Még pénteken megkezdték Izraelben azoknak a zsidó zarándokoknak a temetését, akiket az észak-izraeli Meron-hegyen egy ultraortodox vallási ünnepségen taposott agyon péntekre virradóra a bádog terelőfalak között hömpölygő tömeg – jelentette a 12-es kereskedelmi tévé híradása.
A zsidó vallás parancsa szerint minél hamarabb el kell eltemetni a halottakat, sőt Jeruzsálemben egyenesen tilosnak tekintik a temetés másnapra halasztását. Elsőként egy Kanadából érkezett ultraortodox áldozatot, egy ismert vallási énekest temettek el Jeruzsálemben péntek délután.
Hozzátartozói zoom applikáció segítségével, külföldről kísérték figyelemmel a szertartást, mert nem volt idő megvárni Izraelbe utazásukat. A jeruzsálemi temetésen több mint ezer ismeretlen jelent meg, hogy szolidaritása jeleként elkísérje utolsó útjára a szerencsétlenség első áldozatát.
A tömegben agyontaposottak között volt Asdód egyik rabbija, akit a város saját halottjának nyilvánított. A már azonosított áldozatok között egy 11 gyermekes édesapa is volt, akit az ultraortodox Modiin Illit városban temetnek el. Két fiatal testvérpár is életét vesztette a katasztrófában.
A 45 halottból péntek délutánig csak 37 személyazonosságát sikerült megállapítani. A családok sorba álltak Tel-Aviv Abu Kabir nevű negyedében, az igazságügyi orvosszakértői intézetnél, hogy azonosítsák szeretteiket, majd elszállíthassák a halottakat a temetésekre.
Az érintettek az ultraortodox vallási közösségekhez tartoznak, melyeknek tagjai a zsidó naptár szerint péntek este kezdődő szombati ünnepnapon már nem utazhatnak, mert az munkavégzésnek számít, és nagyon fontosnak tekintik halottaik örök nyugalomra helyezését még a szombat beköszönte előtt.
Noha hitük szerint kötelességük minél hamarabb eltemetni rokonaikat, de a hatóságok a halottak nagy száma miatt képtelenek biztosítani a temetést még a szombat kezdete előtt, ami azt jelenti hogy csak a szombat kimenetelével, vagyis szombat este lehet őket végső nyugalomra helyezni.
Haifán a Rambam kórházban egy 12 és egy 15 éves fiú életéért küzdenek az orvosok, akik a 12-es tévé tudósítása szerint a tömeg szorításában hosszabb ideig nem jutottak levegőhöz és majdnem megfulladtak.
A szerencsétlenség a Meron-hegy oldalában történt a hagyományos lag baomer napi ünnepen, ahol a sok tízezres tömeg terelőfalak között vonulhatott a Toldot Áron nevű ultraortodox vallási közösség tűzrakásaihoz. A bádogfalak között hömpölygő sűrű tömegben egy lefelé tartó csúszós lépcsőn többen felbuktak, és egymásra zuhantak. A szűkös helyen nem tudtak felkelni, kiszabadulni, miközben újabb embereket toltak közéjük.
Számos ország vezetője fejezte ki részvétét pénteken a tragédia miatt, köztük Joe Biden amerikai elnök, II. Abdullah jordán király, Bahrein koronahercege, s Izrael minden politikai pártjának vezetője.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnapra nemzeti gyásznapot hirdetett Izrael történetének legsúlyosabb tömegszerencsétlensége után, és a baleset alapos kivizsgálását ígérte.
Itt olvashatnak a Meronban található ókori zsinagógáról és más, galileai zsidó műemlékekről.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója