Az atomfegyverek égisze alatt a fanatikusok végül egy teljesen őrült államot hozhatnak létre itt

Yuval Noah Harari történész megrendítően elgondolkodtató írását ajánljuk olvasmánynak a leszomorúbb ünnep, a zsidó gyásznap, áv hónap 9. napjának – tisá beáv bőjtnapjának előestéjén.
„Tisá beáv közeledtével remélem, hogy az ebben a cikkben felvetett nehézségek csak elméletiek maradnak. Remélem, hogy az izraeli kormány megállítja a puccs őrületét, egyesíti a szétszakadt nemzetet, eloltja Huvara palesztin falu lángjait és megakadályozza egy anyagi vagy szellemi harmadik templom pusztulását. És ha az izraeli kormány nem áll meg, akkor Izrael minden polgárának és a zsidóknak szerte a világon kötelessége, hogy ennek bármilyen erőszakmentes módon ellenálljon. Ehhez azonban fontos, hogy mindannyian megértsük, hogy ami hazánkban jelenleg zajlik, az nem egy egyszeri politikai konfliktus, hanem egy meghatározó történelmi esemény, amely generációkra befolyásolja a zsidó történelmet.”

Képzeljük el a száműzetés ismerős forgatókönyvét a Második Templom lerombolásának idejéből. Ezúttal azonban a pusztítás egészen másként nézhet ki.

Körülbelül két hét múlva lesz tisá beáv bőjtnap. Úgy tűnik, nem véletlen, hogy a közelmúltban két olyan szöveggel találkoztam, amelyek miatt újragondoltam a „templom pusztulása” fogalmát. Az első egy graffiti felirat volt, amit az Ayalon autópályát szegélyező falon láttam egy tel-avivi tüntetésre menet. „Benjamin Netanjahu = 683 = a templom pusztulása” (חורבן הבית – a templom, a ház, a haza pusztulása, a szerk.) – szólt a felirat. Mivel nem vagyok a számmisztika híve, eltartott egy ideig, míg megértettem, miről van szó.

A második szöveg egy vers volt. Két héttel ezelőtt Beit Semes városába utaztam, hogy részt vegyek a puccs elleni egyik tüntetésen. A több száz résztvevő közt volt mindenféle: vallásos és világi, nő és férfi, heteroszexuális és LMBT, askenázi és mizrahi, és a közöttük lévő minden árnyalat. Velünk szemben egy maroknyi csoport – legfeljebb tucatnyi ember – a kormány mellett tüntetett hatalmas erősítő berendezéssel felszerelkezve, amiből hangos beszédek és dalok szóltak. „Ez minden héten így van” – magyarázták nekem a tapasztaltabbak. „Nincsenek embereik, ezért hangszórókkal pótolják a hiányt.” 

Az egyik ilyen ritmikus és fülbemászó dal felkeltette a figyelmemet. A következő napokban azon kaptam magam, hogy újra és újra azt dúdolom. Ezek voltak a dal szavai, amely Hanan Ben Ari „Hanania” című dalának átírásából készült:

„Mi ég most lángokban? – Huvara!
Házak és autók egyaránt! – Huvara!
A vénasszonyokat, asszonyokat és lányokat elkergetik, egész éjjel ég! – Huvara!
Égesd fel a teherautóikat! – Huvara!
Az utakat és az autókat! – Huvara!"

Később megkerestem a dalt a YouTube-on, és megállapítottam, hogy több ezer megtekintéssel rendelkezik, és többek között a következő szlogennel terjesztik: „Oszd meg minden erőddel, hogy megmutassuk mindenkinek: ahogy Huvara tüze világít, úgy világít a mi hitünk is.” A dal dúdolása közben a huvarai házak pusztulására gondoltam.

Tehát pontosan mi is ez a „ház pusztulása”, amelyre az Ayalon falán lévő felirat figyelmeztetett, és

vajon a judaizmus képes lesz-e túlélni a „harmadik templom” lerombolását?

