Egyedülálló, emblematikus törvény ez: a többi nem kóser állatra vonatkozóan a Kneszet semmilyen korlátozó törvényt nem hozott.

1963-ben lépett életbe az úgynevezett disznótörvény. Izraelben azóta – a jelentős keresztény lakossággal bíró településeket kivéve – tilos kereskedelmi céllal sertést tenyészteni, disznót vágni, valamint sertéshússal kereskedni. Egyedülálló, emblematikus törvény ez: a többi nem kóser állatra vonatkozóan a Kneszet semmilyen korlátozó törvényt nem hozott. Ez már önmagában is érdekes kérdéseket vet fel, először azonban a disznótörvényt megszavazó Kneszet koalícióján csemegézzünk el egy percet.

Ben-Gurion utolsó miniszterelnöksége

Az akkori törvényhozásban, ahogy a maiban is, három vallásos zsidó párt volt. Igaz, abban az időben a 120-ból csak 18 honatya képviselte ezeket a pártokat, ma már 23. Közülük a vallásos-cionisták pártja volt a legnagyobb (12). Nekik jelenleg 7 képviselőjük van.

Mindhárom vallásos zsidó párt tagja volt Ben-Gurion utolsó kormányának. Két kis arab párt szintén belépett a koalícióba (2-2 mandátum), a kormányban viszont nem kaptak helyet. Az arab pártokkal való koalíció az izraeli belpolitikában ekkor már nem számított újdonságnak. Az „Öreg” előző kormányalakításakor lépett először koalícióra arab pártokkal, akik akkor sem kaptak helyet a kormányban. Ezt a receptet Ben-Gurion után Levi Eskol is alkalmazta kormányfőként. Sőt, később az egyik arab párt Golda Meir miniszterelnöksége alatt két kormánynak is része volt. Miniszterhelyettesi posztot kaptak.

Ben-Gurion és Levi Eskol. Naplója tanúsága szerint, utolsó választási kampánya során Ben-Gurion úgy érezte, jelentősen növelni tudja pártja befolyását. Rosszul mérte fel a helyzetet, nem érzékelte a közhangulatot. Az általa vezetett kormánypárt a választásokat megnyerte ugyan (42), de a korábbihoz képest öt mandátumot vesztett. A koalíciós tárgyalások során sem sikerült kormányt alakítania. Végül Levi Eskol vette át és vitte sikerre a koalíciós tárgyalásokat. – fotó: Wikipedia

Miért pont csak a disznó?

Mert az antiszemitákat szimbolizálja. Az egyiptomi és hellén sertésáldozati kultuszt. Ezt a törvényt a zsidóság csak nemrég újjászületett államának döntően szekuláris törvényhozása azon milliók emlékére szavazta meg, akiknek a történelem során azért kellett kegyetlen mártírhalált halniuk, mert nem voltak hajlandók megtagadni hitüket, feladni a kasrutot.

Vallási szempontból nézve a sertés nem tisztátalanabb a többi tiltott állatnál. Sőt, egy középkorban sokszor idézett midrás szerint a messiás idején a sertés újra tiszta állat lesz. Erre utal a disznó héber nevének (hazir – חזיר) jelentése is, ami valamiféle visszatérésre vonatkozik a jövőben.

A mai zsidó ortodoxia 13 dogmája közül a tizenkettedik a messiás eljövetelére vonatkozik. Ennek ellenére sok vallási irányzat nem szeret foglalkozni a témával. Még a messiást komolyan várók között is megoszlik a vélemény: egy személyt kell várni, vagy egy korszakot?

Az évszázadok során az említett midrásról is sokat vitatkoztak a kommentárok. Szó szerint kell érteni, vagy átvitt értelemben? Átvitt értelemben mit jelentene? Vagy csak egy ókori tréfa lenne ez a midrás purimra? Egyes haszid irányzatok a mai napig komolyan tanulmányozzák a kérdést. Szerintük az sem véletlen, hogy a tiltott állatokat felsoroló tórai szakaszban a disznó külön van említve a többitől. Néhány mondat is közéjük van ékelve, és tiltott voltára utaló testi jele is rendhagyó (páros ujjú, patás állat ugyan, mint az ehető emlősök, de mégsem kóser, mert nem kérődzik.) A Habad mélyebb értelmezése például egyenesen a zsidó nép túlélésének szimbolikáját véli ebben felfedezni.

A fentiektől függetlenül érdekes tény: a sertés genetikai szempontból majdnem olyan közel áll az emberhez, mint az emberszabású majmok. Génállományának mintegy 95%-a egyezik az emberével. Nem véletlen, hogy a mai orvostudomány előszeretettel alkalmazza szervátültetésre: a sertés emberbe ültetett belső szervei nem lökődnek ki. Életet menthet.

Mindezek fényében nem is olyan abszurd a halachikus találós kérdés: egy zsidó ember életét meg szabad-e menteni sertés belső szerv beültetésével, ha egyébként – rendelkezésre álló donor hiányában – meghalna az illető?