Távolság

istenem
istenem
istenem

tíz percig
barukh nem tudott
mást kinyögni

aztán olyan szívdobogást kapott
és úgy kezdte el kapkodni a levegőt
mint múlt héten
amikor pánikrohama volt

pedig most valami más történt

szinte pont az ellenkezője
a pánikrohamnak

tegnap reggel volt
két órája barukhnak
és lesétált a völgybe

az ő utcájuk
a füge utca
az utolsó előtti
alattuk kanyarodik
az oliva utca
aztán már csak a טבע
a természet

a völgy

utoljára októberben
vagy novemberben
kirándultak arra
egy szombaton
még az esős évszak előtt

most
ahogy
barukh leereszkedett
a meredek utcán
aztán tovább
a meredek ösvényen
és kiért a házak közül
szinte sokkot kapott

gombóc a torkában
kő a mellkasán

istenem
istenem
istenem

ismételgette
és alig tudott levegőt venni

nem tudtam
mi hiányzik…
nyöszörögte hangosan

részben a város
részben a sivatag
miatt

olyan volt
mintha szeptemberben
egyszerűen csak
máshová költöztek volna

pedig beköltöztek
a sivatagból
a házak közé

és már azóta
nem kapott barukh szeme
olyan
civilizáció-mentes
távolságot
mint a sivatagban
ahol
úgy tud nézni
hogy közben
nem kell fókuszálnia

ahol
ott van a látnivaló
…messze…
ahová a szeme
akkor fókuszál
amikor egyáltalán nem fókuszál
amikor pihen
amikor bambul

nem tudta
mi hiányzik

neki
a szemének

a fülének

a mesterséges zajok helyett

a civilizáció
a gépek
precíz
monoton
zúgása
és csapkodása helyett

a hegyek között
a völgyek felett
dübörgő szelet hallgatta
a lombok susogását
a madarak veszett csicsergését

a tüdeje kapkodva szívta magába
a hűs
illatos
ízes
tavaszi levegőt

és a mecseket érezte
a lába alatt
az ottani tavasz levegőjét
a tüdejében
amikor április negyedikén
mint egy tavaszünnepen
a hosszú tél után
először mentek kirándulni
az általános iskolával
a hegyre
a felszabadulási emlékműhöz

ez hiányzott neki

barukh megállt és körbenézett

mandulafák virágoztak mindenfelé

a völgy alján pedig
ahol novemberben
még csak egy
nagy…
üres…
sártenger volt
lovasoknak
és kvadozóknak
most
egy
t ó
csillogott

három hónapnyi esővíz
gyűlt össze ott

éva
aki itt lakik
egy heggyel odébb
októberben mondta
barukhnak és juditnak
hogy készüljenek fel
egy virágzó mandulafákkal
és átmeneti tóval jövő tavaszra

de
barukh
erre nem volt készen

lebotorkált a hegyoldalon
az esővíz által kimosott
sziklák között
a tóhoz
aztán visszamászott
fel a hegyoldalba
arra a helyre
ahol
egy fenyőfa alatt
egy pad várja
a kirándulókat
hogy megpihenjenek
és magukba szívják
a völgy látványát

itt pihent meg barukh is

magába szívta
a völgy látványát
a tavaszi levegőt
a szelet
a madárcsicsergést
a távolságot

és amikor érezte
hogy a völgy
tisztára mosta
a lelkét
felállt
és hazaindult

ברוך אתה יהוה
אלוהינו מלך העולם
שהחינו וקימנו והגיענו
לזמן הזה

suttogta

facebook.com/barukhhh