A kis sportrepülőgép, amelynek pilótája Uri Gálin, Izrael akkori legjobb sportolója volt, hosszasan keringett a Kineret déli partján összegyűlt háromezer főnyi embersereg fölött, amely az izraeli ejtőernyősök európai küldetésének 10. évfordulóját ünnepelte. A közönség a Magyarországon elfogott és Oranienburg koncentrációs táborban meggyilkolt, budapesti születésű Goldstein Perec (Ferkó) emlékművének felavatásán vett részt.
A jelenlevők között volt Mose Sárét miniszterelnök, a kormány és a Kneszet tagjai, az ejtőernyősök családjai, a bajtársak és nagyszámú meghívott. Jicchák Ben Cvi államelnök, aki nem tudott eljönni az emlékünnepségre, táviratot küldött, amelyet a repülőgépről készültek ledobni. Az üdvözlő levél a nehezékkel együtt beleakadt a repülőgép kerekébe, és a pilóta fordulatokkal és akrobatikus repüléssel igyekezett a táviratot kiszabadítani „fogságából”.
Sajnos, tragédiába torkollt egyik ilyen manőverezés: a repülőgép a közönségre zuhant, maga alá temetve 17 személyt, közöttük négy ejtőernyőst, aki sikerrel visszatért a tíz évvel azelőtti küldetésből.
A szerencsétlenség Máágán kibuc területén történt, amelynek három tagja – Joél Pálgi, Goldstein Perec (Ferkó) és Rozen Jona – a tíz évvel ezelőtti ejtőernyősök között volt.
A nemzeti intézmények segítségével impozáns emlékművet építettek fel az újabb tragédia színhelyén.
Az évek során ez az „Ejtőernyősök háza” messze túllépte eredeti célját, mert az ejtőernyősök emlékterme mellett egy 450 személyes kultúrtermet is létesítettek, mellette az emlékfal, amelyet a Máágán kibuc tagjainak a vészkorszakban elpusztult hozzátartozói emlékének szenteltek. A szomszédos helyiség falán azoknak a kibuctagoknak, illetve fiaiknak arcképe látható, akik Izrael háborúi során áldozták életüket a hazáért.
*
Az emlékmű körül éli mindennapos életét az 1949. július 8-án alapított kibuc. Most, amikor a gondozott utak melletti kertes házak között sétálunk, hogy megismerjük a kibucot és tagjait, bunkerek mellett megyünk el. Ezek ékes bizonyítékai annak, hogy Máágán tagjai 1967-ig nappal, munka közben a Golán-fennsík peremén beásott szír hadsereg támadásaitól szenvedtek, éjjel pedig attól, hogy megsérült lakóházaik miatt a bunkerekben kellett meghúzódniuk.
Az óvóhelyeket nem bontották le, számítva arra, hogy a szírekkel kötött megegyezés után talán ismét szükség lehet rájuk.
A 40-50 évvel ezelőtt ültetett árnyas fák között folytatjuk utunkat. Megnézzük a tágas, közös ebédlőt, majd a kibuctagok házait szemléljük. Szinte valamennyi tetejére még egy emeletet húztak, amikor megszűnt a gyerekek közös hálóháza, és visszaállították a tradicionális családi életet.
A régi lakóházak egy részét munkahellyé alakították át, ahol az idős kibuctagokat foglalkoztatják. Főleg asszonyok dolgoznak itt, akik még most is, gyakran több mint 80 évesen, a régi munkaerkölcs nevében folytatják a munkát. Látjuk, hogy az egyik idős hölgy épp vasal, a szomszéd házban férfiak és nők plasztik evőeszközöket csomagolnak német feliratú plasztik zacskókba, ami exportra megy. Az egyik ősz hajú chávérá játékszereket készít.
*
Máágán alapító tagjai az erdélyi Hábonim cionista ifjúsági mozgalomhoz tartoztak. Az aradi, tordai, temesvári, szigeti és kolozsvári lelkes fiatalokat a hátszegi táborban készítették elő az alijára. Sokan nem várták be a hivatalos certifikátot, és illegális úton jöttek az országba, a Tiger Hill máápil hajó fedélzetén 1939. szeptember elsején.
A kibuc alapítása
Az első két évet Áfikim kibucban töltötték, majd a szomszédos Kineret parti „Kineret udvarba” kerültek, ahol 1941-től kezdve nyolc kemény évet töltöttek arra várva, hogy saját kibucot létesíthessenek. Az alapítók eltökélt szándéka az volt, hogy itt, csakis itt, a Kineret partján telepednek le, ahol a cháluci nevelésnek és a korabeli gazdasági feltételeknek megfelelően mezőgazdálkodással és halászattal készültek foglalkozni.
