Szombat este ismét tízezrek tüntettek országszerte Netanjahu lemondását követelve. Előbb este hatkor a kereszteződésekben és a hidakon, majd a Netanjahu család keszáriai villájánál, és este Jeruzsálemben, a kormányfői rezidenciánál. Ott, a Balfour utcánál ismét több mint tízezer tüntető dobolt és sípolt a korrupciós vádakkal bíróság előtt álló miniszterelnök és a kormány távozásáért. A rendőrség 11 tüntetőt letartóztatott.
Az izraeli hadsereg szombatról vasárnapra virradóra két sorozat légicsapást hajtott végre a Gázai övezetben a tüzet okozó léggömbökre, majd a zsidó államra kilőtt rakétákra reagálva. Az elmúlt öt napban a hadsereg zsinórban 6 megtorlócsapást mért a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet pozícióira. Az egyik rakétától megsérült egy ház Szderotban, többen könnyebben megsérültek.
75 éves korában elhunyt Ruth Gabizon, izraeli díjas jogászprofesszor. Gabison nagy tudású, elismert és aktív jogász volt a közjog és az emberi jogok területén. Többek között megalapítója és elnöke volt az emberi jogvédelmi Polgári Jogi Szövetségnek, és a cionista-liberális értékeket kutató és előmozdító Metzilah Központnak. Részt vett számos parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásában és döntéseiben. Teljes cikk
Simon Sevesz, Jichák Rabin miniszterelnök egykori kabinetfőnöke Facebook bejegyzésben tisztázta, hogy ki is hozta létre a diplomáciai kapcsolatokat az arab országokkal, miután Menahem Begin 1978-ban már meghozta az áttörést Egyiptommal Camp Davidben. Mielőtt [Netanjahu] folytatná a blöfföket, miszerint “én és én, és én” – az olvasók tájékoztatása céljából: Teljes cikk
A koronavírus-fertőzöttséget kevesebb mint egy másodperc alatt kimutató nyáltesztnek már a klinikai vizsgálatát végzik Izrael legnagyobb egészségügyi központjában. A pácienseknek sós oldattal kell öblögetniük, majd beleköpniük egy fiolába. A mintát ezután egy apró eszközzel megvilágítják, és a reakció alapján meg lehet mondani, hogy a szervezetben jelen van-e a vírus vagy nem. A szakemberek szerint a gépi tanulás révén a fejlesztés idővel egyre pontosabb lesz. Teljes cikk
Az Emírségek külügyminisztere szerint a megállapodás Izraellel nem csak egy szimbolikus lépés, a palesztinoknak pedig vissza kell ülniük a tárgyalóasztalhoz. Ez volt az első interjú, amelyet az Egyesült Arab Emírségek tisztviselője egy izraeli újságírónak adott. Gargash hangsúlyozta, hogy ez nem szimbolikus lépés, az Egyesült Arab Emírségek reménye szerint együttműködéshez vezet a mezőgazdaság, az élelmezésbiztonság, a kiberbiztonság, az idegenforgalom, a technológia és a kereskedelem területén, és magában foglalja a nagykövetségek nyitását is.
Az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között amerikai közvetítéssel létrejött békemegállapodás áttörés, s a korábbi amerikai stratégia hibás voltát bizonyítja – írta csütörtöki szerkesztőségi állásfoglalásában a The Wall Street Journal című amerikai lap.
A Trump közel-keleti áttörése címmel megjelent elemzés kiemelte, hogy “az ünneplésre méltó megállapodás leckével is szolgál az amerikai külpolitika számára”, s elsősorban azzal, hogy előnyökkel jár, ha az Egyesült Államok kitart hagyományos szövetségesei mellett a Közel-Keleten. A lap utal rá, hogy az előző elnök, Barack Obama kormányzata “kerülte” Izraelt és a Perzsa-öböl menti államokat, és Irán normalizálásával foglalkozott. “Csakhogy Irán nem akarja, hogy normalizálják. Ez egy forradalmi rendszer, amely meg akarja bontani a nem síita államokat, ki akarja terjeszteni katonai befolyását Szíriától Libanonig és Jemenig, és el akarja pusztítani Izraelt”. Teljes cikk
A 12-es csatorna esti riportja szerint, mely a katonai cenzor jóváhagyásával került adásba, a Moszad igazgatója, Joszi Cohen pár nappal ezelőtt telefonbeszélgetést folytatott a bahreini miniszterelnökkel, Halifa ibn Szalman Al Halifa herceggel. A beszélgetés célja a kapcsolatok normalizálásának előmozdítása volt Izrael és Bahrein között, követve az Egyesült Arab Emírségek ezirányú lépését.
Az Európai Bizottság üdvözli az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között létrejött, a diplomáciai kapcsolatok normalizálásáról szóló megállapodást, amely mindkét ország számára előnyökkel jár, és elősegíti a közel-keleti stabilitás előmozdítását – jelentette ki Nabila Massrali, az uniós bizottság illetékes szóvivője pénteken. Hozzátette, a palesztin-izraeli rendezés témakörében az unió továbbra is elkötelezett a két államon alapuló megoldás mellett, és készen áll arra, hogy segítse a két fél közötti tárgyalások újrakezdését. Teljes cikk
Törökország szerint a történelem, továbbá a közel-keleti térség népeinek lelkiismerete nem feledi és nem bocsátja majd meg az Egyesült Arab Emírségeknek az Izraellel kötött csütörtöki békemegállapodást – jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség a török külügyminisztérium közleményére hivatkozva. Hami Aksoy, a tárca szóvivője írásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Abu-Dzabi úgy próbálja “tálalni” ezt a “kétszínű” lépést, mintha azt a Palesztina iránti elkötelezettségből tenné, miközben saját “szűkös” érdekeiért elárulja a “palesztin ügyet”. Teljes cikk
Irán veszélyesnek és illegitimnek nevezte a békekötést Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között – írta az IRNA állami hírügynökség az iráni külügyminisztérium közleményére hivatkozva pénteken. Abu-Dzabi „szégyenletes, jogtalan és egyben veszélyes döntésével” elárulta a palesztin népet, amely sohasem fog megbocsátani – állt a közleményben. Teljes cikk