Tegyük félre egyelőre a vitát, hogy művészet-e a graffiti vagy rongálás. Sétáljunk inkább egyet Jeruzsálem Talpiyot negyedében, ahol semmi nevezetes látnivaló nincs a graffitiken kívül.

Miért kezdtek el a nagyvárosok vezetői szerte a világon, így Izraelben is udvarolni a graffitiművészeknek?

Miért bízták meg őket Haifán, Tel-Avivban és Jeruzsálemben is a szürkén ásító falfelületek kifestésével? Azokat, akiket korábban mint rongálókat üldöztek.

Hogyan lett a lázadó utca-művészetből államilag támogatott mainsteam?

A jeruzsálemi Talpiyot negyedet a brit mandátum ideje alatt kezdték építeni. Modern városrésznek tervezték, ezért egyike azoknak a területeknek, amelyre nem vonatkozik az a jeruzsálemi kötelezettség, hogy a házakat kővel kell borítani.

- Hirdetés -

A helyi, kemény fehér mészkőből épült a Siratófal is. Jeruzsálem örök, ezt szimbolizálja ez az időtálló anyag. Ezt az illegális falfirkászok is tiszteletben tartják. Íratlan szabály, hogy tilos a város kőházaira festeni, ráadásul nehéz is.

Ezért is esett a választás erre a betonszínével kirívó környékre.

A Talpiyot Jeruzsálem hátsó udvara. Sufni kiszuperált lomokkal, és persze diszkont áruházakkal, autóbontókkal, műhelyekkel, lepukkant irodaházakkal, sok öreg és néhány új utcával. Éppen olyan, mint bármelyik nagyváros nagyon külvárosa.

Ha sufni, akkor sufni-tuning.

Ez volt az önkormányzat alapötlete, mikor a hírhedt és üldözött falfirkászokat felkérte az Eden projekt – a jeruzsálemi önkormányzat gazdaságfejlesztési csoportja – ezekre a művekre. Állítják, hogy amióta a 2018-as “falfesztiválon” ezek a festmények elkészültek, a negyed ingatlanai értékesebbek lettek, és a Talpiyot turisztikai célponttá vált.

Ebből csak annyit éreztem a negyed utcáit járva, hogy nem néztek hülyének a járókelők, mikor látták, hogy a festményeiket fotózom, és mindenki segítőkész volt.

Azt láttam, hogy a konjunktúrákat követő hanyatlások vegetálni kényszerítik az ilyen negyedeket. A graffitik nem tehetnek többet, mint hogy beleordítanak a színiekkel ebbe a szürke süllyedésbe.

De itt jön már az új konjunktúra, ami az előző épületeit ócska romokká minősítette, és épülnek már az újak, amiket majd 10 év múlva fogunk szégyellni.

Ezt a folyamatot nevezzük fejlődésnek.

Ezek az óriásgraffitik nem állítják meg az időt, csak szép öregkort hazudnak a pusztuló épületeknek.

Ez a fal ideiglenes! – hirdeti magáról az egyik fal.

Az épületek tulajdonosai és a művészek is tudják, hogy ezek a munkák nem az örökkévalóságnak készülnek, mint Jeruzsálem fehér kőházai, de fontos azért, hogy legyen még néhány szép éve a festményeknek.

A bontásra, átépítésre szánt épületek eleve kimaradtak a projektből.

Úgy választották ki a falfelületeket, hogy jól láthatóak legyenek. Hogy térbeli távlatuk legyen, ha már az idejük szűkebbre szabott, mint az évszázadokra tekintő alkotásoké.

A meghívott külföldi művészekkel kiegészülve az izraeli művészcsapatok munkája nyomán most a Talpiyotban 30 épület színei kiabálnak a szürkületre.

Fotók: Silló Sándor


Az írás megjelent a Mazsihisz oldalán is.

- Hirdetés -