Miről szól a természet, tud-e ő magáról és van-e véleménye saját előmeneteléről, ami nem ritkán hátramenet? Vagy csak kényszerből lett az ember biodíszlete, hivatkozási alapja és vágyainak titokzatos tárgya, kódolt visszavágyakozásának célja a gondtalan és tökéletes Édenbe? Valami istenség által felállított kulisszák, melyeket akár Caspar David Friedrich, német romantikus festő is festhetett volna, és melyek között a sokasodó emberiség csak az isteni evolúciósjáték statisztája, esetleg öt percre a főszereplője.

Egy zsidó, illetve egy, a szomszédok által egyértelműen zsidónak beállított és különböző nyilvános, esetleg titkos listákon libsiként, azaz izgága város- és természetvédő buzgómócsingként nyilvántartott ipse próbálja a természet mibenlétét és az ő hasznos, esetleg szép mivoltát ecsetelni…(?) és a saját maga fenntarthatóságába beleágyazni az Örökkévalóságot, mi több, pofátlanul az egész Teremtést. A természet keresetlenül, nyereségvágy nélkül szép, alapjáraton jó és hihetetlenül türelmes, kötelezően szeretnivaló tehát. Aki a természetet nem szereti, jó ember nem lehet! 72 neve van a természetnek, de lehet, hogy sokkal több. Kimondjam… ne mondjam? Nem egyszerű, sőt nyugodtan állíthatnám, húzós dolog ez, amiből nem biztos, hogy jól lehet kijönni. Baruch Spinozát úgy kirúgta az amszterdami kehila, hogy a lába se érte a földet, amikor hasonló „politically non correct” kérdéseket tett fel szigorúan ömagának.

Spinoza  óvatos végkövetkeztetése Istent csupán eszmének tekinti, aminek nevét minden további nélkül behelyettesíthetjük a természettel. Ez a természet nem teremtetett, hanem keletkezett (bár Baruch ezt így nem mondta ki), és értelmet vagy nyomon követhető akaratot sem tudunk rábizonyítani. Saját idejében Spinoza igencsak bátor volt természetképével, ami az istenképet nagy vonalakban feleslegessé tette. A Portugáliából elűzött és Hollandiában éppen csak megtűrt zsidóság számára ez a világ- és természetnézet teljességgel elfogadhatatlan volt, hiszen mindent a zsidók és isten kapcsolatára és ennek kontójára tettek fel. Ráadásul ez egy ateista tételnek tűnt a kálvinista hollandok szemében, és ez az egész kehilát veszélybe sodorhatta volna. Ellenségei felé azért nem győzte Spinoza hangsúlyozni, hogy a Tóra teremtésirodalma éppen az a mesterterv, mely szépsége, rendje és tökéletessége révén egyértelműen rámutat az „Ő” isteni építőművészetére.

A kabalistákat aztán nem lehet ateizmussal vagy Spinoza panteizmusával vádolni, de ők is rávetítették a gemátriát – a zsidó számmisztikát – az isten-természet többismeretlenes egyenletére. Beigazolták, hogy isten neve (Elohim) és a természet (Teva) megegyeznek számértékük tekintetében, sőt, vagy éppen ezért minden teketória nélkül behelyettesíthetjük a Tórában isten eme nevét – a sok közül – a természettel. A szöveg ugyanúgy értelmezhető marad a továbbiakban is, és az olvasó és hívő emberhez intézett utasítások is számottevően ütőképesebbek. Mint általában a kabalista tételeket, ezt is természetesen fel lehet borítani pillanatok alatt. Miért pont ezt a nevét vesszük számításba istennek, és hol van a teva szó a Teremtés könyvében? Megjegyzem, az egész Tórában nem leltem, ez viszont lehet, hogy csak rajtam, illetve figyelmetlenségemen múlott. Mindazonáltal keresem tovább.

Fontos nekem ez azért is, mert megcsontosodott és maradi véleményem, hogy a héber szótőből az ősfogalmat meg lehet fejteni úgy, hogy az ó- vagy őskori ember elképzelését a világról és a közvetlen társadalmi és tárgyi környezetéről is tökéletesen megértjük, és ez a zsidókon túli egész emberiségre igaz. Példának a háborút szoktam felhozni, mely héberül árulkodóan a kenyérrel függ össze, illetve annak esetleges erőszakos megszerzésével (lechem–lochem–milchama). Ez a legalább ötezer éves összefüggés nyilván összemberi, és valóban megtaláltam a tézis bizonyítását a német Krieg (háború) szóban, mert a kriegen szó ma kicsit csalókán megkapni-t jelent, de ónémetül még elvenni volt. Nyilván gyermekded kissé az az elképzelésem, hogy egy szent tudáshoz: a természet és az édenbeli aranykor, az őskori emberiség szellemi hagyományának megfejtéséhez kerülök így közelebb.