A könnyen elképzelhető forgatókönyv, amelyet sokan elképzelnek, a második templom pusztulása által ismert forgatókönyv. Mint tudjuk, a második templom valójában nem az indokolatlan testvér-gyűlölet miatt ment tönkre, hanem a vallási fanatizmus miatt. A vallási fanatikusok leuralták a zsidó közösséget Izrael földjén, megöltek vagy elnémítottak minden mérsékelt hangot, és az útjuk igazába vetett lángoló hittel szörnyű politikai és gazdasági pusztulásba taszították a zsidó népet.

Ha a harmadik templom lerombolása úgy fog kinézni, mint a második templom elpusztítása, akkor bármilyen sokkoló lesz is, remélni lehet, hogy a judaizmus túléli majd, mert ez a forgatókönyv egyszer már megvalósult. A Misna és a Talmud judaizmusa abból a pusztításból és gyújtogatásból nőtt ki, amelyet a fanatikusok rászabadítottak a második templom korabeli zsidó lakosságra. A következő kétezer évben a judaizmus ismételten szembesült politikai és gazdasági pusztításokkal, mint például a spanyol kiűzetés, a hmelnyickiji zavargások és a holokauszt, de sikerült túlélnie és talpra állnia. Mintha létezne egy előre megírt forgatókönyv, amely szerint ahogy a zsidók valahol politikai és gazdasági központot hoznak létre – Izraelben, Spanyolországban, Kelet-Európában vagy Közép-Európában –, és pont amikor a jólét csúcsára érnek, egy szörnyű katasztrófa zúdul a fejükre, majd összeszedik a maradványokat és újrakezdik.

De mi van, ha ezúttal a pusztulás másképp fog kinézni? Mi van, ha a fanatikusok ezúttal egy messianisztikus államot hoznak létre, amely felszámolja az izraeli demokráciát, és üldözi az arabokat, a világiakat, a nőket és az LMBT-embereket? Egy olyan államot, amely rasszista és erőszakos ideológiát vezet be, és bár nukleáris fegyverei és kiberipara jóvoltából legalább egy ideig sikerül elkerülni a gazdasági és politikai tönkremenetelt, később példátlan pusztulással kell szembenéznie a zsidóságnak – a szellemi pusztulással.

Próbáljatok elképzelni egy olyan világot, ahol Huvara palesztin falu felégetését már nem lehet felmenteni azzal az indokkal, hogy csak egy maroknyi “elhajlóról” van szó, mert kiderül, hogy a Huvara-égetők maguk a tábor előtt haladó tűzoszlop.

Egy olyan világot, ahol a judaizmus megszabadul a nemzedékeken át felhalmozott érték- és erkölcsi poggyásztól, lángba borítja a „Ne kívánd felebarátod házát”, felgyújtja a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” és elégeti a „Ne tedd azt a barátoddal, amit utálsz”. Próbáljatok elképzelni egy olyan világot, ahol a judaizmus a vallási fanatizmus, a rasszizmus és a brutális elnyomás szinonimájává válik. Túlélhet-e a judaizmus egy ilyen szellemi pusztulást?

Mivel ámítja majd magát a vallási cionizmus?

A judaizmus különböző irányzatai közül úgy tűnik, hogy a vallási cionizmus (הציונות הדתית – hacionut hadatit, a szerk.) lesz az, amelyik a legnehezebben fog megbirkózni a Huvara-judaizmus okozta erkölcsi- és értékhasadással. Mert ezt a pusztítást az ő nevére írják be a történelemkönyvekbe. A nemzedékek során a vallási cionizmus berkeiből vezetők, értelmiségiek, tudósok, parancsnokok és több ezer értékes és elkötelezett ember hosszú sora került ki, akik nagyban hozzájárultak Izrael Államhoz és az emberiség egészéhez, és mások javát a személyes szükségleteik elé helyezték. De a vallási cionizmus történelmi csapdába ejtette magát, amikor magára vállalta a (ciszjordániai) telepes projekt vezető szerepét, most pedig a rendszerpuccs vezető szerepét is.

A bajok akkor kezdődtek, amikor a vallási cionizmus gondolkodói és vezetői közül sokan azt állították, hogy irányzatuk erkölcsösebb, mint a judaizmus bármely más irányzata.

