Az izraeliek mintegy fele már átesett az első oltáson

Oltóközpont a Rabin téren Tel-Avivban - Fotó: Bea Bar Kallos / Izraelinfo

Az izraeliek csaknem felét már legalább egyszer, s több mint harmadát már kétszer beoltották a koronavírus ellen – jelentette a ynet pénteken.

Csütörtökig az izraeliek 49,9 százalékát, 4 640 640 embert, már legalább egyszer, és 3 262 959  embert, a lakosság 35 százalékot már kétszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal.

A 16 év feletti beoltható lakosok közel 85 százaléka legalább egyszer kapott oltást, és ezzel az aránnyal az ország továbbra is világelső. Az ultraortodoxoknál a beolthatók 19 százaléka, az arab kisebbségnél harminc százaléka, a többieknél tíz százaléka nem kért a vakcinából.

Az oltási kampány jelenleg azokat célozza meg, akik kezdetben bizalmatlanok voltak, és elhatározták, csak akkor jelentkeznek az oltóközpontokban, ha már látják, hogy másoknak nem okozott mellékhatásokat vagy más egészségi gondokat az oltás.

Az egészségügyi minisztérium reklámhadjáratában ismert művészek – többek között Slomi Sabat énekes – kérik az embereket, hogy oltassák be magukat, miután ők maguk súlyos, a koronavírus okozta betegségből gyógyultak fel.

Az oltási kedv növelése érdekében a helyi média hírt adott arról is, hogy a dél-izraeli Jerochám nevű kisvárosban 19 gyereket és hat szülőt fertőzött meg egy nem beoltott, koronavírusos óvónő, és miatta az alig érintett „zöldből” a nagyon fertőzött „piros” besorolásba tették át a települést. A polgármester személyesen hívta fel a városban dolgozó, de még be nem beoltott óvónőket. Arra kérte őket, hogy minden második nap végezzenek tesztet, ha elutasítják a vakcinát, vagy amíg nem érik el a második oltás után egy héttel a teljes védettséget.

Izraelben elegendő oltás áll rendelkezésre. A következő két hétben szállítja ki a Pfizer az eredeti megállapodásban szereplő, ötmillió ember immunizálására elegendő mennyiség utolsó másfélmillió dózisát. Tavasz végén a Moderna vállalattól megrendelt, hárommillió ember számára védettséget jelentő újabb oltóanyag-szállítmányok beérkezésére számítanak a hatóságok.

Az izraeli nemzetbiztonsági tanács befagyasztotta a Moderna vakcinák külföldre küldését a diplomáciai barátságban lévő országoknak az ezzel kapcsolatos jogi kérdések elbírálásáig. Benjamin Netanjahu miniszterelnöki hivatala országonként ötezer adag Moderna-oltóanyag ajándékba küldését jelentette be húsz, Izrael segítségét kérő országnak.

A Hondurasnak és Guatemalának szánt dózisokat már elszállították, és Csehország is bejelentette ötezer adag vakcina érkezését, amellyel a cseh hadsereg 2500 katonáját oltják be, aki közvetlenül segédkezett a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Beni Ganz védelmi miniszter, valamint számos más politikus és közéleti szereplő aggályosnak tartja az ügyletet, és azt, hogy Netanjahu minderről az oltásokról döntő grémiumok mellőzésével döntött. Ganz kérésére a legfőbb ügyész fog határozni arról, hogy volt-e hatásköre az izraeli miniszterelnöknek ehhez a lépéshez.

Csütörtökön 70 039 teszt elvégzésekor 3782 vírushordozót azonosítottak, ami 5,6 százalékos arányt jelent. Tavaly március óta 769 971-en fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. Jelenleg 40 445 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1172 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 738-an súlyos állapotban vannak, és 238 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2vírus okozta betegségben tavaly február óta 5694-an haltak meg Izraelben.

Így oltanak Izraelben:

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.