Ugrásszerűen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek és a Covid-19 betegek száma Izraelben az egészségügyi minisztérium honlapja szerint.
Hétfőn 6275 új vírushordozót találtak Izraelben, február közepe óta először haladta meg az új fertőzöttek száma az ötezret, és az elvégzett több mint százezer teszt közel öt százaléka bizonyult pozitívnak, ami szintén a legmagasabb arány hónapok óta.
Kórházba 648-an kerültek a 35 406 aktív fertőzött közül, 394-en súlyos esetnek számítanak, 64-en szorulnak gépi lélegeztetésre. Augusztusban eddig nyolcvanan, vasárnap 16-an haltak bele a Covid-19 szövődményeibe.
A minisztérium adatai szerint a 60 évnél idősebbek körében az oltatlanok legalább ötször akkora valószínűséggel lesznek súlyos betegek, mint azok, akiket beoltottak.
Izraelben gőzerővel oltják a sokkal fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt a hatvanéves, vagy annál idősebb lakosságot a vakcina harmadik, megerősítő adagjával.
Az egészségügyi minisztérium jelentése szerint a harmadszor is beoltott idősebbek a második oltáshoz hasonlónak, illetve gyakran enyhébbnek nevezték a mellékhatásokat.
Kevesebb mint 50 alkalommal számoltak be a vakcina okozta mellékhatásról. A tünetek enyhék voltak és hamar elmúltak, főként az injekció beadásának helyén jelentkező fájdalmat, lázat vagy hányingert jelentettek.
A kampány első tíz napján 577 899-en mentek el a 60 évnél idősebbek közül harmadszor is az oltópontokra. Ugyanakkor a még egyszer sem oltott mintegy egymillió 12 évesnél idősebb izraeli közül naponta csak kevesebb mint tízezren veszik fel az első, illetve a második dózis vakcinát.
Az ultraortodox oktatási intézményekben tanulók háromhetes nyári szünetük után vasárnap visszatértek az iskolapadokba. Két ultraortodox városban, Eladban és Kirját Jearimban megkezdték az oktatási rendszerben részt vevő 3-12 évesek tömeges szerológiai vizsgálatát.
Megvizsgálják, hogy a még nem oltható, de a fertőzésen esetleg tünetmentesen túlesett gyerekek vérében megtalálhatóak-e a koronavírus elleni antitestek. Azokra, akiknél kimutatható a védettség, nem vonatkoznak majd az izolációs szabályok, és tesztelés nélkül szabadon látogathatják az óvodákat és iskolákat.
A következő napokban Bné Brak, Bét Semes és Jeruzsálem is csatlakozik a programhoz, negyedmillió ultraortodox gyereknél ellenőrzik az ellenanyag jelenlétét az oktatási rendszer minél zavartalanabb működtetése érdekében.
A tervek szerint szeptemberben elvégzik az állami iskolákban is a szerológiai, vérvizsgálattal történő tömeges tesztelést a nem oltott gyerekeknél. Csak a 12 évnél idősebb oltottak, valamint a vértesztjük szerint már gyógyultak látogathatják majd zavartalanul az intézményeket. A többiekre továbbra is vonatkoznak majd a járványügyi előírások, a tesztelések, valamint a karantén és a távoktatás, ha fertőzött gyerekkel érintkeztek.
A december végén megkezdett oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából 5 816 547-et (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 62,55 százaléka, azonban ez nem bizonyult elégnek a SARS-CoV-2 koronavírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezésére.
A pandémia megjelenése óta 908 322 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a betegségben tavaly február óta 6559-en haltak meg.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója