00:00
A keddi frissítések véget értek.
A szerdai frissítésekért.
23:00
Ketten meghaltak egy izraeli drón által elkövetett támadásban Libanonban, az egyik halott a Hezbollah egyik parancsnoka
Két ember meghalt egy jármű elleni támadás következtében, a libanoni Tzur városában, az országból származó jelentések szerint. A beszámolók szerint a kárt egy izraeli drón okozta. Két libanoni biztonsági forrás azt mondta a Reutersnek, hogy az egyik halott a Hezbollah parancsnoka volt.
20:58
Körülbelül 150 tüntető az elraboltak hazahozataláért váltakozva blokkolja a Derech Begint Tel-Avivban
20:33
Letartóztattak két, a Gázai övezetben zsidó telepek létrehozásáért tüntetőt, amikor átlépték a határt az Erez átkelőhelyen
Két tüntető, akik részt vettek a gázai telepek létrehozásáért tartott felvonuláson, átlépték a határkerítést, behatoltak a Gázai övezet területére és az IDF letartóztatta őket az erezi átkelő közelében. A hadsereg szerint a tüntetők erőszakkal áttörtek egy katonai ellenőrzőponton, ahol katonák voltak.
20:05
Egy izraeli civil életét vesztette egy Libanonból indított páncéltörő rakéta a nyugat-galileai Adamit kibuc térségében. A páncéltörő tűzben egy katona is közepesen, négy katona pedig könnyebben megsérült.
18:17
IDF: Négy harcos súlyosan megsérült ma a Gázai övezetben vívott harcokban
Az IDF bejelentette, hogy az Ejtőernyős Brigád 202-es zászlóaljának három harcosa súlyosan megsérült a Gázai övezet északi részén vívott csatában, a Givati-dandár egy másik harcosa pedig a Gázai övezet déli részén folyó ütközetben sebesült meg súlyosan. Az ejtőernyős brigád harcosai a Hamasz tagjaival való összecsapásban sérültek meg, ebben az incidensben további öt katona sérült meg közepesen. A Givati-dandár harcosa egy bombarobbanás következtében sérült meg, ebben az incidensben további négy katona könnyebben és közepesen megsérült.
18:10
IDF: Körülbelül 15 terrorista halt meg egy UNWRA iskola egyik szobája elleni támadásban Nusiratban
16:30
Az IDF szóvivője: négy páncéltörő rakétát és négy rakétát lőttek ki Felső-Galileába; A lövéseket követően nyílt területen tűz ütött ki
15:30
IDF: Egy megfigyelő léggömböt talált el a Hezbollah tüze, és leesett Libanonban, információszivárgástól nem kell tartani
14:24
Szderot önkormányzata: Három rakétát lőttek ki a városra, mindhármat elfogták, károkról vagy áldozatokról nem érkezett jelentés
10:12
Az IDF tankjai behatoltak Rafah keleti részébe. Harcok folynak.
A hadsereg beszámolója szerint több tucat terroristát likvidáltak a harcokban Rafah, Dzsbaliah és Zeitun területén. Közben ugyanott a légierő terrorista infrastruktúrákat támad.
7:58
Rakétarisztás Askelonban. A Vaskupola elfogta a rakétát, nincsenek sérültek.
07:01
Időjárás előrejelzés: az évszaknak megfelelő hideg lesz, északon és a központi részeken eső is előfordulhat
Ma változóan felhős lesz az idő, főként a hegyekben marad a hőmérséklet valamivel alacsonyabb az évszakban megszokottnál. Reggel az ország északi és középső részén enyhe esőre lehet számítani. Holnap enyhén emelkedik a hőmérséklet, változóan felhős vagy derült idő várható.
06:41
UNWRA: 360 000 palesztin menekült el Rafahból a múlt hét óta
(dpa)
03:16
Németország izraeli nagykövete a gázai segélyszállító teherautók kifosztásáról: „Szégyenletes, nem segíti Izrael céljait”
Steffen Seibert izraeli német nagykövet az éjszaka utalt arra az esetre, amikor jobboldali aktivisták segélyszállító teherautókat raboltak ki a Gázai övezetbe a Tarkumiya ellenőrzőpont környékén, megsemmisítették a rajtuk lévő küldeményt, sőt néhányat fel is gyújtottak. Az esetet „szégyenletesnek” nevezte. Seibert hozzátette, hogy ez „egyértelműen nem segíti azon izraeli célt, hogy kiszabadítsák az elraboltakat és biztonságot nyújtsanak a Hamasz terroristái ellen”.
To raid aid trucks and prevent food from reaching the needy is disgraceful. And it certainly won‘t help the Israeli cause of freeing the hostages and securing the country against the terror of Hamas. https://t.co/8swir8M0WJ
— Steffen Seibert (@GerAmbTLV) May 13, 2024
23:48
IDF: A légierő vadászgépei elfogtak egy drónt (UAV), ami keletről tartott Izrael felé
22:29
Felgyújtottak két, a Gázai övezetbe tartó humanitárius segélyszállító teherautót a Tarkumija átkelőhelyen
Israeli settler mobs have launched attacks on humanitarian aid convoys traveling to the Gaza Strip from Jordan, setting trucks on fire.