Egyrészt kifejtették, hogy magasabb rendű a világi cionizmusnál, mert a világiak elhagyták a Tórát és a micvót, és materialista és könnyelmű világnézetet fogadtak el. Másrészt kifejtették, hogy a vallási cionizmus felülmúlja az ultraortodoxokat is, akik bár tanulták a Tórát és odaadóan betartották a micvót, de felhagytak a gyakorlati élettel és a zsinagógákon és környékükön kívüli világ megreformálásának kísérletével. A vallási cionizmus azt állította, hogy megtalálta a legjobb középutat, amely innen is, onnan is összevonta a jót – egyrészt tanulmányozzák a Tórát és megtartják a micvót, mint az ultraortodoxok, másrészt dolgoznak a világ jobbá tételén, mint a világiak.

Ennek az elméletnek a megvalósításához, és különösen a világiakkal szembeni felsőbbrendűségük bizonyításához azonban a vallási cionizmusnak történelmi méretű projektre volt szüksége. A világi cionizmus pontosan egy ilyen projekttel büszkélkedhet: Izrael állam létrehozásával. Bár a vallási cionizmus is fontos szerepet játszott az államalapításban, szerepe másodlagos volt. Hol találhatta meg a vallási cionizmus saját történelmi vállalkozását? 1967 után a megszállt területeken létrehozott telepes vállalkozást választották zászlóshajó projektnek, amely teljesíti küldetését, és bizonyítja erkölcsi felsőbbrendűségét az egész világ és különösen a világiak számára. Történelmi véletlen volt ez a választás, vagy elkerülhetetlen sors? Nem tudhatjuk. Ez a választás azonban arra az útra terelte a vallási cionizmust, amely Meir Kahane-hoz, Baruch Goldsteinhez és Igal Amirhoz vezetett, olyan politikusok sikeréhez, mint Itamar Ben-Gvir, Bezalel Smotrich és Simcha Rothman, palesztinok elleni pogromokhoz Huvarában és más helyeken, valamint a mostani jogi puccshoz.

Ez a választás arra késztette a vallási cionizmust, hogy elfogadja a zsidó felsőbbség ideológiáját.

A vallási cionizmusban sokan ellenezték ezt a választást az 1967-es háború utáni napokban, és ellenzik még most is. Még azok közül is, akik támogatták a telepespolitikát, sokan elkötelezettek a demokrácia és a tolerancia mellett, elítélik a huvarai zavargásokat, és elborzadnak az Izrael egységét fenyegető veszélytől. De az így gondolkodók többsége nem mer elég hangosan megszólalni. A demokráciáért tartott demonstráción Beit Semesben sok embert láttam kipában és turbánban, és hozzájuk hasonlóan ezrek vannak a jeruzsálemi, efrati és tel-avivi tüntetéseken. De ez a pár ezer nem elég.

Arra lehetett volna számítani, hogy óriási küzdelem tör ki a vallási cionizmuson belül a követők és az ellenzők között, hogy a harag prófétái morális katasztrófára figyelmeztetnek a judaizmus értékeinek nevében, és hogy vezető rabbik megtépik ruháikat és zsákba öltöznek Jeruzsálem utcáin. De nem ez történik. A mai vallási cionizmus melyik társadalmi vagy politikai mozgalma lép fel a Vallási Cionizmus és a Zsidó Erő pártok eltorzult elképzelése ellen? Talán elmondható, hogy Naftali Bennett megpróbálta mérsékeltebb irányba fordítani a kormányrudat, de ezért rengeteg szidalmat kapott korábbi támogatóitól. Hol van ma Bennett, és hol van ma Smotrich és Ben-Gvir?

Ha megtörténik a szellemi ház lerombolása, lesz-e visszaút a vallási cionizmusnak a mélységből? Ha valamikor a jövőben az emberek egy része rájön, hogy mit tettek, akkor rettenetes hitválságot fognak elszenvedni. Mit mondanak majd maguknak a vallási cionisták, amikor mérleget készítenek?

Hogyan fogják megmagyarázni, hogy a judaizmus legmorálisabb mozgalma rabbik, jesivák és bölcsek sokaságával az igazság pillanatában elfelejtette a judaizmus legfontosabb értékeit, és időről időre erkölcsromboló döntéseket hozott?

Minden egyes nap, amikor rabbik és kipát viselő vezetők emelt fővel vezetik Izraelt a szellemi pusztulás felé anélkül, hogy erős belső ellenállásba ütköznének, megnehezíti a jövőbeni elszámolást.

