A jom kipur előestéjén a közterületeken tartott, nőket férfiaktól elkülönítő imák ellenzése miatt kirobbant összetűzések nyomán Tel-Aviv önkormányzata tüntetésre készül, miután Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter bejelentette, hogy csütörtökre esti imát tervez a Dizengoff téren, megfenyegetve a tüntetőket: “Na lássuk, hogy minket is elzavartok-e”.
A rendszerpuccs-törvények ellen tiltakozó szervezetek úgy döntöttek, hogy ők „a demokráciáért fognak imádkozni”. A városi felügyelők, a rendőrség és a Miniszterelnöki Hivatal minisztereinek biztonságával foglalkozó állami védőegység (Magen) is a helyszínen lesznek.
Az önkormányzat elrendelte minden nőket férfiaktól elválasztó fal eltávolítását, de a városházán aggódnak: „Ha a miniszter azt az utasítást adja a rendőrségnek, hogy avatkozzanak be, akkor már egészen másról fogunk beszélni.”
A rendőrség főként a szembenálló felek szélsőségeseinek az elválasztására, a közrend fenntartására és esetleges terrormerényletek elleni védelem érdekében érkezik majd a térre, de ha Ben-Gvir emberei bármilyen válaszfalat állítanak fel a helyszínen, ez komolyabb összetűzéssé válhat. Tel-Aviv önkormányzatának felügyelői azt az utasítást kapták, hogy távolítsanak el minden, nemek között határt húzó falat a közterületekről. A nemzetbiztonsági minisztert a Miniszterelnöki Hivatal védőegysége védi, a rendőrség csak fedezékként szolgál neki. Ha a miniszter úgy dönt, hogy úgy viselkedik, ahogy az ilyen típusú eseményeknél ellenzéki politikusként korábban tette, és személyesen beavatkozik a zavargásokba – közvetlen konfrontációba kerülhet az önkormányzati felügyelőkkel, miközben ő biztosítva van.
Nem világos, hogy a rendőrség és a Magen egység mit fog tenni ilyen helyzetben. A rendőrség szempontjából nem alakulhat ki konfliktus közöttük és az ellenőrök között – hiszen az elválasztófalak ügyével nem a rendőröknek kell foglalkozniuk. De ha összecsapás alakul ki a hívők és a tüntetők között, itt a rendőrségnek kell beavatkoznia. Ben-Gvirnek, a rendőrséget irányító miniszternek ilyen helyzetben visszafogottnak kellene lennie, nem pedig az összecsapás személyes szítójának…
A rendőrség tel-avivi körzetének parancsnoka, Peretz Amar felügyelő megbeszélést tartott Ron Huldai polgármesterrel arról, hogy mi várható csütörtökön, ezzel próbálva megnyugtatni a kedélyeket. Huldai levelet küldött a körzetparancsnoknak, amelyben ezt írta: „Tel-Aviv önkormányzata lehetővé teszi, hogy a város közterületén imát tartsanak mindaddig, amíg az a nemek közötti fizikai eszközökkel – például válaszfalakkal, szalagokkal, kötelekkel, zászlókkal és hasonlókkal – történő elkülönítés nélkül történik.
„Ezért azt várom, hogy az Ön irányítása alá tartozó Tel-Aviv körzet rendőrei, akik ismerik az önkormányzati politikát és a bíróságok e tárgyban hozott határozatait, az önkormányzati felügyelők segítségével juttassák érvényre az utasítások betartását, és a szervezet ne nyújtson kezet a bíróság meggyalázásához. Különösen ebben az időben remélem, hogy az ima méltó módon és megfelelően, mindenféle felesleges provokáció nélkül zajlik majd. A mi felelősségünk, hogy egység és béke legyen közöttünk.”
Az önkormányzat délelőtti ülésén kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy mi várható – de senki sem tudott válaszolni. „Az önkormányzatnak jogában áll igénybe venni a felügyelőit, de ha a miniszter azt az utasítást adja a rendőrségnek, hogy avatkozzon be velük szemben, akkor már egy egészen más dologról lesz szó” – mondták. Világossá tették: „Ezeket a dolgokat a rendőrség és az önkormányzat előre egyeztetni fogja. Nem lesz olyan helyzet, hogy a városi felügyelők szembeszállnak a rendőrséggel.”
Főkép: A botrányt kiváltó közterületi imákat szorgalmazó, „Ros Jehudi” nevű fundamentalista szervezet elnöke, Israel Zaira a Dizengoff téren, tegnap este – Fotó: Dana Kopel