Nevzlin: Minden, amihez Putyin hozzáér, meghal. Maga az orosz állampolgárság a szégyen jelévé vált, melyet már nem akarok magamon viselni.
A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szembenálló és száműzetésben élő Leonyid Nevzlin izraeli-orosz milliárdos bejelentette, hogy lemond orosz állampolgárságáról – írja a Globes.
A moszkvai születésű, 59 éves Nevzlin a Szovjetunió felbomlása után gazdagodott meg orosz-zsidó üzlettársával, Mihail Hodorkovszkijjal, amikor 1993-ban megalapították a Jukosz olajtársaságot. A céget 2007-ben felszámolták, miután az orosz rezsim azt állította, hogy Nevzlin és Hodorkovszkij tőkepiaci bűncselekményeket követett el. Nevzlin 2003-ban hagyta el Oroszországot, miután az orosz kormány különféle bűncselekményekkel vádolta meg.
2008-ban egy orosz bíróság távollétében gyilkosságban való összeesküvés miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Oroszország többször kérte a kiadatását, de Izrael elutasította.
2014-ben az Állandó Választottbíróság Nevzlinnek adott igazat, és azzal vádolta Oroszországot, hogy „a Nevzlin vagyonának megsemmisítését és kisajátítását célzó könyörtelen kampányt folytat”.
„Minden, amihez Putyin hozzáér, meghal” – mondta Nevzlin. „Maga az orosz állampolgárság a szégyen jelévé vált, amelyet nem akarok tovább hordozni. Ellenzem a háborút, ellenzem a megszállást, és ellenzem az ukrán nép kiirtását. Izraeli állampolgár vagyok, és ha más állampolgárságot is választhatnék, büszkén kapnék ukrán útlevelet.”
A Jukosz olajtársaság vagyonát felosztották az orosz állami olajvállalatok, a Rosneft és a Gazprom olajtársaságok között.