Már javában itt a nyár, sokan most veszik ki az éves szabadságot. Mit kell tudni a szabadságolás szabályairól az izraeli munkajog alapján?
Fogalma
A szabadság díjazott pihenőidő, amikor a munkavállalót távolléti díj illeti meg. A fizetett szabadság minden dolgozónak jár, a diákmunkásnak és a részmunkaidősnek is, és annak is, akinek többes jogviszonya van.
A munkavállalói szabadság kiadásának szabályait elsősorban az erről szóló törvényben találhatjuk meg, de Izraelben több munkahelyi ágazatra külön kollektív szerződések vonatkoznak, amelyek a törvénynél több szabadságot is előírhatnak (például: veszélyes anyaggal dolgozók, orvosok, takarítók).
Kiszámítása
A szabadság kiszámításának alapja a ledolgozott napok száma és a munkahelyen eltöltött idő – tehát nem a munkaórák mértéke, az a távolléti díjat határozza meg. Az alapszabadság mértéke az adott munkahelyen ledolgozott évekkel együtt növekszik.
A hatályos szabályok szerint az alapszabadság 16 nap, ebbe a hétvége is beleszámít, tehát ötnapos munkahét esetén 12, hatnapos munkahét esetén 14 fizetett munkanap jár az első öt évben. (Az „év” meghatározása a törvényben: január 1. – december 31.)
Ha munkavállaló és a munkáltató közötti munkaviszony év közben kezdődött, és amennyiben a ledolgozott munkanapok száma kevesebb, mint 240 nap – a ledolgozott napoknak 240-hez viszonyított arányában jár a szabadság (tehát: 16 nap alapszabadság megszorozva a tényleges munkanappal, elosztva 240-nel). Abban az esetben, ha a munkavállaló egész évben dolgozott, de 200 napnál kevesebb munkanapon, a szabadság szintén arányos része jár (alapszabadság szorozva a munkanapok számával, osztva 200-zal). Aki 200 napnál többet dolgozik egy évben, az a szabadság teljes mértékére jogosult.
Fizetett szabadság
A szabadságért járó távolléti díj mértéke megegyezik azzal a munkadíjjal, ami a dolgozónak az adott napon rendes fizetésként járna. A változó műszakban napi- vagy órabérért dolgozóknak a szabadságért járó fizetését úgy számítják ki, hogy a szabadságot megelőző 3 hónapban kifizetett bért 90-nel elosztják.
Kiadása
A szabadság kiadása alapvetően a munkaadó kompetenciája. Fontos szabály, hogy a munkáltató évente hét munkanap szabadságot legfeljebb egy részletben köteles kiadni. A rendes évi szabadság kiadása a munkaadó feladata, de a munkavállalót is megilletik jogosultságok: évente egy napot igénye szerint, illetve a törvényben felsorolt (nem állami) ünnepekből, alkalmakból szintén évente egyet igénye szerint kivehet, de arról a munkáltatót 30 nappal előtte értesíteni köteles.
Amennyiben a dolgozónak kiadandó szabadság a 14 napot meghaladja, a törvény rögzíti, hogy arról a munkáltató legalább tizennégy nappal a szabadság kezdete előtt a dolgozót értesíteni köteles.
A szabadság megváltásáról, üdülési hozzájárulásról vagy szabadságpénzről, és arról, hogy a fel nem használt szabadság törölhető-e, a teljes írásban a salom-olim.com oldalon olvasható >>

Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.