Húszéves megállapodást kötött Görögország Izraellel katonai pilótái kiképzéséről

Izrael és Görögország képviselői aláírják a két ország közötti legnagyobb védelmi megállapodást, 2021. április - Fotó: Görög Védelmi Minisztérium

Húsz évre szóló, jelentős üzletet kötött Izraellel a görög légierő a görög hadsereg pilótáinak kiképzéséről, ami erősíti a két ország biztonsági, gazdasági és politikai kapcsolatait – jelentette a Walla című hírportál vasárnap.

Az 5,4 milliárd sékeles (közel ötszáz milliárd forintos) megállapodás értelmében az izraeli Elbit Systems nevű vállalat nemzetközi pilótakiképző központot hoz létre és üzemeltet Görögországban a következő húsz évben.

Az erről szóló, a két ország közötti eddigi legnagyobb értékű katonai közbeszerzési megállapodást pénteken írták alá Athénban, izraeli részről Jair Kolesz, a védelmi minisztérium exporttámogatási részlegének vezetője.

Az Elbit Systems a görög légierő számára az izraeli légierő repülőiskolájának mintájára fogja kiépíteni az új, nemzetközi kiképzőközpontot. Az izraeli cég új M-346 kiképző repülőgépeket biztosít, húsz éven át felügyeli a több tucat M-346-os és T-6-os kiképző repülőgépből álló teljes rendszert, szimulátorokat és földi kiképző állomásokat állít fel, valamint irányító rendszereket teremt a kiképzés hatékony irányításához és a logisztikai feladatokhoz.

“Az együttműködési megállapodás elmélyíti a két ország biztonsági, gazdasági és politikai partnerségét. Az egyezmény az izraeli ipar kiválóságán, valamint a Görögország és Izrael védelmi ipara között az évek során kialakított szoros kapcsolatokon nyugszik” – mondta Beni Ganz védelmi miniszter az üzletről.

- Hirdetés -

Az egyezményt azt követően jelentették be, hogy pénteken Cipruson az országaik közötti együttműködés elmélyítéséről tárgyalt az Egyesült Arab Emírségek, Görögország, Ciprus és Izrael külügyminisztere.

- Hirdetés -