Naftali Bennet és Avigdor Liberman - Fotók: Facebook

2021. március 23-án két éven belül negyedszer járulnak az izraeli állampolgárok a szavazóurnákhoz. Az izraeli választási rendszer fő jellemzője az általános, közvetlen, egyenlő, országos és arányos szavazás. A Kneszet 120 tagja a pártlistáról szerzi meg a mandátumát. Az egyes pártok, illetve csoportos listák előre meghatározott sorrendben, a megszerzett szavazatok arányában kerülnek be a Kneszetbe, feltéve, hogy elérik legalább a választási küszöbhatárt, ami jelenleg az összes érvényes szavazat 3,25 százaléka. Az idei, 24. Kneszet megválasztását ezúttal az izraeli választókon keresztül szeretnénk bemutatni. Szavazópolgárokkal beszélgettünk arról, melyik pártra és milyen megfontolásból szavaznak.

Ötödik rész:

Jamína – Leontine (50+)

A Jamína párt logója

A szívem mindig balra húzott. Amíg Európában éltem, igazi szocialista voltam. De amikor Izraelbe költöztem, be kellett látnom, hogy a szocializmus nem elég. Izraelnek egy nagyon erős vezetőre van szüksége, mert úgy érzem, az ország állandó fenyegetettséggel küzd. És ezek az erős vezetők a jobboldalról jönnek.

A Likud ideje már lejárt, valami újra és frissre van szükség. Naftali Bennett és Ayelet Shaked (Jamína – Jobbra) nekem ezt a fiatalos energiát testesítik meg.

Nagyon jónak és praktikusnak tartom azt is, ha valaki üzleti háttérrel rendelkezik. Szerintem ők az egyetlenek, akik valamilyen gazdasági tervet is fel tudnak mutatni, akiknek van elképzelése Izrael fejlődését illetően. Nem csak szlogeneket durrogtatnak, hanem kézzelfogható és konkrét tervük van például a korrupció elleni harcra. 

A másik dolog, ami nagyon szimpatikus bennük, hogy egyesíteni tudják a vallásos és nem vallásos cionista híveket. Számomra ilyen az igazi Izrael. Az ország egyedül a cionizmus útján élhet tovább, ideológia nélkül elvesznénk. De ezen belül szeretném, hogy a vallásosak és a nem vallásosak nyugodtan együtt élhessenek.

Persze vannak extrém ötletek, amikkel én sem tudok azonosulni. Például az, hogy nem támogatják a civil házasságokat, vagy a nagyon agresszív telepes politikájuk. De mivel tudom, hogy ahhoz, hogy kormányt alkothassanak, úgyis koalíciót kell létrehozniuk más pártokkal, nem aggódom túlságosan emiatt. 

Izrael a Hazánk – Michael (45)

Az Izrael a Hazánk párt logója

A korábbi szavazataimhoz hasonlóan – egy esetet kivéve, mikor Jair Lapidra szavaztam – megint Liebermanra fogok szavazni. Ha más állna a Likud élén – mondjuk Szaár váltaná Netanjahut –, lehet, hogy a Likudra szavaznék. 

A szavazatomat a pártprogram is befolyásolja, de főként a párt élén álló személy határozza meg.

Nem vagyok a vallásos emberek vagy a vallás ellen, én is kipa nélküli hívő ember volnék, viszont nagyon fontosnak tartom az egyház és az állam szétválasztását. 

Nem valaki ellen, hanem valami mellett vagyok. Az alaptantárgyak tanításának és a katonai szolgálat elvégzésének kötelezővé tétele az ultraortodoxok számára, a polgári házasság bevezetése, a melegházasságok elismerése – ezek mind nagyon fontosak egy igazságos társadalom megvalósulásához. Lieberman azt képviseli, hogy mindenki egyenlő.

Ő olyan vezető, aki betartja az ígéreteit.

Sokan mondják, hogy ő is megszegte az ígéretét, például mikor hadügyminiszterként nem számolta fel a Hamaszt, de ezt azért nem tehette, mert ott volt felette Bibi, akinek az a taktikája, hogy vezető pozícióba helyez embereket, aztán nem hagyja, hogy végrehajtsák programjukat, hogy ezzel ellehetetlenítse és tönkretegye a politikai karrierjüket. Ezt tette Lapiddal is pénzügyminiszterként, és gyakorlatilag mindenki mással. 

Azzal kapcsolatban, hogy Lieberman azt ígéri, hogy nem ül a vallásosokkal, miközben a múltban többször is volt velük különböző koalíciókban, csak azt tudom mondani, hogy ő sem tökéletes, de az idők folyamán képes szembenézni a hibáival és kijavítani azokat.

Az ultraortodoxokhoz hasonlóan Lieberman az arabokkal kapcsolatban sem az izraeli arab lakosság ellen van, hanem a vezetőiket támadja, akik az őket megválasztók érdekeinek érvényesítése helyett a palesztin ügyet tolják előtérbe.

Folytatás következik…

A sorozat többi része itt olvasható >>

Melyik párt győzelmének örülnél leginkább a 2021. márciusi Kneszet-választásokon Izraelben?

Szavazás eredménye

Loading ... Loading ...

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.