November 12-én, szombaton délután bombariadó miatt Debrecenben hajtott végre kényszerleszállást a Ryanair Poznan–Tel-Aviv járatának Boeing 737-es, civil utasokat szállító gépe. Az akcióhoz több Gripen is felszállt, a debreceni reptéren óriási volt a készültség.
A Flifhtradar24.com információi alapján a lengyelországi Poznanból induló gép már Romániában járt, amikor a Hunyad megyei Lupény fölött visszafordult Magyarország felé. Az izraeli Ben Gurion Repülőtér adatai szerint a járatnak 19.10-re kellett volna Tel-Avivba érkeznie.
A magyar Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a gép a román légtérből lépett be Magyarország légterébe. Ekkor a román légierőtől átvették a kísérési feladatot a Magyar Honvédség vadászgépei, és az utasszállítót a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre kísérték, ahol az leszállt. A Gripenek ezt követően visszatértek a kecskeméti bázisra.
A 16 órai leszállás után a repülőgép fedélzetén tartózkodó 148 utas, valamint a személyzet a terminálépületben várta, hogy átvizsgálják a repülőgépet. Mindez éjfélig tartott, és mivel nem találtak semmit, a Boeing folytathatta az útját a Tel-Aviv-i Ben Gurion repülőtérre – közölte a Debrecen Airport vasárnap.