Izrael megkezdte az 5 évesnél idősebbek beoltását a koronavírus ellen

Izrael megkezdte az 5 évesnél idősebb gyerekek beoltását a koronavírus ellen – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet kedden.

Izrael kedden hivatalosan is elindította az 5 és 11 év közötti gyermekek korosztályának koronavírus elleni oltási kampányát, második országként az Egyesült Államok után. Eddig csak a szülők 2,35 százaléka regisztrálta gyermekét oltásra annak ellenére, hogy az egészségbiztosító pénztárak mindenki számára díjmentesen biztosítják a vakcinát. 

“Tudjuk, hogy az ebbe a korcsoportba tartozó gyermekek szüleinek kevesebb mint fele mondta, hogy már az oltakozás kezdeti szakaszában beadatják gyermekeiknek a vakcinát” – nyilatkozta a lapnak Angela Eroni, a Makkabi nevű egészségbiztosító pénztár egyik körzetének vezetője.

“A többiek még tétováznak, akárcsak a 12-16 éves korosztálynak szánt vakcinák esetében. Azt hiszem, ez a hajlandóság jobb, mint amire számítottam. Jó lenne, ha ma már beoltanánk 3000 gyereket” – tette hozzá.

Eroni figyelmeztetett a közösségi médiában megjelenő téves információkra, amelyek hozzájárulnak a szülők habozásához. “Ha lennének gyermekeim ebben a korosztályban, nem késlekednék beadni nekik az oltást” – mondta az egészségügyi szakember.

“A szülők aggódnak, és inkább kivárnak. Nem hangsúlyozzuk eléggé, hogy már kétmillió gyereket beoltottak az Egyesült Államokban. Nem vagyunk kísérleti patkányok, szakértőink megállapították, hogy az oltások biztonságosak” – hangsúlyozta Eroni.

Izraelben tavaly december vége óta 6 267 456 embert, tizenkét évesnél idősebbeket oltottak már be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával, ez az ország lakosságának 67,4 százaléka.

Augusztusban a védettség növelésére, a delta hullám megfékezésére újabb, harmadik oltási kampányt indítottak azok számára, akik legalább öt hónappal korábban megkapták már a második oltást. A kampány nyomán eddig 4 052 354-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ami a lakosság 43,58 százalékát jelenti.

Hétfőn 682 új vírushordozót azonosítottak mintegy 95 000 teszt elvégzésével. A pozitív esetek aránya a tesztelésnél 0,74 százalékos volt, noha a negyedik hullám csúcsán, szeptember elején még a 8 százalékot is meghaladta ez a mutató.

A súlyos betegek száma hétfőn 128 volt, közülük 81-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú országban 1 341 305 fertőzöttet regisztrálták a hatóságok.

Jelenleg Izraelben 5904 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, és 172-en vannak közülük kórházban. A SARS-CoV-2-koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 8177-en, az utóbbi 7 napban 15-en haltak meg Izraelben.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.