Nemsokára űrben készült hamburgereket ehetünk – miután az Aleph Farms izraeli cég hétfőn bejelentette, hogy először sikerült húst előállítania a Nemzetközi Űrállomáson egy marha sejtjeiből.

Így működik a folyamat: a kutatók sejteket vesznek egy élő marhából, amelyeket tápanyagokkal látnak el, és olyan környezetbe helyezik őket, amely a marha testét utánozza. A sejtek idővel szaporodnak, majd egy összefüggő izomszövetet hoznak létre, amelyből később egy teljes adagnyi húsmennyiség alakul ki.

Az Aleph Farms együttműködött egy 3D nyomtatással foglalkozó orosz céggel, hogy szeptember 26-án sikeresen lefolytassa a műveletet. „Ehhez felhasználtuk a 3D Bioprinting Solutions cég úgynevezett 3D-s bionyomtatóját amellyel mikrogravitációs körülmények között létre lehet hozni egy kisméretű izomszövetet”.

„Ez egy áttörő kutatás, amely azt bizonyítja, hogy lehetséges a legszélsőségesebb körülmények között hústermékeket előállítani olyan fenntartható élelmiszer-gyártási módszerekkel, amelyek nem növelik a földi hulladékot, nem súlyosbítják a vízszennyeződést és környezetbarát” – szólt az izraeli cég sajtóközleménye.

A világűrben készített hús segítheti az űrhajósok táplálkozását a hosszabb távú űrutazások során, de megoldhatja akár a Földön élők élelmezésének a problémáját is – szólt a 3D Bioprinting Solutions nyilatkozata.

Az Aleph Farms termékei még nem kaphatók kereskedelmi forgalomban, ám a vállalat szerint valószínűleg három vagy négy éven belül a boltok polcaira kerül a marhahús.
A cég célja, hogy olyan környezetbarát húst állítsanak elő és terjesszenek el a kereskedelemben, amelyhez nem kell állatokat levágni. Ez ugyanis nemcsak humánusabb, de a környezetvédelmet is szolgálja.

A marhahús előállítása ugyanis nagyon környezetszennyező, mivel sok erőforrást igényel. A marha lassabban növekszik és szaporodik, mint a sertés vagy a baromfi, tehát sokkal többet esznek, és több földre és vízre van szükségük.

alephfarms-infographics
A marha lassabban növekszik – grafika: Aleph Farms

Az ENSZ szerint a marhahús felelős az állatok üvegházhatású gázkibocsátásának 41%-áért, a teljes globális kibocsátásnak pedig a 14,5 százalékát, ami több mint a szállítási ágazat közvetlen kibocsátása.

“Az űrben nem áll rendelkezésünkre 10 000 vagy 15 000 liter víz ahhoz, hogy egy kilogramm marhahúst előállítsunk” – mondta Toubia a hétfői sajtóközleményben. “Ez a közös kísérlet az első jelentős lépés a jövő generációinak élelmezésbiztonságát biztosító jövőképünk megvalósítása felé, a természeti erőforrások megőrzése mellett.”

A World Resources Institute júliusi jelentése szerint az amerikaiaknak kb. 40%-kal, az európaiaknak pedig 22% -kal kell csökkenteniük az átlagos marhahúsfogyasztásukat, hogy a Föld képes legyen ellátni a 2050-ben várhatóan már 10 milliárdos népességet.

Mindeközben a hús és a tejtermelés iránti igény várhatóan még gyorsabban, közel 70% -kal növekszik. A marhahús, kecske, bárány vagy birka iránti globális kereslet várhatóan még nagyobb lesz – 88%.

Az Aleph Farms nincs egyedül. A fenyegető környezeti veszélyek és az egyre növekvő élelmiszerigény miatt sok vállalat próbál megoldásokat találni. A Mosa Meats Hollandiában és a Memphis Meats az Egyesült Államokban szintén versenyeznek a vágás-nélküli marhahús kifejlesztésében.

Az utóbbi években a növényi eredetű fehérje termékek is berobbantak az élelmiszeriparba. Hús nélküli hamburgerek is terjednek a Burger King, a McDonald’s étteremláncban és számos élelmiszerboltban az Egyesült Államok egész területén.