Magyarok, akik Izraelben laknak, akik ugyanúgy egy pár bőrönddel érkeztek, mint mi mindannyian. Akik szembenéztek a híres-neves izraeli mentalitással – az állandó hangoskodással, a sorban állásra való képtelenséggel és persze a héber nyelvvel, mint mi mindannyian – és nem futamodtak meg. Nem azért mutatjuk be őket, mert Nobel-díjat vagy olimpiai érmet szereztek. Azért beszéltünk velük, mert azok közé tartoznak, akik nem fordultak vissza: folytatták ezt a keserédes kapcsolatot a kicsi országgal, és bizony győzedelmeskedtek. Saját életet alakítottak ki – kudarcokon és elkeseredéseken innen és túl. Simmel Zsuzsi portréja következik.

Mikor érkeztél, és miért döntöttél az alijázás mellett?

Négy és fél éve jöttem. Hogy miért? Valami változásra volt szükségem, valami drasztikus változásra és arra jöttem rá, hogy külföldre kell költöznöm – az pedig egyértelmű volt, hogy Izraelbe kell jönnöm.  Felmondtam a magyarországi állásomat, volt egy féléves felmondási időm, bepakoltam kislakásomat egy konténerbe, és kijöttem.

Milyennek láttad az országot?

Nem először voltam itt, nyolcéves koromban éltem itt egy évet – és bár arról igazi emlékeim nincsenek, a nyelvtudás azért megmaradt, jól beszélem a nyelvet, ráadásul azután is sokszor voltam Izraelben, sok barátom és ismerősöm volt.
Amikor kijöttem, teljes eksztázisban voltam, az otthoni barátaim meg közben fogadásokat kötöttek, hogy mikor megyek vissza – 2, 4 hónap vagy fél év után. Én is azt gondoltam, hogy ez a kezdeti eufória majd elmúlik, de már az ötödik évet taposom itt, és még mindig tart. Nagyon jól tettem, hogy kijöttem.

Megvolt a kötelező kultúrsokk?

A kultúrsokkból mindenkinek jut, de én tudtam, hogy mire számítsak, amire meg nem számítottam, azon nagyon jól szórakozom. Engem nem idegesítenek ezek a dolgok.

Mit gondoltál, mit fogsz itt csinálni?

Konkrét tervem nem volt – se munkám, se lakásom. A mai napig azt vallom és mondom is mindenkinek, hogy aki végigszenvedte az életét Magyarországon, az itt is szenvedni fog. Ha meg ott sikerült valamit összehozni, akkor itt is sikerülni fog. Ha bárhol leraksz, én ott elvagyok. A munka miatt nem is aggódtam, azt gondoltam, hogy legrosszabb esetben visszamegyek, nem terveztem túl a dolgokat. Volt egy életszínvonalam, amit szerettem volna fenntartani, de tisztában voltam vele, hogy az elején erről le kell mondanom. Nem jártam szervezett olés programokra sem, nem éreztem szükségét. Szerencsétlenkedni egyedül is tudok.

Hogy alakult a karriered?

Amikor kijöttem, egy jó barátom megkért, hogy vezessem a cégét. Magyarországon a Reálnál dolgoztam (élelmiszerbolt-hálózat – a szerk.), ez az itteni cég meg oktatással foglalkozott. Egy évig csináltam, nagyon nem jött be – egy kapitalista szellemű helyről csöppentem ebbe a környezetbe. Nagyon érdekes volt, de nem tetszett ez a vonal. Azt viszont megtanultam ott, hogy mennyire más a munkahelyi mentalitás itt.

Egy ismerősöm ajánlotta fel a következő állást – a GAP-nél. Rengeteget utaztam, amíg ott voltam, két évig szuper volt, utána rájöttem, hogy mindenhol vagyok, és közben sehol se. Úgy döntöttem, hogy otthagyom, pedig nem jellemző rám az ugrálás. Most az AM:PM-nél (tel-avivi élelmiszerbolt-hálózat) vagyok kereskedelmi igazgató.

Merre tovább?

Nem zárok ki semmit, de én itt képzelem el az életemet – lehet, hogy lesznek apróbb kitérőim Izraelen kívülre, de alapvetően itt látom magam hosszútávon.

Szerinted ki a sikeres alijázó?

Szerintem az a legfontosabb, hogy minél kevesebb elvárással érkezzél – ami persze hülyén hangzik, mert mindenkinek vannak elképzelései –, de azt semmiképp sem szabad elvárni, hogy ugyanúgy érezd magad, mint a szülőhazádban. A kivándorlás életszínvonal-csökkenéssel jár, eleinte alapvető dolgokat nem tudsz majd elintézni például egy bankban. Ha valóban el tudod fogadni, hogy vissza kell lépned hármat ahhoz, hogy előre tudjál lépni négyet – akkor szerencsés vagy és így működni is fog az itteni életed.

A magyarok közül sokan mondják, hogy például hiányzik nekik a színház – de nem akarhatjuk itt ugyanazt az életet élni, mint otthon. El kell fogadnunk, hogy itt nem fogunk színházba járni minden héten, mert nincs rá mód. Fogadd el, hogy változtattál – és ez a változtatás tényleg változással jár. Mindenen sokkal könnyebben túllendül az ember, ha így áll hozzá.

Az ember a jobb élet reményében változtat országot, de sehol sincs kolbászból a kerítés, így itt sincs, sőt. Szerintem itt sokkal nehezebb jól megélni, mint otthon, mert itt mindenki olyan, mint te. Itt nem tűnik ki az ember a tömegből azzal, ha okos, rámenős és nagypofájú. Itt mindenki ilyen. Ha azért jöttél, hogy változtass, akkor hajrá – változtass is!

Az interjú az Új Kelet újság 2017 májusi számában jelent meg nyomtatásban.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!

Nem tudtam Magyarországon maradni, mert vallásos voltam

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!

  • Wittgen

    Már bocs, de nem egy átlagember a csaj, aki csak úgy kb ismeretekkel kiment. eleve volt kint gyerekként és megtanulta a nyelvet. Emiatt a kapcsolat miatt többször is visszatért. Ismerősöket szerzett. Egyből vezetői pozícióba rakta egy haver. Mikor nem tetszett neki átkerült egy másik haver segítségével máshová. Azért annyit nem kellett küzdenie érte, mint egy random emberkének, aki úgy gondolja kimegy, de csak a nyelvet beszéli és önerőből kell boldogulnia.
    Esetleírásnak okés, de nem az átlagnak szól.

    • sokword

      Ha IT-s vagy akkor sinen vagy.
      Meg a nyelvismeret sem szarmit (marmint az ivrit, de az angolt sem kell tul magas szinten nyomni), csak legy jo a szakmadban…