Elnökválasztás: Buzsi Herzog és Miriam Peretz indulnak az elnöki posztért

Herzog és Peretz izraeli elnökjelöltek - Fotó: Wikipedia

Az elnöki posztra történő jelentkezés határidejének éjféli lejártával ketten nyújtották be jelöltségüket – Yitzhak (Buzsi) Herzog, a Zsidó Ügynökség (Szochnut) elnöke és a Munkapárt volt elnöke, valamint Miriam Peretz Izrael-díjas társadalmi aktivista, akinek két katona fia is elesett harci tevékenység során. Csak Herzognak és Peretznek sikerült a jelöltséghez szükséges legalább tíz olyan kneszet tag aláírását összegyűjtenie, akik írásban támogatásukról biztosították őket.

A választásokat titkos szavazással tartják egy különleges plenáris ülésen, amelyet körülbelül két hét múlva, június 2-án tartanak a Kneszetben.

Nyilatkozatában Herzog azt írta, hogy szerinte a következő elnöknek “újra össze kell kapcsolnia a köztünk lévő szakadást … és biztosítani kell, hogy az ország minden polgára – bármilyen vallású, nemű, nemzetiségű vagy életkorú legyen is – ide tartozónak és egyenlőnek érezze magát.”

Egyelőre egyetlen párt sem jelentette be valamelyik jelölt hivatalos támogatását. A Likud frakció úgy döntött, hogy engedélyezi a szavazás szabadságát, és egyetlen jelöltet sem indít. Az Új Remény (Tikva Hadasa) frakció és a Meretz is bejelentette a szavazás szabadságát.

Yariv Levin, a kneszeti elnök, az elnökválasztás időpontjában múlt heti meghozatalakor azt mondta, hogy “reméli, hogy ezekben a bonyolult napokban a megválasztandó elnök a nép minden rétege számára elfogadható személy lesz”.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.