Elfogtak Izraelben két tizenéves zsidó fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a jeruzsálemi Cion-hegyi protestáns temetőben megrongáltak több mint harminc sírt – jelentette pénteken rendőrségi beszámolók alapján a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a Ynet.
Izrael központi részén él az a 14 és 18 éves zsidó fiatal, aki a nyomozás eredménye alapján Újév reggelén vandál módon megrongálta a temetőt.
A jeruzsálemi rendőrséghez kedden érkezett panasz a sírrongálásról, amit helyszíni vizsgálat követett. A nyomozók és a törvényszéki szakértők megállapították, hogy szándékos rongálás történt. Majd a nyomok és a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosították, csütörtök este elfogták, őrizetbe vették, pénteken pedig a jeruzsálemi körzeti bíróságra szállították a gyanúsítottakat, hogy előzetes letartóztatásuk lehetőségét kérjék.
Doron Turgeman jeruzsálemi kerületi rendőrparancsnok csütörtökön találkozott III. Teofil görög pátriárkával és titkárával, és biztosította őket, hogy a rendőrség mindent elkövet a tettesek kézre kerítése és bíróság elé állítására érdekében.
A tönkretett sírok közt van a 19. századi anglikán misszionáriusnak, Jeruzsálem protestáns püspökének, Samuel Gobetnek a nyughelye is. Ebben a temetőben temettek el négy olyan magyar katonát is, aki az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregével került a Szentföldre.
A kárt 100 ezer dollárra becsülik. Hasonló bűncselekményt követtek el 2013-ban is, amely miatt négy zsidó gyanúsítottat tartóztattak le.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója