Az utóbbi napokban komoly vihart vert az oknyomozó írás a Yneten, mely szerint a homofób és rasszista – s a jövendő kormányban oktatási ügyekért felelős – Noam párt listázta az izraeli média, és – a legújabb leleplező írás szerint – az igazságügyminisztérium meleg és leszbikus, valamint feminista újságíróit, illetve tisztviselőit.
Akárcsak Magyarországon, Izraelben is harcba indultak – immáron a kormány kebelén belül – a szélsőséges homofób és rasszista erők. Az ezeket leginkább a zászlajára tűző Avi Maoz vezette Noam párt normális körülmények között támogatói csekély száma miatt nem jutott volna be a kneszetbe, de Benjamin Netanjahu összeboronálta őket a Vallásos Cionizmus párttal, és cserébe a választási pártszövetségért egy parlamenti helyet kaptak az így már bejutó mandátumokból.
A Noam már évek óta feketelistát készít a médiában dolgozó melegekről és leszbikusokról, a párt 2019-ben kiadott útmutatása meg is nevezi őket. Az „LMBT-média–összefoglaló” nevű dokumentumuk idézeteket tartalmaz az izraeli médiában az LMBT közösség tagjairól megjelent cikkekből, amelyek bemutatják, hogy szerintük miként segítették egymást karrierjük során, és hogyan mozdították elő közösségük számára az egyenlő jogokat.
Az írás egy táblázatot is tartalmaz az izraeli médiumok logóival és a média világában kiemelkedő szerepet betöltő melegek és leszbikusok neveivel. Több tucat ember neve szerepel benne: riportereké, műsorvezetőké, házigazdáké, menedzsereké. Közülük többen beszéltek korábban szexuális irányultságukról, mások kevésbé.
„Egy világos célja van a médiaszereplők megjelölésének és megkülönböztetésének csak mert az LMBTQ közösséghez tartoznak: elrettenteni, elhallgattatni, gyűlöletre ösztönözni és az újságírókat belső ellenségekké tenni. Az izraeli közvéleménynek egyesítenie kell erőit, és kölcsönös szolidaritást kell mutatnia annak érdekében, hogy legyőzze a Noam által támogatott megosztási erőfeszítéseket” – közölték az antidemokratikus irányzatokat megfékezni próbáló Demokratikus Blokk nevű szervezet képviselői.
Újabb olajat öntött a tűzre, amikor a héten Orit Struck, a Vallsáos Cionizmus képviselője kijelentette, hogy az orvosoknak jogukban áll nem kezelni az LMBTQ közösségből származó embereket, ha ez ellentétes vallási meggyőződésükkel, és van egy másik orvos, aki ápolhatja őket.
„Fel kell hagynunk azzal, hogy a halachát (zsidó vallási jog, mint a sarija az iszlámban) kevésbé értékes dologként kezeljük” – mondta Struck vasárnap a KAN közszolgálati rádió kérdésére válaszolva. „Az ország törvényei kifejezik erkölcsi kódexét” – tette hozzá.
Struck az ultraortodoxok Likuddal megkötött koalíciós megállapodásának azon pontjára reagált, miszerint a magánvállalkozások vallási meggyőződésük miatt megtagadhatják majd egy termék vagy szolgáltatás nyújtását, ha ugyanazt a terméket vagy szolgáltatást a közelben be lehet szerezni hasonló áron.
Ez azt is jelenti, hogy a szállodatulajdonosok megtagadhatják a szoba biztosítását egy meleg párnak – nyilatkozta erről Szimcha Rothman képviselő szintén a Vallásos Cionizmus párttól vasárnap a KAN rádiónak.
Struck és Rothman kijelentése akkora közfelháborodást okozott – még Hercog államelnök is felszólalt ez ügyben –, hogy Netanjahu kénytelen volt elhatárolódni szavaiktól.
Sorozatunk előző része:
Izrael Orbán nyomában I.: a migráncsozást is beindítják
Sorozatunk harmadik része:
Újságíró