Az ultraortodoxok ellenállnak a kísértésnek?

Az ultraortodoxok a harmadik templom lerombolását igazuk diadalmas bizonyítékának tekinthetnék. A 19. század óta az ultraortodoxok vitatják a cionista projektet, azzal érvelve, hogy még ha az anyagi világban ez sikerül is, az lelki összeomláshoz vezet. Joel Teitelbaum szatmári rabbi például határozottan ellenezte a cionista mozgalmat és Izrael Állam létrehozását azon az alapon, hogy a cionisták megszegik azt az esküt, amelyet Isten a második templom lerombolása után Izrael népével megesketett, hogy nem mennek fel a bástyákra és nem lázadnak fel a világ nemzetei ellen.

De az utóbbi években az ultraortodoxok többsége megfeledkezett ezekről az eskükről, és a vallási cionista szekérhez kötötték szekerüket.

Az ultraortodox fiatal generáció válik az izraeli társadalom legnacionalistábbjává, és még az idős rabbik is követik őket.

A Vallásos Cionista párt szavazói közül sokan ultraortodoxok, az ultraortodox pártok pedig attól tartanak, hogy ha nem csatlakoznak az utca nacionalizmusához, akkor elveszítik az utca emberét. Ugyanakkor minél inkább szembefordul a vallási cionizmus a demokrácia és az egyenlőség értékeivel, annál könnyebben kötnek velük szövetséget az ultraortodoxok. Míg a liberális demokrácia létrejötte aláásta az ultraortodox világnézetet, a messiási diktatúra gondolata jobban illeszkedik az ultraortodox társadalom szerkezetéhez. Az eredmény az, hogy a Sasz és a Tóra Judaizmus pártok ma vezető partnerek mind a telepes projektben, mind a jogi rendszerváltásban.

Nyilvánvaló, hogy a vallási cionizmushoz hasonlóan az ultraortodoxok között is sokan vannak, akiket megdöbbent az az út, amire Izrael tévedt, és siránkoznak a nemzet szakadása miatt. De ők is többnyire hallgatnak, ahelyett, hogy hangosan világgá kiabálnák, amit éreznek. Ha a Netanjahu-kormány az elkövetkező években Izrael Állam anyagi megsemmisítését idézi elő, az ultraortodoxok továbbra is vállat vonhatnak, és másokat hibáztathatnak. A kudarc árva. De ha egy hosszú ideig életképes messiási diktatúra jön itt létre, vajon lesz-e az ultraortodoxoknak erkölcsi erejük ellenállni a kísértésnek?

A szekulárisok kihalásának veszélye

Egy olyan világban, ahol Izrael messiási diktatúra, a világi zsidó áramlat megszűnhet létezni, legalábbis Izraelben. A vallási kényszer, az elhallgattatás és az agymosás elnyomó rezsimje nem teszi lehetővé a toleranciát, egyenlőséget és szabadságot hirdető világi közösségek létezését.

Akárcsak a spanyol kiűzetés idején, aki akar és tud, az elmenekül, a maradókat pedig erőszakkal hitre térítik.

Az egyik elképesztő és megdöbbentő dolog, ami ma Izraelben történik, az a tény, hogy szemünk láttára válik a szó legmélyebb értelmében antiszemita állammá. Az antiszemitizmus nem antijudaizmus. Az ok, amiért a zsidókat üldözték Európában több száz éven át, nem a zsidó micvók ellenzése volt, mint például a szombat megtartása vagy a kóser ételek fogyasztása. A zsidókat azért üldözték, mert olyan kisebbségnek tekintették őket, amely nem volt hajlandó fejet hajtani a többség előtt. A szemita faj tagjainak tekintették őket azokban az országokban, amelyeket más fajok uralnak. A zsidókat azzal vádolták, hogy idegenek, kozmopoliták, a földtől elszakadtak, vándorolnak és utazgatnak, árulók, különféle liberális és globalista összeesküvések szolgái. Pontosan ezeket a vádakat zúdítják ma a 14-es csatorna, a Kohelet Fórum és az izraeli kormány hangszórói a „baloldaliak” ellen. Ha megfigyeljük azokat a szövegeket, amelyeket az izraeli kormány szóvivői ma minden lukból terjesztenek, és a „baloldaliak” szót a „zsidók” szóra cseréljük, akkor azt találjuk, hogy pontosan ezeket a szövegeket terjesztették a múltban az antiszemita szószólók. Nem véletlen, hogy a Netanjahu-kormány előszeretettel szövetkezik az olyan országok antiszemita mozgalmaival, mint például Magyarország.

