Az 1930-ban született Grinbaum Imre sorsa szorosan összeforrt a kárpátaljai zsidók huszadik századi történetével. Csehszlovákiában született, Magyarországon járt iskolába, és a Szovjetunióból vándorolt ki, s persze mindez ugyanott, Munkácson történt.
Tíz éves korában a kevésbé vallásos, viszont mély zsidó nemzeti önazonossággal bíró kárpátaljai nyolc évfolyamos cionista középiskolába, az 1923-ban épült munkácsi Héber Gimnáziumba íratták be. Ott Cion földjéről, Palesztínáról, izraeli államról álmodoztak a tanárok és a diákok, s köztük Imre is úgy gondolta, hogy ha majd egyszer nagy lesz, akkor a zsidók országában akar élni. Élete utolsó éveiben sikerült megvalósítania ezt az álmát.
1944 tavaszán a német megszállással ért véget gyermekkora. Előbb gettóba, majd téglagyárba zárták, végül Auschwitzba deportálták a teljes Grinbaum családot. A koncentrációs táborokat Imre csodával határos módon öccsével és édesapjával együtt túlélte.
A háború után hazamentek, ahol rájuk zárult az új szovjet határ, ahonnan legközelebb csak a hetvenes években volt menekvés. Eredetileg azért maradtak, mert visszavárták a feleséget és édesanyát, de hamar rá kellett jönniük, hogy már azon az első napon elveszthették, amikor az auschwitzi rámpára ért a munkácsi gettóból elindított vagon, s amikor a tumultusban rábízták, s nem eresztette húga kisfiának kezét.
Kárpátalja a Szovjetunióhoz került, ahol voltak az új rendszernek előnyei is, például nem volt numerus clausus, aki jól tanult, az továbbmehetett. Noha be volt írva zsidóságuk a személyi igazolvány nemzetiségi rovatába, de ha sokkal jobbak voltak a többieknél, akkor megnyíltak előttük az egyetemek kapui. Így történt, hogy a munkácsi fényképész mindkét fia orvosnak tanulhatott. Imre kiváló eredményekkel elvégezte az egyetemet, majd Munkácson lett orvos.
A hatvanas években megnősült, s felesége, Judit két kisgyermekkel ajándékozta meg. A Grinbaum család is részese lett a kárpátaljai zsidóság exodusának, családegyesítés címén hagyhatták el az országot, s habár Imre legszívesebben Izraelbe ment volna, hiszen gyerekkorából beszélt héberül is, de több ország és rokon elutasítása után végül Amerikát engedélyezték a hatóságok.
1978-ban Detroitban telepedtek le. Imre negyvennyolc évesen ismét új életet kezdett, szinte mindent az elejétől újra meg kellett tanulnia a higiéniai elvárásoktól az orvosi procedúrákig. Egy száz km-re lévő fekete munkás-városkában sikerült átvennie egy nyugdíjba vonuló családi orvos praxisát, és soha nem bánta meg: noha naponta órákig utazott munkahelyére az autópályákon, de betegei nagyra tartották és megbecsülték, büszkék voltak zsidó orvosukra.
Amerikában felnevelték is kitaníttatták a gyerekeket, majd amikor Évike férjhez ment egy izraeli fiúhoz, született három unoka, és hazaköltöztek Izraelbe, akkor követték a gyerekeket.
Raananán telepedtek le lányuk családja mellett, és hamar lett társaságuk is: Imrének előkerültek életben maradt régi barátai még a héber gimnáziumból, s Juditnak is Izraelbe költözött rengeteg egykori kárpátaljai barátnője, ismerőse.
Gyermekkora álmainak helyén hunyt el a huszadik század egyik utolsó polihisztor-humanista embere, aki ezeket a szavakat ki nem mondta volna magáról, hiszen celebekkel teli magamutogató világunkban megmaradt végtelenül szerény embernek.
Gyászolja felesége Judit, gyermekei, Évike és Andris, három unokája Miamiban, hárman Izraelben, rokonsága Budapesten, Amerikában és Izraelben, szerettei az egész világon.
יהיה זכרו ברוך
Grinbaum Imre temetése vasárnap 11:30- kor lesz a raananai temetőben.
Újságíró. Az ELTE történelem–szociológia szakán, majd a Tel–Avivi Egyetem film és televíziós tanszékének rendező-producer szakán végzett. 1992 óta él Izraelben, ahonnan 2003 óta tudósítja a magyarországi médiát.
