Zsiráfborjú született az év leghosszabb napján – Hírösszefoglaló

Az év leghosszabb napján, vasárnap (ami a Zsiráfok Világnapja is egyben) zsiráfborjú született a jeruzsálemi Bibliai Állatkertben. Az intézmény dolgozói nevet keresnek neki. Eddig már több mint 1000 ajánlat érkezett, de a gondozók még meggondolják, mert olyan nevet akarnak neki adni, ami illik majd hozzá. A szülei, Maya es Roni is az állatkertben születettek.


Ciszjordánia annektálása Izrael belügye – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán újságíróknak, aki ugyanakkor nem az „annektálás”, hanem a „szuverenitás kiterjesztése” megfogalmazást használta. Az amerikai diplomácia vezetője szerint bármilyen döntés, amely a ciszjordániai palesztin települések feletti izraeli fennhatóságot érinti, csakis és kizárólag Izrael belügye. Teljes cikk


Közel egymillió sékel adóvisszatérítést szavazott meg a Kneszet bizottsága Netanjahu kormányfőnek. Az adóvisszatérítés az 2017 év végéig tisztségének betöltéséért járó juttatásokért kirótt adóbefizetésekért jár vissza a kormányfőnek. Teljes cikk


Közös levélben fejezte ki tiltakozását Ciszjordánia jelentős részeinek tervezett izraeli annektálása ellen huszonöt európai ország több mint ezer parlamenti képviselője. A szerdán nyilvánosságra hozott levél 1080 aláírója felszólította Izrael vezetését, hogy mondjon le a tervről, amely “gyakorlatilag állandó ellenőrzést teremtene a töredezett palesztin területek felett, megfosztaná a palesztinokat mindenféle szuverenitástól, illetve megágyazna újabb jelentős területek elcsatolásának”. Teljes cikk


Ismét titkosszolgálati eszközökkel követhetik majd a koronavírus-fertőzötteket Izraelben a kormány szerdai határozata alapján, miután az utóbbi hetekben ismét feléledt a járvány. A kormány által egyhangúlag elfogadott törvényjavaslat szerint a kabinet igénybe veheti a Sabak belbiztonsági szolgálat telefonokat követő eszközeit az egészségügyi minisztérium epidemiológiai felméréseihez, amelyek a páciensek diagnosztizálás előtti utolsó két hetét térképezik fel, hogy merre jártak és kikkel találkozhattak. Teljes cikk


Az utóbbi napon ötszáz fölé emelkedett az újonnan regisztrált koronavírusosok száma. A kórházakban ennek ellenére alig kezelnek több vírusfertőzött illetve súlyos állapotú beteget, mint a karanténrendelkezések feloldása óta. Az utóbbi nap húszezerre emelték – azaz több mint duplájára – a vírusvizsgálatok számát, így a betegszám növekedése nem feltétlenül jelenti egyben a járvány ismételt fellángolását is.

Az izraeli koronafertőzések száma szerda estére elérte a 22 044-et, ami előző este óta 532 új megbetegedést jelent. 46 (+6) beteg állapota súlyos, közülük 28 (+1) van lélegeztetőn, 41 (-8) beteg állapota pedig közepesen súlyos. Eddig 308 (+0) halálos áldozata van a járványnak, és 15 940 (+172) beteg gyógyult meg.


A Nefesh B’Nefesh amerikai olé szervezet bejelentette, hogy a 2002 es megalapításuk óta idén a legnagyobb az észak-amerikaiak száma , akik Izraelbe kívánnak alijázni. Az első félév jelentkezőinek arányában a bevándorlási miniszter 90 000 új érkezőt vár 2020-ban, szemben a tavalyi 35 000-rel.


Ehud Barak neve is felmerült egy sértett nő vallomásában az Epstein szex-botrányt követő tárgyaláson. A volt miniszterelnök azt állítja, hogy nevét azzal a szándékkal dobták fel a tárgyaláson, hogy elvonják a figyelmet Dershowitz, Epstein ügyvédjével szembeni vádakról, akit szintén gyermekek ellen elkövetett nemi erőszakkal vádolnak.

***

Csináljuk együtt a napi hírszüretet! Néhány mondatban fogalmazd meg a szerinted fontos, friss izraeli hírt, amit minden nap 11:00 óráig küldhetsz el az info@izraelinfo.com címre. Csak linkeld be a forrást is.

Napi Hírek Izraelből
Izraeli hírek – friss válogatás a napi sajtóból

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.