המשנה לפרקליט המדינה: קמפיין "שמאלנים בוגדים" אינו מהווה הסתה לאלימות.
לכן כנראה מותר להפגין נגדנו עם שלט "שמאלנים בוגדים".
האם אפשר להסיק מכך שמותר לבוא להפגנות עם שלטים כמו בתמונה השניה? כי הם הבוגדים האמיתיים – בשלטון החוק, בדמוקרטיה ובמגילת העצמאות.
האם מה שמותר להם מותר לנו? pic.twitter.com/WTLLzOiXF2

— Baruch Sharon (@BaruchSharon1) March 5, 2023

A zsidóknak számtalan tapasztalatuk van az antiszemitizmus kezelésében, de mi történik, ha az antiszemitizmus a zsidók irányából érkezik? Az izraeli antiszemita üldözés elől a toleránsabb országokba menekülő szekulárisak akarnak-e majd bármilyen kapcsolatot fenntartani a judaizmussal? A spanyol diaszpórához hasonlóan, akik továbbra is ladinót beszéltek, Izrael száműzöttei továbbra is héberül beszélnek majd, és megmaradnak abban a kultúrában, amely kidobta őket onnan, vagy megszabadulnak mindentől, ami a judaizmussal kapcsolatos?

Mi lesz a diaszpórában?

És mi a helyzet a – világi, vallásos, reform vagy konzervatív – zsidókkal, akik más országokban születtek és nőttek fel, és nem élték át az Izraelből való kiűzetést? Egy olyan világban, ahol

az izraeli messiási diktatúra a „judaizmust” a vallási fanatizmus, a rasszizmus és az elnyomás szinonimájává teszi,

a new york-i vagy kijevi zsidó közösségek képesek lesznek-e továbbra is azt mondani maguknak és a körülöttük élőknek, hogy a huvarai judaizmus csak egy szörnyű mutáció a zsidó genetikai kódban, és hogy ez nem képviseli hűen a judaizmus igazi szellemét? Néhányan megpróbálhatnak elmesélni egy ilyen történetet, és megőrizni a diaszpórában egy liberális és józan zsidó alternatívát. Ha ez megtörténik, a judaizmus két rivális vallásra szakad, amelyeket áthidalhatatlan szakadék választ el egymástól, amelyek esküdt ellenségként kezelik egymást.

Amikor a cionista mozgalom létrejött, nemcsak az ultraortodoxok ellenezték azt. Sok liberális zsidó is hitte, hogy a cionizmus kettős hibát követ el. Először is azt mondták, hogy a cionizmus abban téved, hogy valójában átvette azokat az antiszemita vádakat, amelyeket a zsidókra zúdítottak – mintha földtől elszakadtak lennének, és mintha valami nem stimmelne a liberális és egyetemes eszmék támogatásában. Másodszor azt mondták, hogy

a cionizmus tévedett, amikor úgy próbálta megoldani a zsidó problémát, hogy Palesztinába vándorol, és nemzetállamot hoz létre Lengyelország vagy Magyarország mintájára.

A Bund párt hívei szerint például jobb lett volna, ha a zsidók ott maradnak, ahol vannak – Lengyelországban, Magyarországon vagy Ukrajnában –, és hűséges kisebbségként szolgálnák hazájukat úgy, hogy ott harcolnak az igazságért, a szabadságért és az egyenlőségért az összes lakos számára. A zsidó nép történelmi emlékezetében ma elfogadottnak számít az a vélemény, hogy a holokauszt bebizonyította, hogy a bundisták tévedtek, és a cionistáknak igazuk volt. A héber Wikipédia például veszi a fáradságot, hogy már az elején figyelmezteti olvasóit, hogy „a bundisták többsége a holokausztban pusztult el”. De ha Izraelben messiási és antiszemita zsarnokság támad, akkor újra át kell gondolnunk a Bund-kérdést.

