Spinoza Jeruzsálem szívében?

A jesiva öreg főrabbijával folytatott rövid beszélgetés háromszor is meglepett.

Először akkor, mikor az íróasztalán szétterülő fehér szakálla mögül kifogástalan magyarsággal üdvözölt, s a kedélyes társalgás alatt egyszer sem kellett keresgélnie a szavakat.

Másodszor, amikor váratlanul egy egészen oda nem illő kérdéssel állt elő:
“Be tudnád bizonyítani nekem, hogy a háromszög belső szögeinek összege 180 fok?”
Mutattam neki egy egyszerű bizonyítást, mire nem szólt semmit: csak bólintott, és szakállát simogatva hümmögött maga elé.

Harmadszor évekkel később, a kiközösített Spinoza egyik ifjúkori műve olvasása közben. A szerző ebben többek közt azt taglalja, hogy csak azt a dolgot fogadja el minden kétség nélkül, feltétlenül igaznak, amellyel kapcsolatban a bizonyosságnak ugyanazzal a mértékével rendelkezik, amellyel tudja, hogy a háromszög belső szögeinek összege 180 fok. Ekkor eszembe jutott a jeruzsálemi öreg rabbi kérdése.
“Spinozát olvasott titokban, és kíváncsi lett, mi lehet a zsidó közösségből kitagadott filozófus igazság-kritériumának normája?” – tűnődtem vidáman.

Baruch Spinoza (1632-1677)
Baruch Spinoza (1632-1677)

Felhívjuk olvasóinkat, hogy röviden írják meg, és osszák meg velünk izraeli élményeiket az alábbi címen: info@izraelinfo.com. A jobb történeteket közzétesszük ebben a rovatban.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.