A Pfizer vezérigazgatója: “Izrael a világ laboratóriumává vált”

Fotó: képernyőkép / NBC / YouTube

Izrael már a lakosság felét beoltotta a Pfizer vakcinával, és a gyógyszeripari óriással kötött megállapodás részeként statisztikai részleteket közöl vele az oltottakkal kapcsolatban. Albert Bourla vezérigazgató: “Izrael nagyszerű példája az előnyöknek.” Reméli, hogy egy-két hónapon belül az Izraelből származó adatok segítségével meg lehet tudni, hogy a vakcina megakadályozza-e a fertőzést is.

Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója az előrehaladott oltási kampány fényében Izraelt “a világ laboratóriumának” nevezte, és reményét fejezte ki, hogy segítségével egy-két hónapon belül meg lehet tudni, hogy a koronavírus ellen a vállalat által kifejlesztett vakcina nemcsak a betegséggel szemben nyújt védelmet, hanem a fertőzésekkel szemben is.

Az NBC-nek adott interjúban megkérdezték Bourlát, hogy a vállalat mit tanult eddig az oltás hatékonyságáról, és hogy találtak-e gyengeségeket benne. “Sokat tanultunk, és továbbra is elemezzük az adatokat. Úgy gondolom, hogy Izrael jelenleg a világ laboratóriumává vált, mert csak a mi oltóanyagunkat használják, és a lakosságuk nagyon nagy részét beoltották” – válaszolta a Pfizer vezérigazgatója.

Hozzátette: “Amit láttunk az az, hogy a vakcina hatékonysága a második oltás után minden pillanatban növekszik. Vagyis különbség van a vakcina hatékonyságában a második dózis után 7 nappal és 14 nappal később. A második adag utáni hatékonyság hasonlít, sőt felülmúlja a klinikai kísérletekben látottakat.”

Bourla szerint az izraeli oltási kampány “nagyszerűen bemutatja ennek az oltásnak az előnyeit”. Hozzátette: “egy-két hónapon belül”, amikor Izrael befejezi a lakosság nagy részének oltását, meg lehet tudni, hogy az oltottak megfertőznek-e másokat.

Az Izraelből származó adatok, a lakosság gyors oltását követően nagy érdeklődést vált ki a világban, és csak ezen a héten jelent meg a Clalit betegpénztár hatalmas tanulmánya, amely azt mutatja, hogy egy héttel az oltás második dózisának beadása után 94%-ban hatékony a tüneti fertőzés megelőzésében és 92%-ban a súlyos betegségek megelőzésében. A tanulmány világszerte élénk visszhangot váltott ki, mivel ez volt az első tudományos folyóiratban megjelent független tanulmány, amely azt mutatja, hogy a Pfizer oltóanyag ugyanolyan hatékony a “való világban”, amint azt a Pfizer a német BionTech-el végzett klinikai kísérletei kimutatták.

Bourla észrevételei mögött a gyógyszeróriás és az izraeli kormány között aláírt megállapodás áll, amelyben a kormány beleegyezett abba, hogy a vállalatnak névtelenül és a magánéletük veszélyeztetése nélkül orvosi-statisztikai adatokat szolgáltat az oltottakról, a vakcina különböző populációkra gyakorolt hatásának megvizsgálására.

Pfizer koronavírus oltás vakcina
Fotó: Shutterstock

Meg kell jegyezni, hogy Bourla észrevételei ellenére Izrael a Moderna oltóanyagát is fel kívánja használni. Márciusban várhatóan több százezer oltás érkezik a cégtől – ezek egy részét a koronából kigyógyulók beoltására használják, csak egy adagban.

Az Egészségügyi Minisztérium legújabb, a szombat beállta előtti frissítése szerint eddig az összes izraeli 50,14%-át oltottuk be az első dózissal, ami 4 663 028 ember. Az izraeliek 35,43%-a (3 294 759) megkapta a második adagot is. Valójában a védettek aránya magasabb, mivel ebben a szakaszban úgy döntöttek, hogy nem oltják be a gyógyult betegeket, akik az izraeliek mintegy 7%-át teszik ki, sem a 16 év alatti gyerekeket és serdülőket, akik az egészségügyi minisztérium adatai szerint a lakosság 28%-át alkotják. Vagyis az oltásra jogosultak körülbelül 77%-a már megkapta az oltás első dózisát, és nagy részük a második adagot is.

A világhoz viszonyítva Izrael továbbra is nagy különbséggel vezet az oltások arányában. A OurWorldInData weboldal szerint Izraelben 100 emberre 84 oltási dózis jut (az első és a második oltási adag). Összehasonlításként: csak öt másik országban oltották be a lakosság legalább tizedét egy oltási dózissal. Ezek az Egyesült Arab Emírségek (58,2 oltás 100 emberre), az Egyesült Királyság (27,8), az Egyesült Államok (20), Bahrein (16,7) és Chile (16,6 oltás 100 emberre). Az EU-országokban a lakosság csak kevesebb mint 10%-át oltották be.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSYnet