Az Israel Start-up Nation a második szezonját kezdte az országúti kerékpározás élvonalában

Fotó: Shutterstock

Több évtizede ülök végig minden bringaeseményt a tévé előtt. Tavaly volt az első év, hogy volt kinek drukkolni a világversenyeken, de még mindig furcsa úgy nézni egy befutót, hogy a “mieink” vonata ott zakatol a legjobbak között.

A Párizs-Nizza a szezon első komoly többnapos versenye. Tavaly tavasszal ez volt az utolsó, ami még elindult, de célba már nem ért. A korona félbeszakította.

A nyári nagy körversenyek kicsúsztak ugyan az őszbe, de bebizonyosodott: kiszorítható a vírus a nagy országúti körversenyekről.

Hát akkor startoljon a 2021-es szezon! Irány Nizza!

Az első nap jól sikerült az izraeli csapatnak. Német sprinterünk, André Greipel és segítője, a francia Rudy Barbier az első tízben végzett, és eredményük arra is elég volt, hogy a csapatok versenyében a Start-up álljon az élen az első nap után.

A sorösszeállításból kiderül, hogy a négy sprintbefutós napra koncentrál a csapat. A hegyimenők kimaradtak. Daniel Martin a 2020 Vuelta 4. helyezettje, és a csapat új “szerzeménye”, Chis Froome most nem állt rajthoz. 

A négyszeres Tour de France győztes már bemutatkozott izraeli színekben januárban a hivatalos szezonnyitón, az argentinai Vuelta a San Juan versenyen. 

“Ez az év a karrierem új fejezetének kezdete. Alig vártam már, hogy bemutatkozhassak az új csapatomban” – nyilatkozta akkor Froome. A 35 éves világsztár úgy érzi, van még 5 aktív év a pályafutásából. Nem “levezetni” jött az izraeli csapathoz.

A csapat új sportigazgatója a belga Rik Verbrugghe akkor még mindenkit lehűtött: “Chris nem győzni jött a szezonnyitóra, a cél csak az, hogy újra formába lendüljön. Kiváló lehetőség, hogy elkezdje az építkezést a szezon csúcsa, a Tour de France felé” 

Persze ez a nagy kérdés: felállhat-e Froome 2021-ben ötödször is a Tour győzelmi dobogójára? Az optimisták visszakérdeznek: Miért ne?

A bringázás csapatsport. Tour-t nyerni csak erős csapattal lehet. Az Israel Start-up Nation versenyzői nagyon várják a megmérettetést.

Guy Niv, a csapat izraeli sztárja is bizakodó: „A hír, hogy Chris Froome mellett kezdem a szezont, hihetetlen extra motivációt adott nekem.”

Mire ideértem az összefoglalóban, a Párizs-Nizza mezőnye befordult a második nap befutója felé. Volt egy tömeges bukás az utolsó kilométeren, de az ISN bringásai megúszták. Greipel kimaradt az utolsó csatából, de Barbier ma is elcsípte a 10. helyet. 

Szezonkezdésnek nem rossz!