Hiszen nemzedékünk legimpozánsabb zsidó vezetője nem Benjamin Netanjahu, hanem Volodimir Zelenszkij. Ő egy zsidó család sarja, amely újra és újra a bundista megoldást részesítette előnyben a cionista megoldással szemben. Még a szovjet kommunizmus bukása idején is, amikor például a cionista fogoly, Yuli Edelstein úgy döntött, hogy megvalósítja azt a jogát, amelyért hosszú éveken át harcolt, és Izraelbe vándorol, a Zelenszkij család úgy döntött, hogy Ukrajnában marad. És láss csodát: pontosan ugyanabban az időben, amikor a huvarai lázadók kozákként viselkednek annak annak a kormány égisze alatt, amelynek Edelstein tagja, az ukrajnai kozákok leszármazottai úgy döntöttek, hogy a zsidó Zelenszkijt állítják az élükre a legfontosabb nemzeti próbatétel idején.

Zelenszkij élő bizonyítéka a bundista állításnak, miszerint egy zsidó lehet ukrán hazafi, és hogy az ukrán hazafiak nemcsak sajátjuknak, hanem akár vezetőjüknek is tekinthetnek egy zsidót.

Zelenszkij Ukrajna elnökeként egyszerre küzd az ország nemzeti függetlenségéért, demokráciájáért és az Európai Unióhoz való csatlakozási jogáért. Zelenszkij Ukrajnája megmutatja a világnak, hogy a patriotizmus és a liberalizmus ugyanannak az éremnek a két oldala, és hogy a nacionalizmus, a demokrácia, a judaizmus és az egyetemes értékek iránti elkötelezettség jól megfér egymás mellett.

De vajon elég erős lesz-e Zelenszkij judaizmusa ahhoz, hogy szembeszálljon Netanjahu, Edelstein és Huvara judaizmusával? Ha Izraelben hosszú ideig tart a messiási zsarnokság, akkor nehéz lesz elhinni, hogy ez csak múló történelmi tévedés. Végtére is, Izrael állam nem csak egy irányzat projektje volt a judaizmusban. A világ minden tájáról és minden áramlatból származó zsidók hozták létre és támogatták generációkon keresztül, akik a nemzedékek víziójának megvalósulását és az alkotás pompáját látták benne. Ha egy fa végül termést hozott, az nem azt jelzi, hogy milyen magból nőtt ki?

Tisá beáv közeledtével remélem, hogy az ebben a cikkben felvetett nehézségek csak elméletiek maradnak. Remélem, hogy az izraeli kormány megállítja a puccs őrületét, egyesíti a szétszakadt nemzetet, eloltja Huvara lángjait és megakadályozza egy anyagi vagy szellemi harmadik templom pusztulását. És ha az izraeli kormány nem áll meg, akkor Izrael minden polgárának és a zsidóknak szerte a világon kötelessége, hogy ennek bármilyen erőszakmentes módon ellenálljon. Ehhez azonban fontos, hogy mindannyian megértsük, hogy ami hazánkban jelenleg zajlik, az nem egy egyszeri politikai konfliktus, hanem egy meghatározó történelmi esemény, amely generációkra befolyásolja a zsidó történelmet.

Nagy történelmi katasztrófák néha apró személyes ambíciók miatt történnek.

Netanjahu koalíciós partnereinek többsége annyira elfoglalt a posztok és a költségvetés osztogatásával, hogy nem is látja meg hová vezetik a fanatikusok a zsidó népet. Nem értik, hogy nem a tibériási polgármester-választás a tét, hanem a judaizmus jövője. De még ha a Netanjahu-kormányban sokan vakok is arra, hogy mi történik, a történelem szeme mindent lát, és a történelem emlékezni fog arra, amit mi egyen egyenként tettünk az 5783-as zsidó év áv hónapjának sorsdöntő napjaiban.”

Borítókép: Kiégett autók Huvara palesztin faluban. Képzeljünk el egy világot, ahol a falu felégetői a tábor előtt haladó tűzoszlop is egyben. – Fotó: Ilia Jefimovics/dpa