Dr. Israel Carmi a bár micvája során kénytelen volt elrejtőzni a Haszan Bek mecsetből a tel-avivi Nagy Zsinagógát lövő mesterlövészek elől.
Néhány évvel később a Weizmann Intézetben már az általa létrehozott laboratóriumban állapították meg a történelmi leletek korát.
35 évvel ezelőtt egy facsónak bukkant ki a Galileai-tengerből (Kineret, Genezáret) Ginoszar kibuc és Migdal mosáv között. Az Izraeli Régészeti Hatóság régészei önkéntesek segítségével 11 napos munkával ásták ki, és Dr. Israel Carmit, a Weizmann Intézet fizikusát kérték fel a korának a meghatározására. Radioaktív (szénizotópos) kormeghatározási módszerrel megállapította, hogy a csónak körülbelül kétezer éves. Az emiatt „Jézus csónakja” becenevet kiérdemelt lelet – a kereszténység bölcsőjéből származó csónak lévén – nagy vitákat váltott ki a világon.
Carmi – hetedik generációsként az országban – 1935-ben született Tel-Avivban. Apai nagyapja Dr. Israel Weinberg (a családnevet később Carmira változtatta), a tel-avivi Geula Gimnázium egyik alapítója és első igazgatója volt. Nagymamája Adela Sosnitzky, a közösség egyik első fogorvosa volt.
Fiuk, Amihud, Israel Carmi apja, az Assia gyógyszergyár fő vegyésze volt. Daniel Friedman volt igazságügyi miniszter, Amihud lánytestvérének fia, Israel Carmi unokatestvére volt.
Fiatal korában a Zebulon Tengerész Egyesület ifjúsági mozgalmának tagjaként Israel Carmi történelmi események tanúja volt. A tel-avivi Nagy Zsinagógában 1948 áprilisában megtartott bár micva ünnepségén a vendégek kénytelenek voltak menedéket keresni a Haszan Bek mecset tornyából célzó mesterlövészek golyói elől. Egy hónappal később, 1948. május 15-én Carmi szemtanúja volt egy egyiptomi repülőgép lezuhanásának a város felett.
Tavaly a Haaretz nekrológot tett közzé Avraham Grossman emlékére, aki azt állította, hogy a függetlenségi háború idején lelőtt egy egyiptomi repülőgépet, miközben a Javne csoportban szolgált. Az elhunyt életét, munkásságát méltató cikk számos heves reakciót váltott ki. Carmi volt az egyik hozzászóló, aki a szerkesztőségnek küldött levelében leírja, hogy szemtanúja volt egy egyiptomi repülőgép lelövésének.
„1948. május 14-én, pénteken 13 éves voltam, a Zebulon Tengerész Egyesület ifjúsági mozgalmának tagja. Egy csónakban aludtunk a Jarkonon, hogy kora reggel kievezzünk a tengerre. Május 15-én reggel repülőgépek zajára ébredtünk, és láttuk, amint Spitfire típusú egyiptomi vadászgépek a Szde Dov repülőtér felett lejjebb ereszkedve bombákat dobnak le. Gépfegyverrel lőtték rájuk a földről, majd az egyik gépet találat ért, füstöt bocsátott ki és Herzliya tengerpartján landolt. Abban a kiváltságban volt részem, hogy Izrael Állam fennállásának első napján láthattam egy egyiptomi gép leszedését.”
Carmi a Sínai-félszigeten szolgált a hatnapos- és a jom kippuri háborúban. Utóbbiban egy páncélozott csapatszállító járműben utazott, amit egyiptomi rakéta közvetlen találata ért – a páncélos parancsnoka meghalt.
Annak ellenére, hogy rajongott a zenéért – zeneszerzést tanult, zongorázott és kürtölt – Carmi a természettudományokra specializálódott. A Héber Egyetemen folytatott fizikatanulmányai után, 1964-ben létrehozta a szénizotópos kormeghatározás laboratóriumát a Weizmann Intézetben, amit 35 évig vezetett. Ezekben az években számos régészeti lelet kormeghatározási projektjében vett részt ezt a régi módszert alkalmazva, amelyet 1947-ben találtak fel – és Nobel-díjjal jutalmazták megalkotóját –, majd az 1980-as években részecskegyorsítók használatával finomították.
A módszer a természetben előforduló szén 14C izotópot használja a széntartalmú szerves anyagok (csontok, magok, fa, faszén, textíliák, pergamen stb.) korának meghatározására. A Weizmann Intézet kormeghatározó laboratóriuma és az ország régészeinek közössége nagyon szorosan együttműködött ezekben a vizsgálatokban. Sok érdekes leletet fedeztek fel és datáltak Carmi segítségével. Ilyen eset volt, amikor 8000 éves emberi csontvázakat fedeztek fel a tengerben Atlit partjainál; amikor „szövettesztet” végeztek a holt-tengeri tekercseken, amikor Ein Gedi sírjait datálták, vagy Ben Semenben a római temetkezési barlangok, a ciszjordániai Nachal Kana (Wadi Qana) barlang kincseit, a korai iszlám időszakból származó szöveteket az Aravában és még sok más lelet korát határozták meg.
Nyugdíjba vonulása után Carmi a 2000-es évek elején fejezte be doktori disszertációját a Tel Avivi Egyetemen. A munka lehetővé tette a felszín alatti vizek korának teljes kormeghatározását.
Carmi tavaly szeptemberben halt meg születési helyén Tel-Avivban, a Hillel Hazaken utcai Weinberg-házban, amelyet 1922-ben épített a nagyapja, ahová nyugdíjba vonulása után visszatért feleségével. Felesége, Sulamit, három gyermeke és unokái maradtak hátra.
Héberből fordította frankpeti