeliek, külföldiek pedig be sem léphetnek Izraelbe a koronavírus szigetországban terjedő új törzse miatt.

Így határozott a járvány ügyeivel foglalkozó koronakabinet, amelynek vasárnapi döntéseit az izraeli közszolgálati rádió ismertette.

A tel-avivi Ben Gurion repülőtéren már vasárnap külön terminálon kellett landolnia a Londonból érkező két repülőgépnek. Az utasok közül a több tucat izraeli állampolgárt a koronavírus-tesztet követően kötelezően karantén-hotelbe szállították, a külföldieket pedig nem engedték be az országba, sőt még a gép fedélzetét sem hagyhatták el.

Eddig Izraelbe látogathattak külföldiek, ha az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott családi eseményeken vettek részt elsőfokú rokonok (szülők, gyermekek, testvérek) invitálására, vagy más, a szabályozásban megjelent okokból.

A koronakabinet vasárnapi határozata szerint az Egyesült Királyságból, Dániából és a Dél-afrikai Köztársaságból az utóbbi két hét során beutazóknak utólagosan tesztelésre kell menniük, és házi karanténba kell vonulniuk, mert félő, hogy magukkal hozták a vírusnak az eddiginél sokkal gyorsabban terjedő, új altípusát, és egyelőre nem világos, hogy ezekre is védettséget nyújtanak-e a már bejegyzett oltások.

Emellett vasárnaptól kezdve minden országot “pirosnak”, vagyis erősen fertőzöttnek tekint Izrael, és a külföldről visszatérőknek 14 napra karanténba kell menniük. Ez lerövidíthető tíz napra két negatív teszttel, az elsőt az érkezés napján, a másodikat pedig kilenc nappal később kell elvégezni.

A Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet jelentései szerint a szigorú intézkedések alól az egyetlen kivétel, hogy az eddig “zöldnek” vagyis biztonságosnak tekintett országoknál, mint amilyen az Egyesült Arab Emírségek vagy a Seychelle-szigetek voltak, a hanukai utazás után hazaérkezők december 26-ig mentesülnek a karanténkötelezettség alól.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.