— Quds News Network (@QudsNen) May 13, 2024
These attacks occur with the complete disappearance of Israeli forces and authorities, suggesting full collaboration between the Israeli… pic.twitter.com/Mdc9dhxDVu
Két humanitárius segélyszállító teherautót gyújtottak fel a Gázai övezetbe ma este a Tarkumija átkelő közelében. A teherautók egy konvoj részei voltak, amelyet délután telepes tiltakozók feltartóztattak és kifosztottak. A helyszínre érkezett rendőrök korábban négy embert elfogtak, majd elhagyták a helyszínt. Órákkal később a jobboldali demonstrálók visszatértek, és felgyújtották a teherautókat.
21:50
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója: Nem hisszük, hogy ami Gázában történik, az népirtás
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón kijelentette: „Nem hisszük, hogy ami Gázában történik, az népirtás”. Azt is hozzátette, hogy „a rafahi hadművelet továbbra is hiba”.
21:00
12 fáklyát oltottak el egy ünnepségen az elraboltak családjainak részvételével
Körülbelül 1500 ember vett részt az Amphi Shuniban tartott fáklyaoltási ünnepségén. A Lucy Aharish és Jacky Levy által moderált ceremónia október 7-én reggel készült felvételekkel és egy emlékező imával kezdődött.
20:32
Netanjahu: Ez nem egy normális függetlenségi nap. Hazahozzuk az elraboltakat – az élőket és a holtakat
A Függetlenség Napja alkalmából készült, Benjamin Netanjahu miniszterelnök nevében készült gratuláló videót sugároztak a Herzl-hegyen fáklyagyújtó ünnepségen. A videóban Netanjahu azt mondta: „Ez nem egy normális függetlenség napja, a háború még mindig tart. Sok testvérünket még mindig a Hamasz pincéiben tartják fogva. Mindannyiukat hazahozzuk – élőket és holtakat egyaránt. A déli és északi lakosokat még mindig otthonaikból evakuáltak a háború miatt – épségben visszavisszük őket közösségeikbe.
19:49
A harcban elesett katonákra és a terrorcselekmények áldozataira emlékeztek országszerte
Az Emlékezés napján ötvennégy katonai temetőben és emlékhelyen tartottak rendezvényeket. Kormányzati politikusok sok helyen tartottak beszédet, és a beszédeket gyakran zavarták meg bekiabálással az emberek, illetve tiltakozó táblákat tartottak a magasba, amelyek szövege szerint felelősnek tartják őket a Hamasz október 7-i terrortámadásáért.
Bővebben:
19:35
IDF: A légierő két Hezbollah rakétakilövőállást támadott meg Dél-Libanonban
18:57
Újabb rakétatámadás volt a Gázai övezet környéki települések ellen
18:34
Az ENSZ magyarázat nélkül a felére csökkentette a Gázai övezeti fegyveres konfliktusban meghalt nők és gyerekek számára vonatkozó becslést
Az ENSZ váratlanul és magyarázat nélkül felülvizsgálta és nagyjából a felére csökkentette a Gázai övezeti izraeli-palesztin fegyveres konfliktusban meghalt nők és gyermekek helyi beszámolókon alapuló becsült számát, miközben összességében az életüket vesztők számán nem változtatott. Erre felfigyelt hétfőn az izraeli média.
A világszervezet legfrissebb jelentésében a Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatal (OCHA) által közölt – az ENSZ-hez eljuttatott beszámolókból származó – számok tanúsága szerint arra a következtetésre jutott, hogy az azonosított halálos áldozatoknak csaknem a fele férfi, harminckét százalékuk gyermek, és húsz százalékuk nő, míg korábban nagyjából több mint kétharmaduk volt nő és gyerek.
Bővebben:
18:29
Erdogan: Több mint ezer Hamasz-tagot kezelnek törökországi kórházakban
Recep Tayyip Erdogan török elnök a görög miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy több mint ezer Hamasz-tag van törökországi kórházakban. Erdogan megismételte, hogy a Hamasz „ellenállási mozgalom”, és szomorúságát fejezte ki a görög miniszterelnöknek amiatt, hogy országa terrorszervezetnek tekinti a Hamaszt. „Egyezzünk meg abban, hogy nem értünk egyet” – válaszolta neki a görög miniszterelnök.
Mindeközben Hassan Nasrallah, a Hezbollah főtitkára ma esti beszédében kijelentette, hogy „az ellenállás erői és a Gázai övezetben élő palesztinok szilárd kiállása az, ami azt eredményezte, hogy a palesztin kérdés visszatért a világ központi helyére.” Szerinte „Izraelben konszenzus van a háború kudarcáról… Netanjahunak fogalma sincs a háború utáni megoldásról, és bajban van. Izrael rafahi akciója semmin nem változtat. Izrael csak azért folytatja a háborút, hogy a győzelem képét keresse.” (Reuters)
18:07
Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
Izrael élelmezésbiztonságának erősítése érdekében Avi Dichter mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter vészhelyzeti búzaellátási megállapodást kötött Bukarestben román hivatali partnerével, Florin Barbuval – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség a vendég minisztert idéző izraeli TPS hírszolgálatra hivatkozva. A búzáért cserébe Izrael mezőgazdasági technológiát és szakértelmet biztosít Romániának.
Bővebben:
Az előző napi jelentések folytatása
Frissítések – 2024. május 13.