istenem
istenem
istenem
tíz percig
barukh nem tudott
mást kinyögni
aztán olyan szívdobogást kapott
és úgy kezdte el kapkodni a levegőt
mint múlt héten
amikor pánikrohama volt
pedig most valami más történt
szinte pont az ellenkezője
a pánikrohamnak
tegnap reggel volt
két órája barukhnak
és lesétált a völgybe
az ő utcájuk
a füge utca
az utolsó előtti
alattuk kanyarodik
az oliva utca
aztán már csak a טבע
a természet
a völgy
utoljára októberben
vagy novemberben
kirándultak arra
egy szombaton
még az esős évszak előtt
most
ahogy
barukh leereszkedett
a meredek utcán
aztán tovább
a meredek ösvényen
és kiért a házak közül
szinte sokkot kapott
gombóc a torkában
kő a mellkasán
istenem
istenem
istenem
ismételgette
és alig tudott levegőt venni
nem tudtam
mi hiányzik…
nyöszörögte hangosan
részben a város
részben a sivatag
miatt
olyan volt
mintha szeptemberben
egyszerűen csak
máshová költöztek volna
pedig beköltöztek
a sivatagból
a házak közé
és már azóta
nem kapott barukh szeme
olyan
civilizáció-mentes
távolságot
mint a sivatagban
ahol
úgy tud nézni
hogy közben
nem kell fókuszálnia
ahol
ott van a látnivaló
…messze…
ahová a szeme
akkor fókuszál
amikor egyáltalán nem fókuszál
amikor pihen
amikor bambul
nem tudta
mi hiányzik
neki
a szemének
a fülének
a mesterséges zajok helyett
a civilizáció
a gépek
precíz
monoton
zúgása
és csapkodása helyett
a hegyek között
a völgyek felett
dübörgő szelet hallgatta
a lombok susogását
a madarak veszett csicsergését
a tüdeje kapkodva szívta magába
a hűs
illatos
ízes
tavaszi levegőt
és a mecseket érezte
a lába alatt
az ottani tavasz levegőjét
a tüdejében
amikor április negyedikén
mint egy tavaszünnepen
a hosszú tél után
először mentek kirándulni
az általános iskolával
a hegyre
a felszabadulási emlékműhöz
ez hiányzott neki
barukh megállt és körbenézett
mandulafák virágoztak mindenfelé
a völgy alján pedig
ahol novemberben
még csak egy
nagy…
üres…
sártenger volt
lovasoknak
és kvadozóknak
most
egy
t ó
csillogott
három hónapnyi esővíz
gyűlt össze ott
éva
aki itt lakik
egy heggyel odébb
októberben mondta
barukhnak és juditnak
hogy készüljenek fel
egy virágzó mandulafákkal
és átmeneti tóval jövő tavaszra
de
barukh
erre nem volt készen
lebotorkált a hegyoldalon
az esővíz által kimosott
sziklák között
a tóhoz
aztán visszamászott
fel a hegyoldalba
arra a helyre
ahol
egy fenyőfa alatt
egy pad várja
a kirándulókat
hogy megpihenjenek
és magukba szívják
a völgy látványát
itt pihent meg barukh is
magába szívta
a völgy látványát
a tavaszi levegőt
a szelet
a madárcsicsergést
a távolságot
és amikor érezte
hogy a völgy
tisztára mosta
a lelkét
felállt
és hazaindult
ברוך אתה יהוה
אלוהינו מלך העולם
שהחינו וקימנו והגיענו
לזמן הזה
suttogta
[ngg src=”galleries” ids=”44″ exclusions=”576″ display=”masonry” size=”500″ ngg_triggers_display=”always”]
terápiás szabadversek a sivatagból lélekről, otthonról, világbékéről
