20 éves nyomozás után került vissza Izraelbe az 1 millió dolláros ezüstérme

„Végre hazakerül a történelem egy dédelgetett darabja” – mondta egy amerikai tisztviselő az alkalomra rendezett ünnepségen New Yorkban. A történelemnek ez a darabja egy kis, szimbólumokban gazdag ezüstérme, amelyet a közel 2000 évvel ezelőtti nagy zsidó lázadás idején vertek a Templom-hegyen, a judaizmus egyik legszentebb helyén. Húsz évvel ezelőtt egy éjszaka egy csoport fosztogató kiásta az ókori zsidó történelem rendkívüli darabját, elrabolták, majd felkutatták, lefoglalták, és tegnap visszavitték oda, ahonnan származott.

Csaknem húszévnyi kitartó nyomozói munka és kontinenseket átszelő kutatás után sikerült lezárni egy egymillió dolláros eltűnt zsidó ereklye ügyét. A zsidó motívumokkal dombornyomott ezüstérme egyike annak a négynek (egy másik a londoni British Museumban van, a további kettő pedig ismeretlen helyen – valószínűleg elrabolták), amelyet 2000 évvel ezelőtt a római megszállás ellen fellázadó zsidók verettek, így az a függetlenségüket is szimbolizálta. Izrael múzeumaiban egyetlen ilyen érme sincs.

Az ezüstérmének 2002-ben veszett nyoma, mikor az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) arról értesült, hogy a Jeruzsálemtől délre fekvő Ella-völgyben talált ereklyét palesztinok elrabolták, egy hosszú, lapos földterületen, amelyről úgy gondolják, hogy a Dávid és Góliát elleni híres küzdelem helyszíne volt. Az izraeli hatóság ezután másfél évtizedig azon dolgozott, hogy megtalálja az ellopott érmét, ami időközben egyik illegális régiségpiacról a másikra vándorolt Izraelben, Jordániában és az Egyesült Királyságban. Végül 2017-ben az Egyesült Államokba került, ahol a Colorado állambeli Denverben akarták aukcióra bocsátani.

Miután az IAA megtudta, hol van az értékes érme, riasztotta az amerikai belbiztonsági nyomozószolgálatot (HSI), amely lefoglalta azt. A nyomozás átkerült a manhattani körzeti ügyészség antikvitáskereskedelmi egységéhez (ATU), amely öt ország informátorainak, valamint az európai és a közel-keleti hatóságok közreműködésével bírósági végzést kapott az érme hazaszállítására.

Az eladó azt mondta a nyomozóknak, hogy sok mosatlan érmét vásárolt sok évvel korábban, és soha nem nézett rájuk igazán. Nemrég azonban azt mondta a hatóságoknak, hogy rájött, hogy rendkívül értékes kincs van a kezében. „Ez úgy hangzik, mint egy sírrabló története” – mondta egy szakértő.

A szövetségi ügynök szerint az ezüst műtárgy nem szerepelt a figyelőlistán, és az aukciósháznak nem volt oka azt hinni, hogy lopott darab.

Az érmét hétfőn adták át a manhattani kerületi ügyészségen tartott ünnepségen, amelyen amerikai és izraeli tisztviselők, köztük Izrael ENSZ-nagykövete, Gilad Erdan is részt vett.

„Ma csatlakozunk partnereinkhez, hogy visszaadjuk Izrael történelmének egy hihetetlenül ritka darabját, a negyed sékel érmét, amely a függetlenség szimbóluma a római jelenlét idejétől a mai modern Izraelben” – mondta a HSI ügynöke az összejövetelen.

Egy ilyen érme verése „valójában a zsidók függetlenségi nyilatkozata volt Izrael földjén a velük szemben álló hatalmas birodalom ellen, azt kevésbé valutaként, inkább propagandacélokra használták” – mondta Ilan Hadad, az IAA munkatársa.

Az eseményről az Israel in New York Twitter-fiókjára is posztoltak:

Az IAA az érmét időszámításunk szerint 69-re, a nagy zsidó felkelés negyedik évére keltezte. A Nagy Felkelés során a Júdeában élő zsidók a rómaiak elnyomó uralma ellen lázadtak, akik egy évszázaddal korábban véget vetettek a zsidó függetlenségnek. A felkelések 70-ben csúcsosodtak ki, mikor a rómaiak lerombolták egész Jeruzsálemet és a második zsidó templomot. A felkelések során megölt zsidók száma a becslések szerint több százezer, akár több mint egymillió is lehetett. A konfliktus csak a legendás ostrom és tömeges öngyilkosság után ért véget Masada tetején, ahol a zsidó lázadók egy kis csoportja megölte magát, hogy elkerülje a rómaiaknak való megadást.

„Nagyon jó, amikor hazavihetünk valamit, aminek ekkora az értéke” – mondta a ceremónia egyik résztvevője. „Aminek ekkora a nemzeti, kulturális, társadalmi, vallási és politikai értéke. Ez nem csupán egy véletlenszerű érme.”

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSJerusalem Post, BBC