A nemi erőszaknál nem kevésbé borzalmas a kétség abszolút halála

Alon Mizrahi írása

Az izraeli politikai spektrumból senki, a legkisebb mértékben sem vonta kétségbe Izrael állam a hétéves kislányt ért szörnyű nemi erőszakkal kapcsolatos hivatalos álláspontjának igazát. Alon Mizrahi írása:

„A kislány sírt, a palesztin megerőszakolta” – szólt a legnagyobb hírportál címe, az alcímben pedig hozzátették a miniszterelnök reagálását (mondani sem kell, megdöbbenésének adott hangot, és követelte, hogy azonnal a törvény erejével lépjenek fel). A jobboldal rögtön a baloldal torkának ugrott, azt állítva, hogy a baloldalt és a női szervezeteket nem érdekli, amikor palesztinok vagy menedékkérők követnek el nemi erőszakot.

A baloldal azzal próbált védekezni a jobboldal állításával szemben, hogy eltúlzott mértékben, hatalmas kiáltással fejezte ki megrökönyödését a szörnyűségen, hogy gyerekeket erőszakolnak meg. Ezek mellett voltak azok a balosok, akik azt bizonyítandó, hogy nincs szükség a helyzet elmérgesítésére, olyan, gyerekekkel szembeni nemi erőszakos cselekményekről készült képernyőfotókat tettek közzé, amelyeket nem palesztinok követtek el.

Természetesen kételkedhetnénk annak a társadalomnak a józanságában, ahol egyáltalán szükség van rá, hogy gyermekek megerőszakolását nyilvánosság előtt, szörnyülködve elítéljék, de ez csak egy marginális aspektusa botrányokkal teli izraeli életünknek. Ami igazán megdöbbentő ebben az ügyben, az a kételkedés teljes, abszolút, totális hiánya.

Azok a köztisztviselők és újságírók, akik egyébként a megszállás kritikusainak tartják magukat (hamarosan már tilos lesz használni ezt a szót Izraelben) – teljes egészében, szóról szóra használták a megszálló adminisztráció narratíváját: megerőszakoltak egy kislányt, egy palesztin volt a megrontó, „együttműködőket” még nem találtak. A palesztin elvonszolta a kislányt, cinkostársai gúnyolódtak rajta. Szóról szóra.

A kollektív bűnösség gyors vádja

Az izraeli politika teljes spektrumából, beleértve még az arab kneszet-képviselőket is, az égvilágon senki nem vonta kétségbe Izrael államának és jobboldali vezetésű intézményeinek hivatalos változatát. Pedig nem is olyan régen Erdan belbiztonsági minisztert sorozatos hazugságokon kapták az Umm al-Hiran-i tragédiával kapcsolatban, amelyben két izraeli halt meg teljesen felesleges és értelmetlen módon az izraeli kormány vezető tisztviselőinek felbujtása, megfélemlítése következményeként, háborús dobpergés aláfestésével.

Mintha nem csupán két-három pillanattal ezelőtt láttuk volna a miniszterelnököt és ugyanazt a felbujtó Erdánt hazugságokat és vérvádakat terjeszteni az “arabokról“, mintha ők gyújtották volna fel az országot. És bár azokat a tüzeket már eloltottuk és elfelejtettük, az arabok kollektív bűnösségét nem felejtettük, és tán soha nem is fogjuk. Mert ez a mi létezésünk alappillére.

Mintha bárki, aki itt él és egy kis esze van, nem tudná, hogy Izrael több millió palesztint erőszakos katonai rezsim alatt, megszállás alatt tart, amelynek jogi alapjai sötét homályba vesznek. Mintha nem tudnánk és nem látnánk, hogy e rendszer égisze alatt a legrosszabb és legsötétebb bűncselekményeket  követik el.

Ejtették a vádat az izraeli kislány megerőszakolásával vádolt palesztin férfi ellen

Ezeket a sorokat a gyanúsított szabadon bocsátása előtt írom, annak ellenére, hogy a kihallgatás során számos kérdés merült fel, és szükség volt a vizsgálati anyagok kiegészítésére. Nehéz elképzelni, hogy ne engedjék szabadon egy olyan országban, ahol a tisztességes bírósági eljárásnak akár leghalványabb jele is létezik. De ez a szabadon bocsátás, szerencsétlenségünkre, nem fog segíteni. A kollektív vád szilárd alapokon nyugszik: az izraeli kultúra nagyrészt erre épül. Az arabok gyűlölete és a tőlük való félelem nélkül mi lenne az izraeliséggel?

A magukat „baloldalinak” nevezők nagy részének rémisztő hallgatása, a kétely és szkepticizmus szörnyű hiánya a szilárd bizonyíték arra, hogy mennyire “elmérgesedett” a helyzetünk, és az izraeli megalkuvás milyen mélyen gyökerezik a személyes pszichében. Senki nem mer semmit kétségbe vonni. Hihetetlen!

Nem a nemi erőszakról, vagy a szenzációhajhász főcímekről szól elsősorban ez a történet – hanem az azonnali, erőszakos, kollektív bűnvád meglétéről, és a kétely vérfagyasztó távollétéről.

Izrael állama lassan valami olyasmivé torzul, ami nehezen azonosítható már: főzőprogramok és dalversenyek pokla, halál- és észt, érzést tompító szenzációkultusz. Ebben a folyamatos emberi katasztrófában a baloldalinak nevezett tábor elárulja történelmi szerepét, elárulja emberi küldetését, és kételkedés nélkül menetel előre megjósolható, szánalmas sorsa felé.

Az ártatlanság vélelme