Pénteken 1 millió 991 ezer olyan embert tartott nyilván az izraeli egészségügyi minisztérium, akik eddig védettnek számítottak, de vasárnaptól nem léphetnek be, illetve csak 72 óránál újabb teszt felmutatásával mehetnek el az úgynevezett zöld címkével jelzett nyilvános helyekre – jelentette a Háárec című újság honlapja pénteken.
A védettségi igazolványukat elvesztők közül 1 millió 548 ezer embert több mint fél éve oltottak be másodszor, és nem vették fel a harmadik adag vakcinát az augusztusban kezdődött újabb oltási kampányban, a többiek pedig több mint fél éve gyógyultak ki a koronavírusos fertőzésből, és azóta nem olttatták be magukat, és ezért vesztették el védettségüket, mentességüket a korlátozások alól.
Az újraoltást és a szigorítást azért rendelték el, mert július óta – a negyedik, delta járványhullám megjelenése óta – egyre több fél évnél régebben beoltott és 60 évesnél idősebb izraeli kapta el a fertőzést, majd betegedett meg. Az egészségügyi szakemberek megállapították, hogy a féléves időtartam után jelentősen csökkent az oltás hatékonysága, és szükség volt az ellenálló képesség megerősítéséhez egy újabb vakcinára.
Az idősek tavaly decemberben és ez év elején kapott oltásának hatékonysága júliusra 40 százalékra csökkent, de az Izraelben szinte kizárólagosan alkalmazott Pfizer-vakcina harmadik adagjának felvétele után két héttel ismét több mint 90 százalékra emelkedett a fertőzés megelőzésében, a delta variánssal szemben is.
Az új védettségi igazolvány, helyi nevén a „zöld címke” a harmadik adag felvételétől számított fél évig érvényes, és egyelőre nem tudni, hogy mi fog történni ezen időtartam után.
A QR-kódot tartalmazó igazolványokat fel kell mutatni a kulturális és sportrendezvényeken, a fesztiválokon, konferenciákon és kiállításokon, a szállodák és edzőtermek bejáratánál, az uszodákban, a több mint ötvenfős imaházakban, az éttermekben, bárokban, kávéházakban, a múzeumokban és a könyvtárakban, a turisztikai látványosságoknál és a vidámparkokban, az egyetemek és felsőoktatási intézmények látogatásakor.
Izraelben a viszonylag magas fertőzési adatok ellenére lassul a járvány terjedése, a vírus fertőzőképességét jelző R mutató az augusztus eleji 1,36-ról fokozatosan 1 alá csökkent, jelenleg 0,72, vagyis száz új fertőzött már csak 72-nek adja át a vírust.
December vége óta Izraelben 6 119 945 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 65,81 százaléka, ami azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a delta variáns ne indítsa el a járvány újabb hullámát.
A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt indítottak a legalább öt hónappal korábban, kétszer beoltottak számára először csak a 60 év felettiek, majd fokozatosan az egyre fiatalabbak körében 12 éves alsó korhatárig. A kampány nyomán eddig 3 404 619-en vették fel a harmadik adag vakcinát, mely a lakosság 36,61 százalékát jelenti.
Csütörtökön mintegy 120 ezer teszttel 4313 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, s 3,81 százalék volt a teszteltek körében a fertőzöttek aránya. A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú országban 1 284 063 ember megfertőződését regisztrálták a hatóságok. Jelenleg 46 647 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 869-en vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 607, és 155-öt tartanak életben lélegeztetőgéppel.
A koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 7761-en haltak meg Izraelben. Augusztus elseje óta 1280-an, noha előzőleg júniusban a negyedik, már a delta variáns által dominált hullám megjelenése előtt mindössze nyolcan vesztették életüket koronavírus-fertőzés miatt kialakult betegség szövődményeiben.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója