Korona elleni oltás a világ összes holokauszt-túlélőjének?

Idős izraeli férfit oltanak a COVID-19 koronavírus ellen egy Petach Tikva-i idősek otthonában, 2020. december 22-én - Fotó: Shutterstock

Múlt kedden az izraeli hírekben és így Magyarországon is az a hír röppent fel, hogy az izraeli Diaszpóra Minisztérium miniszter asszonya, Omer Yankelevich, aki a Kék-Fehér pártszövetség képviseletében vezeti a minisztériumot, elhatározta, hogy az amerikai székhelyű Peace Corps (Heil HaShalom) zsidó ügyekért tevékenykedő filantróp szervezet bevonásával megszervezi a világ összes, Izrael határain kívül élő holokauszttúlélőjének koronavírus elleni beoltását.

Ahogy már ezekből a fenti tájékoztatásokból is kiderült, az oltóanyagokat nem az izraeli lakosság beoltására megvásárolt keretekből kívánják biztosítani. 

Ez az információ elbizonytalanít, tudván, hogy az egész világon milyen versenyfutás zajlik az oltóanyagok beszerzéséért. Ha hihetünk a helyi hírközlő szerveknek, na és magának a miniszterelnöknek, nagyrészt Netanjahu személyes kapcsolatai és utánjárása révén érkezhetett Izraelbe ilyen nagy mennyiségű oltóanyag. Vajon a miniszter asszony kapcsolatai is elégségesek lesznek-e ezen soron kívüli vakcinák beszerzésére?

A legfontosabb tényező itt az idő, és erre szerettem volna én is választ kapni, amikor felhívtam az illetékes, Omer Yankelevich miniszteri titkárságát.

Ami ebből a telefonbeszélgetésből számomra kiderült, az elsősorban az, hogy a minisztérium elhatározása komoly, és hogy nagy erőkkel dolgoznak annak kivitelezésén. Ahogy a miniszteri titkárság alkalmazottja fogalmazott a beszélgetésünkben, még jó pár “adminisztratív problémával” kell megküzdeniük, de terveik szerint legkésőbb két-három héten belül konkrétumokat közölhetnek a programmal kapcsolatban. Terveik szerint három-négy logisztikai központot kívánnak létrehozni a világon, és könnyen lehet, hogy az egyik ilyen éppen Magyarországon lesz majd.

Ahogy a titkárságon ajánlották, figyelemmel fogom kísérni a minisztérium honlapját, és amint újabb értesítés jelenik meg, arról azonnal értesíteni fogom az olvasóinkat.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.