A természet egységes és felette logikus történeti formái visszaköszönnek az emberben és cselekedeteiben, hiszen – mondhatnám kajánul – rokonok, elvégre közös az apjuk, sőt ugyanazon a héten születtek. És akkor maradjunk is ennél a nehéz szülésnél és az archaikus forrásoknál. Próbáljuk a Természetet együtt rekonstruálni, mely a legtöbb nyelven a születéssel, a folytonos újjászületéssel, a termékenységgel függ össze, és mint ilyen, a nemzet fogalmának eredete is a nemzetek jelentős többségénél. A natio, Natur, vagy a szláv priroda mind erre utalnak: a születés, keletkezés, származás, termés, eredet, és folyományaiban valaminek a lényege, szabályozott világrend, esetenként akár haza-szülőföld. A görög kicsit eltér ettől a sémától, és a magyar fülnek elsőre talán furcsa phüszisz (fizika) szóval jelöli a nem emberi kéz által teremtett világot.

A döntő és megdöbbentő, az összefüggéseket megvilágító adatokat a héber szótőtől reméltem, de hiába. Sőt, mint mondtam, a természet, mint az önálló egységet és a Teremtés egészét, az embert is végül beleértve, egy fogalom alá beterelve nem szerepel a Bresitben. Kerestem tehát az általam ismert nyelvek mintái alapján, követve a termés és születés medvecsapását, de csak Józsefnél bukkantam ráutaló magatartásra, mert második fiának az Efrájim nevet adta, és ebben egyértelműen megtalálható a PRA (pej-res-hej) szótő, ami teljes mértékben lefedi a kívánt fogalmat, és lévén a Tórában minden név „beszélő”, így Efrájim jelentése is termékennyé tenni, vagy akár kettős termés is. Lehetett volna jó eséllyel Efra vagy Efrájon a természet fogalom, de a Teremtő a jelen látható tények szerint nem ezt diktálta Mózesnek.

Megfelelő lenne a teremtés–teremteni, a héber bara is, hiszen éppen ez a szó jelzi a természet ellentétét, a tohuvabohut, a kaotikus, terméketlen semmit, és mindenütt felbukkan, ahol növényeket, állatokat vagy embereket, azaz természetet kell teremteni. Lett volna báráon vagy még istenesebben, felséges többesben bárájim. De nem lett ez sem, lett a teva. Hogy pontosan hol lett, ezt nem tudtam megállapítani, talán valamelyik szemfüles olvasó többet tud e téren. Felette furcsa szó ez… a „tet-bejt-ájin” szótő, ami bemártani, valami puhább anyagba belenyomni, például egy pecsétgyűrűt, de van a Tórában egy férfinév is ezzel a soressel, Tebálijáhu, akinek a neve már valami komolyabb felkenésre utal, mivel „JHVH vízbe mártotta”, azaz megáldotta. Igazából viszont nem jutottunk előrébb.

Persze nyilvánvaló, hogy a Tóra akkor sem egy történelmi, nyelvészeti vagy természettudományos szándékkal íródott mű, még ha mindhárom diszciplína gazdagon mazsolázhat is belőle. Sokkal inkább a Teremtés és az Ember kapcsolatának fordulatos, ám a „természeti” törvények mentén, nagy vonalakban logikus fejlődéstörténete bontakozik ki. Tiszteletet parancsol a feladat, nem is adtam fel…

Sokszor van, hogy elírnak egy héber szót, mert a háromféle „H”-t, kétféle „T”-t és „V”-t és a nehezen értelmezhető magánhangzókat nem érzik, vagy nem ismerik. Ilyenkor egy teljesen más fogalmat írnak le, mint amit mondanak. Mi viszont induljunk ki abból, hogy mit akart mondani emberünk ott a Paradicsomban. Mert a természet legtökéletesebb másában, az eszményi Édenben Ádám súlyos, mondhatni az emberiséget meghatározó konfliktusba került vágyai és kötelességei között.

Emlékeznek, ugye, a kelgyós agadára. A vágyakozás „taava”-ja úgy hangzik, mint teva, de betűi nem egyeznek vele írásban. A régi héberek még Avának mondták a taavát és azonnal átvillan agyunkon, nem egy beszélő névről van-e szó, tudniillik a vágy tárgyáról, Éváról. De Évát is máshogy írják, Havának… és ez bizony egy beszélő név, amit a fentebb tárgyalt példák alapján nyugodtan fordíthatunk szó szerint. Szent Hieronimus teszi fel virtuális vitánkra a pontot: egyszerűen Életnek fordítja Évát, és ha akkurátusak akarunk lenni, akkor „Minden élő anyjá”-nak, vagy nemes egyszerűséggel Természetnek kéne őt fordítanunk.

Az írás az Új Kelet újság 2017 októberi számában is megjelent nyomtatásban.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!