Rudolfina Menzel, a nő, aki megtanította a nácik kutyáit, hogy a parancsoknak héberül engedelmeskedjenek.
4 évesen Rudolfinát megharapta egy kutya, de ahelyett, hogy traumatizálta volna az élmény, csak fokozta a vágyát, hogy megértse a kutyákat és barátkozzon velük. Így kezdődött kapcsolata a kutyákkal.
Rudolfina az 1800-as évek végén Bécsben született, gazdag zsidó családban. Gyerekkorában a kapott zsebpénzt odaadta a szomszédoknak, akik vállalták, hogy vigyáznak az utcáról összeszedett kóbor kutyákra – az anyja hallani sem akart kutyákról, akik bemennek a házba, és bepiszkítják a drága szőnyegeit.
Az állatok megértéséhez Rudolfina a Bécsi Egyetemen szerzett doktori fokozatot pszichológiából, biológiából és biokémiából. Ott ismerkedett meg leendő férjével, Dr. Rudolf Menzellel is – összekötötte őket a kutyák iránti szeretet.
Rudolfina és Rudolf létrehozta otthonukban az első kutyakiképző iskolát, és közösen végeztek kutyapszichológiai kísérleteket. A Menzel házaspár képzési módszerei és tankönyveik nagy visszhangra tettek szert, és nemzetközi szakértőkként váltak ismertté. Dolgoztak az osztrák rendőrséggel és a német hadsereg szolgálatában is.
Rudolfina Menzel lelkes cionista volt, és a kutyaképzéssel a kezdetektől fogva a cionizmust szolgálta. Minden kutyának héber nevet adott, és arra tanította őket, hogy engedelmeskedjenek a vezényszavaknak – héberül. A kutyák megtanulták az „ül” (sev), „fekszik!” (arca – szó szerint: földre) és „gyere!” (bo) szavakat a szent nyelven.
1938-ban, amikor Ausztriát a náci Németországhoz csatolták, a nácik megpróbálták meggyőzni Rudolfinát és férjét, hogy csatlakozzanak a „Háborús Kutyák Katonai Intézetéhez”.
A pár kihasználta a helyzetet és megszöktek Ausztriából. Néhány kutyával Izrael földjére vándoroltak. Szökésükben Linz város SS-parancsnokának helyettese segítette őket, aki a család barátja volt.
Rudolfina nagy szomorúságát okozta a hír, hogy az általa kiképzett kutyákat arra használták, hogy saját népét támadják, viszont valamiféle elégtételt is érzett, mert a náciknak továbbra is héberül kellett beszélniük a kutyákkal, miután felfedezték, hogy a kutyák nem reagálnak semmilyen más nyelvű parancsra.
Még Palesztinába vándorlása előtt felvette a kapcsolatot a héber telepekkel. Ragaszkodott hozzá, hogy akik kutyát hoznak a zsidó telepek őrzésére Ausztriából és Közép-Európából, keressék fel az ő linzi otthonát a bevándorlás előtt, hogy fajtiszta és kiképzett kutyákat vigyenek magukkal. 1934-ben már ellátogatott Palesztinába, és kiképzési tanfolyamokat tartott különböző kibucokban a honvédelem tagjainak.
Az alijájuk után, a Menzel házaspár Kiryat Motzkinban telepedett le, ahol Rudolfina létrehozta a „Kutyákat és Kiképzésüket Tanulmányozó Intézetet”.
Kutyaiskolájában működött a Hagana kutyás egysége is, ami az állam megalakulása után az IDF-hez került, ma „Sting” néven fut. Rudolfina egyik kiemelkedő eredménye a taposóaknák kutyák általi megtalálására szolgáló módszer kidolgozása.
Rudolfina nevéhez fűződik a kánaáni kutyafajta felfedezése és tenyésztése is. Mivel megszokta, hogy Európában fajtatiszta kutyákkal dolgozott, olyan helyi kutyákat keresett, akik alkalmazkodnak az éghajlathoz, és a védekezés feladatait el tudják látni. A beduin táborok közelében kóborló vadkutyák megfigyelése során megtalálta a kánaáni kutyát és felfedezte, hogy jó tanulási képességgel rendelkezik, és háziasítható. A kánaáni fajtát ma Izrael nemzeti kutyájának tekintik.
A háború végén Rudolfina az őrkutyák kiképzéséről vakvezető kutyák kiképzésére váltott. Kezdetben az IDF háborúban megvakult vagy megsebesült kutyáival foglalkozott. Az első ott kiképzett kutya egy boxer volt, aki súlyosan megsérült a lábán az egyik hadműveletben.
„Még életünkben meg tudtuk valósítani gyermekkori álmainkat… mi mást kívánhatnánk még” – írta Menzel barátjának egy levelében.
A kibuc-mozgalom ifjúsági újságjában „Nevelj kutyát!” címen megjelent cikkében ezt írta:
„Itt, Izraelben a mi embereink megtalálták a visszatérést a Szent Földre, és itt az ideje, hogy visszatérjünk a kutyához is.”
A fenti szöveg Ofer Aderet „Így használja Rudolfina a nácik háborús kutyáit a héber nyelvű parancsok teljesítésére” című cikkét veszi alapul (Haaretz, 2010. 03. 25.)
Shoham Smit gyönyörű rövid életrajzot írt gyerekeknek Rudolfináról „Valódi legendák: 50 nő, akikkel felnőttünk Izraelben” című könyvében.
Úgy tűnik számunkra, hogy az univerzum megérett arra is, hogy egy egész (gyerek)könyv elmesélje ezt a különleges történetet.
Ma, augusztus 26-án van a Kutyák Nemzetközi Napja.
És ezt a Beit Ariela könyvtártól tudjuk – בית אריאלה וספריות תל אביב – יפו
Héberről fordította Vadász Éva