A várva várt nap 1949 júliusában, az arabokkal kötött fegyverszüneti tárgyalások után jön el, amikor is (nincs új a nap alatt) az izraeli központi intézmények kész tények elé akarták állítani a szíreket és a nemzetközi közvéleményt.
Az egyik forró nyári éjszakán utasítást kaptak, hogy azonnal költözzenek be a Cemáchtól északra fekvő Számárá volt angol katonai táborba.
Az alapító csoport több mint 70 tagú volt, beleértve az asszonyokat és a gyerekeket. Csak másnap reggel, amikor felébredtek, látták, hogy alig 500 méterre az új település kerítésénél még szír katonaság táborozik. Máágán tagjainak nem volt fegyvere.
*
Napjainkban száz család él itt. Több mint kétszáz tagja van a kibucnak, a 250 gyereken, valamint a két-három önkéntes külföldi és a hazai szervezkedő fiatalok csoportján kívül. A mezőgazdasági munkával kapcsolatos terveket Máágán tagjainak teljes egészében sikerült megvalósítaniuk. A modern istállókban 250 fejőstehenet gondoznak, valamint ötezer tojós tyúkot nevelnek. A földeken banántermelés folyik, de van grapefruit-, datolya- és avokádóültetvény is. Az utóbbi években mangót ültettek, házi tejfeldolgozó üzemet létesítettek, és a szomszédos Háon kibuccal közösen struccokat tenyésztenek, amelyek tolla, húsa és tojása exportra megy.
Turizmus
1969-ben nagy fába vágta fejszéjét a kibuc, amikor a Kineret partján megnyitotta a „Máágán nyaralótelepet”, ahol húsz bungalót építettek és helyet készítettek több száz nyaralósátor felállítására. Jelenleg 137 nyaralóegység van a kibuc üdülőtelepén, amelyek közül 14 európai nívójú szállodaszoba. A többi gyermekes családoknak szóló lakásegység és nyaralóház. Valóságos földi paradicsom ez a nyaralótelep, ahol, mint azt mi is tapasztaltuk, előzetes megrendelés nélkül nehéz helyet kapni. A veterán polgárok korengedményt kapnak.
A tóparti bekerített fürdőhelyen kívül két medence áll a gyerekek és az apróságok részére. A vízi sportok kedvelői pedálos csónakot, kajakot vagy szörföt (széllovast) bérelhetnek, de ha kedvük tartja, két kiadós úszás, vagy evezés között kirándulhatnak a látványos környéken.
*
A nyaralótelep kapujánál kezdődik a sétaösvény, amely nem egyéb, mint a forgalmas országúttal párhuzamos, keskeny betonjárda.
A bejárattal szemben, balra látható a híres „émeki vasútvonal” cemáchi állomása, amelyet 1905-ben építettek a törökök, és ez volt az emlékezetes vasút utolsó palesztinai állomása. Ha a kaputól balra fordulunk, és egyenesen Chámát Gádér irányába utazunk vagy sétálunk, a magaslatról lepillantva láthatjuk a vasútvonal folytatásaként szolgáló, Damaszkuszba vezető, felrobbantott vasúti hidat, amely most Jordánia területén van. Az állomás körül a szokásos szolgálati épületek sorakoznak.
*
A nyaralótelep szomszédságában körzeti főiskola nyitotta kapuit, mellette épült a Béjt Gávriél kultúrház, amelyet a jeruzsálemi Gitta Sherover építtetett fia emlékére. A többszörös építészeti díjjal jutalmazott Béjt Gávriélben a környék kibucait és falusi lakosságát szolgáló 300 férőhelyes színház, száz üléses auditórium, valamint négy tanulmányi terem és belső udvar kapott helyet, ahol az összekötő helyiségekben kiállításokat rendeznek.
A Béjt Gávriél 1993-ban kezdte meg működését. Hamarosan a történelmi események középpontjába került. Itt tárgyalt Jicchák Rábin miniszterelnök Husszein jordán királlyal, és közösen készítették elő a két ország közötti békeszerződést. A szemközti oldalon van a két Dgánjá kibuc.
*
Joná Rozen, az egykori vakmerő életmentő ejtőernyős, a Jordán-völgyi körzeti tanács volt elnöke 83 éves korában, a közelmúltban bekövetkezett haláláig aktívan dolgozott. Délelőttönként a kibucban kalauzolta a hazai és a külföldi vendégcsoportokat, ismertette a kibuci életformát, megmutatta az „Ejtőernyősök emlékházát”, a mellette lévő nagy könyvtárat és az emlékkiállítást, amely a múlt század harmincas éveiben indult erdélyi cháluci cionista mozgalom fiatal tagjainak életét mutatja be.
(2004) A négy ejtőernyős, képük az „Ejtőernyősök házában” lévő emlékfalon látható: Perec Goldstein, Joél Pálgi, Tibi Kédár és Joná Rozen
