Vádat emeltek tizenegy fiatal ellen az Eilatban csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt

Az izraeli ügyészség vádat emelt tizenegy fiatal ellen, akik egy eilati szállodában megerőszakoltak egy erősen ittas 16 éves lányt – jelentette a 12-es izraeli kereskedelmi tévé híradója szerda este.

Az augusztus közepén elkövetett bűncselekmény közfelháborodást váltott ki Izraelben, a múlt héten ezrek tüntettek a csoportosan elkövetett nemi erőszak ellen.

A vádlottak közül hárman felnőttek, nyolcan kiskorúak, azaz 18 év alattiak.

A vádirat szerint két, büntetett előéletű, huszonéves fiatal férfi élt vissza elsőként azzal, hogy a fiatal lány ittas volt, majd egy 17 éves ikerpár követett el erőszakot a magatehetetlen tizenévesen, utána a többiek is erőszakoskodtak vele. Videófelvételt is készítettek a bűntényről. Az első férfi azzal csalta egy szobába a szálloda medencéjében korábban megismert lányt, hogy képzett elsősegélynyújtó, aki segít neki a részegség leküzdésében.

A négy fővádlott nemi erőszakért áll bíróság elé, a többiek bántalmazásért, erőszakos bűncselekményért, bűncsoportban való részvételért és bűncselekmény megakadályozásának elmulasztásáért.

Az áldozat személyazonosságának védelme érdekében nem hozták nyilvánosságra maradéktalanul a vádiratot.

A továbbiakban várhatóan újabb vádemelések is lesznek, az eddigi nyomozás szerint ugyanis legkevesebb 16-an érintettek az egész Izraelt megrázó bűntényben.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.