Most, hogy már beleszoktunk az izraeli létbe, új kihívásokat kell keresnünk, többek között a gasztronómiában. Ilyen a piaci challenge. Meglátok valami számomra teljesen idegen növényt, amit meg kell kóstolnunk. A valóságban ilyen párbeszédek hangzanak el köztünk E.-vel:
– Vegyünk ebből kettőt, holnap ez lesz az ebéd.
– Na jó, de mi ez?
– Nem tudom, majd keresek hozzá receptet. És amúgy is olcsó.
A kihívás egyik fontos szempontja, hogy fogalmam sincs, hogy az „áldozatból” főétel vagy desszert lesz-e végül.
Így futottunk bele a papaya egy furcsa változatába, amiből ránézésre tökfőzelék is lehetett volna. Az internetnek hála, már a kocsiban kiderült, hogy a másnapi ebédre marad a B-terv, mert ez egy gyümölcs, amit csak simán megeszel, recept sem kell hozzá, csak egy kés és egy kiskanál.
A papaya, más néven dinnyefa az évek során sok növénytani rendszerbe volt besorolva (valószínűleg a botanikusok is vakarták a fejüket a piacon). Végül új családot kapott, a rezedafélékkel és a káposztafélékkel került rokonságba. A leírás szerint a héja élvezhetetlen, ami fogyasztható, az a mag és a gyümölcshús. Hát, a fogyasztható jelen esetben nem jelent automatikusan ízletest is, mint az kiderült számunkra. Vagy rossz példányt választottunk, vagy valóban ennyit tud íz tekintetében. Mintha a dinnyét és a sárgabarackot összeturmixolnánk, majd felhígítanánk tízszeresére vízzel. Ahogyan a sommelierek szerint a borban érzed a málnás mellékzöngét, itt is hasonló a helyzet – nyomokban ízt is tartalmaz.
Mielőtt nekem támadnának a fanatikus papaya-rajongók, biztosan van ebből intenzívebb változat is.
A másik challenge-étel nem a piacról való; az egyik kedves ismerősünk mutatta be nekem, részletes használati útmutatóval együtt, ami nagy könnyebbség volt. Köszönöm, M.!
A bámia is kapható a piacon, de a pucolása nagy szaktudást igényel (akárha pacalt vennél), így maradt a fagyasztott változat, amit szorgos fagyos kezecskék konyhakésszé tettek a kezdők számára.
Jó, a bámia, vagy más néven okra, csak nekem volt újdonság. Otthon mindenki hallott róla (bár még senki sem látta, vagy ne adj’ isten, kóstolta volna). Ennél a növénynél is volt némi rendszertani keveredés, de az új kutatás a hibiszkuszfélék közé sorolja. Már Magyarországon is megkísérelték a termesztését, sőt az egyik cikk szerint ez simán megoldható egy vidéki veteményesben is. Én kipróbálnám, mert a papayával ellentétben az okra nyert nálam.
Hogy mihez hasonlít az íze? Leginkább a zöldbabhoz, bár talán csak az apró magok miatt. Valójában olyan az íze, amivel együtt főzöd.
Nem bíztam a véletlenre, tettem a mártásba egy kis rokfortot, azzal pedig ugye minden finom. Talán még a papaya is az lenne.
A növény belseje nyákot tartalmaz, ami szerintem jobbá, E. szerint borzasztóvá teszi az ételt. Ezentúl egyszemélyes okravacsorákat kell tartanom, mert ő becsülettel megkóstolta, de hiába a rokfort, a növény állaga nem győzte meg.
Amit még megtudtam az okráról:
– a magjából olajat sajtolnak, például margarin készítéséhez
– szárítva pótkávéként is használják, állítólag jobb, mint a cikória (lássuk be, annál minden jobb)
– nyálkatartalma miatt gyomorbetegek számára kifejezetten ajánlott
– Angliában az egyik elnevezése „hölgyujj”, ami a képeket elnézve az angolok nagy fantáziájára vall
Eddig E. áll vesztésre a challenge-ek tekintetében, neki egyik sem lett a kedvence. De kéthetente megyünk a piacra, ahol várják az új lehetőségek.
